The Eighth Tribe, 1979 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

June, 1979 THE EIGHTH TRIBE Page 15 élnünk, és csaknem biztos, hogy itt is halunk meg. Az álmozodás, az örökös múltba nézés gyakran a valóságtól való menekülés. Csupán arra jó, hogy megkeserítse életün­ket. Hogy meddig lesz magyar élet élet Amerikában? Addig, amíg otthonainkban, egyesületeinkben, egyházainkban és kiadványainkban ég a magyar nyelv és kultúra láng­ja. Amint ez kilobban, füstté és pernyévé változik minden. Első­sorban rajtunk múlik, hogy mi lesz a nyolcadik törzs amerikai ágának sorsa! Támogassa és terjessze Lapunkat! UJ MAGYAR PÜSPÖK A Kálvin Egyházkerület a 41-ik évi közgyűlését Bridgeporton, Con­necticutban tartotta meg Dr. Bü­­tösi János, püspök vezetése alatt május 21, 22 és 23-án. Több mint 80 lelkész és delegátus vett részt a tanácskozásokban. Az összejö­vetelek főhelye Bridgeport volt. de a szomszédos magyar reformá­tus egyházaknál, Wallingfordon, Fairfielden és Norwalkon is gyű­­léseztek a delegátusok. Hétfőn Dr. Bütösi János a püs­pöki jelentésében beszámolt az el­múlt négy évben végzett egyház­kerületi tevékeny munkáról. Kü­lön említést tett az Erdély-i föld­rengés áldozatainak és a Johnstown Pennsylvania államban levő árvíz­­károssultjainak a megsegítéséről. Ezenkívül az Erdély magyarságá­ért folytatott küzdelmekről is be­számolt a püspök. Dr. Bütösi J ános jelentése szerint még 39 magyar gyülekezet van a Kálvin Egyház­­kerületben. A véleménye szerint tovább kell harcolni azért, hogy nemcsak a gyülekezetekben marad­jon meg a magyar élet, hanem a ligonieri árvaházban is. Kedden este egy ünnepi bankett keretében három egyént tisztelt meg az Egyházkerület. Nt. Szabó András, Dr. Piri József és Tóth Károly kaptak dicsérő oklevelet az egyházban végzett kiváló mun­káért. Az eseményekben gazdag gyűlés szerdán délben ért véget. A dele­gátusok a következő vezetőket vá­lasztották meg: Dr. Parragh De­zső - püspök, Dr. Bütösi János - püspökhelyettes, Nt. Király Zoltán jegyző, Nt. Novák Miklós - pénz­táros és Károly Elemér - főpres­biter. Dr. Parragh Dezső Budapesten szü­letett és ott végezte a gimnáziumi és teológiai tanulmányait. 1935- ben lett felszentelve. Á felszente­lése után ösztöndíjjal Strasbourg, Franciaországban, majd Princeton, New Jerseyben folytatta a tanul­mányait. Princetonban Th. M. ma­giszteri fokozatot kapott. Később szintén ösztöndíjjal New Yorkban a Union Theological Seminaryban és a Columbia Universityben ta­nult és doktorátust szerzett. A je­lenlegi munkahelyén, Chicagóban 1947 óta szolgál. Az eső esett és mi utána néztünk, amíg eltűnt a sziklák között. Aztán egy idő múlva felsóhajtott az Írnok és azt mondta: “Mennyi nyomorúság van ezen a földön s mennyi szerencsétlen ember . ..” Éjszaka elállt az eső. A levegő megcsipősödött s reggelre dér lepett mindent. Napkelte után elindultam, hogy lőj jck valami húst, de alig értem ki a plájra, valahol fönt a Pávélbcn megszólalt egy gép­pisztoly és utána még egy. A sorozatok végigropogtak a patakok fölött. Behúzódtam egy fiatal fenyvesbe és áldottam az Istent, hogy elvitte a havat s vele a nyomainkat is. Később kiabálást hallottam lentről. Még egy darabig ott lapultam és a plájt figyeltem, de nem mozdult semmi. Akkor visszamentem a barlanghoz. Azok is hallották a géppisztolyokat és eloltották a tüzet, nehogy a füst elárulhassa a búvóhelyünket. Ott ültünk a sziklákon egész délután és figyeltünk, de nem hallatszott több semmi. Este sem gyújtottunk tüzet. Ültünk a sötétben és arra gondol­tunk, hogy az embert úgy él már, mint a vad, akire vadásznak. Régen sötét volt már, mikor a sziklák között hirtelen mozgás hal­latszott. Fegyvereink után kaptunk és lehasaltunk a barlang szájába. A mozgás az ösvény felől jött. Akkor jött föl a hold éppen és a deren­gésben látni lehetett, ahogy több ember egymás nyomában igyekezett felénk. A kovács emelni kezdte a puskát. “Várj” súgtam oda neki “hát­ha . ..” Ekkor megszólalt ott kint egy hang. “Mi vagyunk nehogy be­lénk puskázzatok!” Megismertük a báró hangját. Mögötte ott jött dideregve a doktorkiasszony és még egy tucat ember. “Vadászatot ren­deztek reánk” mondotta a báró. “Gvergyó felől jöttek. Valaki elárul­hatta, hogy a Magurán vagyunk. Szétugrottunk, de a Pávélbcn mégis elértek kettőt. Elfogták őket, vagy agyonlőtték. Egyik a besztercei román esperes fia volt, aki annak idején a vasgárdistákhoz tarto­zott ...” Az emberek bejöttek a barlangba. Rongyosak voltak és so­ványak, szakállasok és mogorvák. De mindegyiküknél volt fegyver. “Hova lettek?” kérdeztem a bárót. “Átmentek Filcházának” felelte “követtem őket egy darabig. Tüzet gyújthatsz nyugodtan”. Mcggyuj­­tottam a tüzet. A doktorkiasszony vacogva kuporodott le a láng mellé. A láng megvilágította az arcomat és megismert. “Te vagy az?” kérdezte és szemében öröm csillant föl “mit üzent a vőlegényem? Jön már?” Az emberek kíváncsian néztek reám. És én feltérdcltem a tűz mellett és mondtam: “A főhadnagy ur azt üzeni a kiasszonynak, hogy jönni fog, ha itt lesz az ideje, röpülni fog, mint a madár. De most még várni kell”. “Várni kell.. .” suttogta a doktorkisasszony és a hold megvilágította sápadtan az arcát és a szája mosolygott és a szeméből könnyek hullot­tak alá. 128 folytatjuk — Kántor Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom