The Eighth Tribe, 1978 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1978-11-01 / 11. szám

Page 14 THE EIGHTH TRIBE November, 1978 Könyvismertetés: Könnyű László újabb könyvei Az igazság az, hogy Könnyű László oly gyorsan jelenti meg mű­veit, az átlag olvasó, bíráló, alig tud lépést tartani vele. Az utolsó évben Könnyű három könyvet pro­dukált : Egy költő visszanéz, A kül­földi magyar hivatásos képzőmű­vészek, és Professional Hungarian Artists outside of Hungary. Ezek közül csak egynek az ismertetését olvastam. Mivel azonban tárgyuk­nál fogva rendkivül fontosak, a magyar irodalom, történelem és művészet szempontjából, helyesnek tartom a másik kettőt is röviden ismertetni. Egy éve nyáron jelent meg Könnyű László: Egy költő vissza­néz c. önéletrajza. Bár ebben csa­ládja történetét vázolta fel, lénye­gében az összes magyar bevándor­lók, menekültek történetét örökí­tette meg. Gazdag tapasztalatainak, tanulságainak olvasása hasznos és gyönyörködtető lehet fiatalnak, és öregnek egyaránt. A téma feldol­gozása nagyon jellemző Könnyű Lászlóra. Műveiben tudatosan ke­rüli mindazt, ami okot adna a kül­földi magyarság további osztódá­sára. Mint nemzetnevelő mindig azt keresi, ami a magyarokat össze­foghatja. A frakciók helyett az egyetértő, összetartó nemzet képét igyekszik megteremteni. A helyes útnak az építő kultúrpolitikát tartja, mely magyar és angol nyel­ven a magyar probléma lényegét, a magyar kultúra értékeit igyek­szik megmagyarázni a világnak. Különös szeretettel fordul az el­hanyagolt másod- és harmadgene­rációs, angolnyelvű magyarokhoz, akiknek magyar öntudatát igyek­szik felébreszteni. Önéletrajza összefoglalja mindazokat az érté­keket, amelyeket az utódoknak is­mernie kell, ha méltók akarnak maradni a magyar névhez. E pél­dás kompozíciójával az amerikai magyar író nagy szolgálatot tett a magyarságtudat megerősítésére és a magyar szimpátia felkeltésére. Könnyű László élete tanúságté­tel amellett is, hogy az ember sor­sát a gondviselés irányítja. A sors őt odaállította, ahol tehetségével, a legtöbbet használhat a külföldi magyarság nevelésének. Bognár WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) A kovács rám nézett sötéten villogó félszemével. “Én kommunista vagyok ma is” mondotta keményen, szinte kihívóan. Csodálkozva néz­tem reá. “Akkor mit jön ide? Maradjon az elvtársai között!” “Én kom­munista vagyok” ismételte a kovács makacsul és megszegte hozzá a nyakát “de azok nem!” “Hát micsodák akkor?” “Mit tudom én! Csak azt tudom, hogy én ma is az vagyok, aki voltam régen. Becsületes ma­gyar kommunista, aki egyenlőséget, igazságot és békességet akar. De ezek?” hangosan kiköpött maga elé a kovács. “Ezek nem tudom mik. Ölik, kínozzák és rabolják a népet. Talán Sztálinisták, vagy mit tudom én. De hogy nem igaz és becsületes kommunisták, az biztos! Mert a kommunista, az én vagyok! Én! Becsületes, békés, igazságszerető ma­gyar kommunista. Ezek? A nyavalya tudja, hogy mifélék. Rablók. Gyilkosok. Tolvajok. Pilla. Ölik és nyúzzák a népet. Rosszabbak a tatároknál”. Nem szóltam semmit ehhez a beszédhez, mert a kommunistaság dolgaihoz nem értettem. Aztán a kovács mondani kezdte magától. “Tudod, amikor az orosz katonákat keresztül vezettem itt a hegyeken, arra gondoltam csak, hogy mentői előbb vége legyen az öldöklésnek. És arra gondoltam, hogy ezek, akik jönnek, szabadságot hoznak és igazságot közénk. Hogy mindenki elmondhatja majd őszintén és becsü­letesen, amit gondol, anélkül, hogy baja lenne miatta. S az urak a hivatalokban nem lopnak többé s nem lesz szegény ember és gazdag ember, csak ember. Aki annyit ér, amennyit dolgozik s amennyi a becsülete. Ami az elején volt, amikor nálam jártál, az a sok csúnya és véres dolog, arról azt gondoltam, hogy ez még a háborúval jár. Olyan mint az adó, amit meg kell fizetni. Mert az emberek elvadultak a fron­tokon és minden. S hogy ha majd béke lesz megint, hát megváltozik ez is. De aztán jött a béke és nem változott meg semmi. Idegenek jöt­tek a nyakunkra, akikről azt sem tudtuk, hogy kicsodák-micsodák és olyasmiket beszéltek, ami minden volt, csak az nem, amit mi becsületes kommunizmusnak gondoltunk. És olyasmiket csináltak, ami minden volt, csak nem igazság. ..” “Első évben én voltam Hévízen a párt elnöke. Az voltam én már régebben is, titokban, de ekkor hivatalosan is az lettem. Múlt télen aztán jött egy fiatal fickó valahonnan Bukovinából, aki még a nyel­vünket sem tudta és hozott egy levelet a pártközpontból, hogy ezentúl ő kell legyen az elnök, mert nekem még tanulnom kell az ideológiát. Hát jó, gondoltam, majd tanulok. Aztán tavasszal... tavasszal be­következett a baj”. 117

Next

/
Oldalképek
Tartalom