The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-11-01 / 11. szám
November, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 15 HUMOR Bíró a vádlotthoz: — Szégyellje magát. Maga most van itt ötödször. A vádlott: — Na és? Maga minden nap ide jön----Egy orvos a betegének hat hónapot adott, — aztán nincs tovább: vége. Miután a beteg nem fizetett, — adott neki újabb hat hónapot. — Barátom, amikor ma hajnalban hazamentem a nagy ivászat után, úgy éreztem magam, mint akit összevertek. — Te hogy erezted magad? — Jól. Nekem nincs feleségem. — Hogyan sikerült ilyen villámgyorsan megfejteni ezt a keresztrejtvényt — Gyakorlat teszi a mestert. Én már annyi keresztrejtvényt fejtettem életemben, hogy a bal szememmel csak függőlegesen és a jobb szememmel csak vízszintesen látok. • — Nagyon sajnálom — mentegetőzik a fogházigazgató, — de valami tévedés folytán hét nappal tovább ült. — Nem baj — legyint nagyvonalúan a szabaduló rab, — Majd legközelebb lecsusztatjuk. A kis Peti az első napját tölti az iskolában. Otthon megkérdezik tőle: — Hogy tetszett az iskola? — Tetszett, tetszett, csak az a rossz, hogy az embernek elmegy vele az egész délelőttje. — Én minden operát kiválóan ismerek, sőt legtöbbjét emlékezetből elfütyülöm. — És a Sevillai borbélyt is ismeri? — Nem. Mindig otthon borotválkozom. — Doktor úr, segítsen rajtam, fáj a jobb lábam. — Ez a kortól van. — Ne mondjon ilyet. A bal lábam is ugyanennyi idős és mégse fáj. • Egy pesti autószerelő sokáig matat a motorban, a kocsi alá is befekszik, majd fejét vakarva így szól a tulajhoz: — Ha ez a kocsi ló volna, azt tanácsolnám, hogy lője agyon. szomorúan lógó fejjel nézett maga elé, az orosz szétvetett lábakkal állt és röhögött és a sötét szoba ajtaja lassan becsukódott a román katona mögött. Nem birtam tovább. Szinte futva indultam ki a pokollá lett faluból, föl a Belcsujnak. Félelmetes, különös éjszaka volt az. Hold nem világított. Esett az eső. Az ég fekete volt és úgy éreztem, hogy a tarkómra nehezedik. Komor volt a patak zúgása is és vize feketén hömpölygött tova a kushadó kövek között. Feketék voltak a fák is két oldalon s úgy állottak ott, mintha valami rettenetes titokról tudtak volna. Az eső kopogott rajtuk és ők némák voltak mégis. A fák. És valahol baglyok szóltak. És nem úgy szóltak, mint máskor. Nem úgy. Nem tudom megmondani, hogy mi volt abban az éjszakában, de volt valami. Ami megszorította a torkomat és amitől a szivem alig mert verni és amitől a lábaim szinte futva vittek fölfele, remegve és futva. A sziklák fenyegetően meredtek föl a patak két oldalán és az erdő tele volt titokzatos nesszel, borzalmas tudásnak neszével és én futottam és a szivem a torkomban vert és izzadtság csörgött végig a testemen s a fogaim vacogtak mégis. Aztán ott voltam. Az eső nem esett már. Csönd volt, csak a fák csöpögtek halkan és a fák között megállt a köd. Kiléptem a tisztásra és a tisztás sötét volt. Nem égett lámpa. “Minek is égne, hiszen késő van” nyugtattam meg magamban a. felvacogó félelmet és mentem fölfele a tisztáson és szemem a sötétség mögött a ház ismert vonalait kereste. És akkor egyszerre megéreztem a szagot. Azt a bizonyos szagot, amikor megszenesedett fát és kihűlt hamura harmat hull, vagy eső esik. Azt a kesernyés holt szagot, amit kihűlt tüzek párologtatnak magukból őszi esők után, nyirkos éjszakákon. És meg kellett állanom, mert a lábaim reszketni kezdtek és nem akartak engedelmeskedni. Aztán nagyon lassan közelebb mentem a szaghoz. És aztán ott álltam egy sötét, fekete halom előtt és tudtam, hogy az a fekete halom valamikor a házam volt. Csak álltam és néhány percig nem gondoltam semmire. Néztem az éjszaka sötétjében azt a szörnyűséges halmot, az egymásra hullott üszkös gerendákat, a hamut és a pernyét és a lelkem megtelt azzal a keserű szaggal, amit az üszkös gerendák árasztottak, azzal az elhagyatott, árva szaggal és én leültem a földre és a fejemet a két tenyerembe fogtam és ara gondoltam, hogy igaza volt annak, aki azt mondta: nincsen Isten. Mert nincs Isten, nincs többé. Volt, de már nincs többé. Volt, de már nincs. Lelőtték, fölégették, szétágyuzták, nincs. Semmi sincs. A világ befejeződött. 62 folytatjuk —
