The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-11-01 / 11. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE November, 1976 Pittsburghi Magyar Események December hónapban DECEMBER 5-én 3 órakor a cserkészek Mikulásünnepélye a Szent Anna r. k. templom iskolatermében. Műsor, sütemény, tea. DECEMBER 5-én este, Tollas Tibor irodalmi ankétja a Kossuth Hallban. DECEMBER 12-én 7 órakor tartja az Irodalmi Kör karácsonyi összejövetelét Youngmayer Lajosék otthonában. (242 Rosecrest Dr. Monroeville) Előadó Ft. Bolváry Pál. DECEMBER 18-án Karácsonyi műsoros est, a Professional Club rendezésében. (YWCA bldg.) Ft. Brachna Gábor evangélikus esperes tolmácsol karácsonyi üzenetet. DECEMBER 31-én Szilveszterestély, bál a Hazelwood-i Magyar Házban. DECEMBER 31-én Szilveszteri táncmulatság a McKeesport-i Magyar Házban. AZ UR ÉRKEZÉSE Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De Őt, a fényest, nagyszerűt Mindörökre látom. Ady Endre WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) Tovább mentem. Odébb egy másik ház ablaka is világos volt s benéztem oda is. Halottat virrasztottak s egy leány volt a halott. És halottat virrasztottak a harmadik és a negyedik házban is és mind leányok meg asszonyok voltak a halottak s a virrasztók vének, akiknek úgy mozgott a szájuk, hang nélkül, a ravatal mellett, mint aki mormol, vagy átkozódik. Rettenetes volt. Árkokon szöktem át és kerítéseken másztam keresztül, hogy benézhessek az ablakokon, ahol égett a fény és sehol egy kutya meg nem ugatott, sehol rám nem kiabált a gazda, akárha egy halott falut jártam volna, ahol már csak ravatalok maradtak és virrasztók a ravatalok lábánál. Aztán feltünk a Durdukásék háza és annak is világos volt az ablaka. “Julika” szorult össze bennem a rémület és az ablakhoz szaladtam. De ott bent nem volt ravatal. Egy asztal volt és az asztalon bor és az asztal körül emberek. A gerendáról közéjük lógott a lámpa és láthattam tisztán az arcokat. Ott ült az öreg Durdukás és a fiatal Durdukás, mind a kettő román nemzeti ruhában és a kezükben egy-egy pohár. És ott ült még három ember és azoknak is pohár volt a kezükben és ittak és nagyokat röhögtek. És azon a három emberen egyenruha volt, olyan szinű, mint az enyém és mégis más: azok ott bent román katonák voltak. Néhány percig álltam az ablak előtt, de Julikát nem láttam sehol. Pedig szerettem volna szót váltani vele, megtudni, hogy mi volt, hogyan volt... de bent katonák ültek, ellenséges katonák és Julikát nem láttam sehol. Aztán egyszerre csak kinyílt a belső szoba ajtaja és az ajtó sötétjéből kilépett még egy ember. Egy testes, kövér ember. A torkomat összeszoritotta újra valami. Az emberen az a bizonyos egyenruha volt, az a bizonyos. Orosz katona volt. Tiszt lehetett, vagy talán altiszt. Odalépett az asztalhoz, fölvett egy poharat, szólt valamit és ivott. Arca vörös volt, szeme kidülledő, zubbonya kigombolva. A másik három harsányan nevetni kezdett és az egyik közülük megveregette a fiatal Durdukás vállát és mondott neki valamit. Durdukás arca kivörösödött, aztán a poharához nyúlt és szó nélkül ivott. Én a félig nyitva hagyott ajtó sötétjére meredtem és a kezem ökölbe szorult. És tudtam, hogy ott a sötét szobában Julika van. Néhány pillanatig még ott álltam az ablak előtt, mintha odaragadt volna a lábam. Még láttam, ahogy az egyik román katona felkelt az asztaltól és csúnya vigyorgással az arcán megindult a nyitva hagyott ajtó felé. A sógorom felugrott és elébe akart állani, de a másik kettő lenyomta a székre és röhögve öntötték a szájába a bort. Öreg Durdukás 61
