The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
Page 18 THE EIGHTH TRIBE WASS ALBERT September, 1977 Szent István napi megemlékezés Sarasota, Florida-ban Újból kegyelettel emlékeztek meg a sarasotai magyarok az államalapító legnagyobb magyar királyról, Szent Istvánnak a születésnapjáról, augusztus hó 21-én, vasárnap, d.u. 2:00 órai kezdettel, az Amerikai Magyar “Petőfi” Kulturegyesület klub helyiségében, a sarasotai Salvation Army Központi Székházában. A magyar egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket és az ünnepi szónokot — Oláh György közírót és feléségét •—, valamint az imát mondó Nt. Kun Gyula lelkészt, aki képviselte a St. Petersburgi Magyar Keresztyén Egyházat. A Cordobából érkezett illusztris vendég-szónokot és feleségét — akik Argentínából jöttek látogatóba Dr. Oláh György nyug. professzorhoz —, a magyar egyesület elnöke magyar nótákkal köszöntötte hegedű játékával. Oláh Györgyöt nem csak a magyar írás “Atyjának” hanem az újságírás “Nesztorának” is tekinthetjük. Előadása igy lebilincselően érdekes és színes volt; szakképzett történészek is meríthettek ebből a beszédből. Kitérve a mai időkre is, erősen kihangsúlyozta a mi emigrációnknak a különös fontosságát. Legyen tehát egységes és nem széthúzó az emigráció! Nem kis töredék nemzetnek, hanem nagy nemzetnek vagyunk a tagjai. A sarasotai magyarok ezen az emlékezetes ünnepi közgyűlésükön egyhangú lekesedéssel elhtarozták, hogy: 1) tagegyesletként csatlakoznak az Amerikai Magyar Szövetséghez és 2) alapító tagságot vállaltak a Rákóczi Szövetség által létesített Rákóczi Foundation-ban. A szép ünnepséget Ízletes magyar uzsonna követte. Az ünnepi műsor a magyar himnusz eléneklésével kezdődött és a közösen elmondott “Magyar Hiszekegy” imával végződött. Az ünnepségen résztvettek mintegy százan. Magyarságukról ismét jó példát mutattak a sarasotai magyarok. Dr. Bognár Kálmán EGY KÖLTŐ VISSZ ANÉZ-ÖNR AJ Z AT irta Könnyű László Második átdolgozott és bővített kiadás képekkel Megrendelhető a Bethlen Nyomdától Ára: $6.50 ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytató*) így történt: a zászlós úr reggel bement a zászlóaljhoz, hogy élelmet hozzon számunkra. A nagy tó mozdulatlan tükre csillogott a langyos tavaszi fényben, a parton már virágzott a martilapu és a gólyahir. A szőllőhegyek felől könnyező venyigék illatát hozta a szél. Valahol északon ágyuk szóltak, de körülöttünk csöndes volt minden. Dél volt, mikor a zászlós úr a fölvételező szekérrel Visszatért. Nem a szekeren ült, hanem szinte futva jött keresztül a réten és láttuk már messziről, hogy baj van. Nyakán gombolatlan volt a zubbony, lihegett és arca szürke volt, akár a hamu. “Emberek, a hadosztálytól elrendelték a megadást”. Nem értettük először. “Le kell tegyük a fegyvert”, mondotta a zászlós. Egymásra néztünk. “És akkor mi lesz?” kérdezte valaki. “Hadifogság” hörögte rekedten és leült a földre. Sapkáját letette maga mellé és arcát beletemette két tenyerébe. Mi néztük. “S mi lenne, ha. . .” kezdte félénken valaki. A zászlós ránézett a kérdezőre és fáradtan legyintett. “Nincs értelme. Góliát eltapossa Dávidot”. . Délután letettük a fegyvert. Hátra parancsoltak egy faluba és két napig nem történt semmi. Harmadik napon megjöttek az oroszok és nekünk estek. Nem haragszom én senkire azért, amit velünk csináltak akkor. Hogy elvették mindenünket, hogy akinek valamivel jobb bakancsa volt, még azt is lehúzták a lábáról, hogy naponta egyszer adtak ennünk valami hig levest, hogy rúgtak, pofoztak, puskatussal és korbáccsal vertek: mindezekért én nem haragszom ma már senkire. Foglyok voltunk, magunk akaratából tettük le a fegyvert, nem is érdemeltünk egyebet. De hogy mindezt fölszabadulásnak nevezték, hogy röpcédulákon és hangszórókon naponta közénk ordibálták, hogy ők nem ellenségeink, hanem fölszabadítóink: ezt nem tudom nekik soha megbocsájtani. Mert ez hazugság volt és hazudni csak a gyöngének lehet joga, annak, akit levertek, hogy a bőrét mentse vele, ahogy lehet. De az erősnek, a győztesnek nincsen joga hazugsághoz. Aljas gazember, aki ezt teszi. Joga van ahhoz, hogy üssön, verjen, éheztessen, kiraboljon, joga van ahhoz is, hogy agyonlőjjön, vagy fölakasszon, mert ő az erősebb, ő lett a győztes. De hazudni nincsen joga. És én mindent megbocsájtok a győzteseknek, amit velünk elkövettek, de ezt az egyet nem. Föltereltek bennünket északnak és egy város közelében behajtottak egy szögesdróttal körülvett nagy rétre, ahol már sok-sok ezren voltak magyar katonák. Nehány hétig ott tartottak minket, födél nélkül, híg levesen. Mi, akik összeszoktunk, a zászlós úr mellett maradtunk s ő tartotta bennünk a lelket, ahogy lehetett. “Még nincs vége a háborúnak” mondogatta “meglássátok, van Isten az égben! Egyszer csak 82
