The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
January, 1976 THE EIGHTH TRIBE Page 13 MGT HÍRADÓ Kedves István: Örömmel ismerkedtem meg veletek a Magyar Társaság estélyén. Elolvastam a kapott újságot (Nyolcadik Törzs), és teljesen egyetértek a magyar vállalkozásokat segítő terveidet illetően. Érdekelne, hogy hol léphetnék én is be ebbe a organizációba.... Legeza Tamás Cleveland, Ohio P.S. I do not believe in the success of an enterprise, where the workers are all Hungarians (or similar). A business to be efficient, must be mixed in experience, in cultural background. — But the main thing is the owners should be Hungarians. That counts. Melyen tisztelt honfitársam Dr. Tuba! Drága szülőhazám Magyarország 1948- ban való elhagyása után vetődött fel bennem az a gondolat, amely azóta is foglalkoztat s csak részben tudtam egyéni sikert elérni a magyarság összefogásához. Nem vagyok nagykaliberü ember, de terveimben mindig nemes és nagy voltam. Eleinte irodalmunkat igyekeztem az amerikai életben magyarok között — mint mások is tették — életben tartani azért, hogy magyar mivoltukra büszkék lehessenek, hangsúlyozva — az ősi magyar jellemet, a kitartást, a hősiességet, de főleg a magyar “Jövő” kialakítását célzó elveket tettem magamévá. Később igyekeztem különböző szervezetekhez folyamadni, hogy ott is kivegyem részem a nemzetmentő munkákban. Mindenütt hallottam az én elgondolásomhoz hasonló kifejezéseket, szólamokat, de az előadás után a buzdító szavak, amelyek szívhöz szóltak s talán még könnyeket is csalt szemeinkbe mind mind csak szófoszlányok maradtak meg lelkűnkben vagy teljesen feledésbe mentek. Ilyenkor újra meg újra a fejemben motoszkált a gondolat vajon mivel lehetne a magyarokat egy közös háztartásba vagy úgymondhatnám egy olyan egészséges munkaközösségbe vonni ahova nem kellene kihúzni a mézesmadzagot, hanem magyarságtudata és érezte valamint saját gyermekének jövője s nem utolsósorban a hazájátvesztett magyarságnak egy “Uj haza” létesítése lenne elhatározott feladata. WASS ALBERT ADJÁTOK VISSZA A HEGYEIMET! Regény (folytatás) II. Nyár végin megtartottuk a lakodalmat. Nem volt valami pompás nagy lakodalom, mert apósom szegény cselédember volt csupán, aki nem a maga juhait őrizte, hanem az uraságét. De megtett mindent, amit a tisztesség kívánt. Lakodalom előtt még segitettünk apósomnak lehajtani a juhokat a Ciháról. Gondoskodó volt azon a napon s amikor elbúcsúztam este tőle, azt mondta szomorúan: “reám már nem tudom ki főz odafönt, ha eljön a Szentgyörgy. De hiába, ez a világ rendje. A madár fölneveli fiait s a madárfiak kirepülnek”. Úgy volt éppen, ahogy mondta, éreztem azt én is. Mi Anikóval kirepültünk lakodalom után a belcsuji új házba s ez olyan röpülés volt, amilyent nem látott még a havas! Bokrétásan állott a ház s a tisztás is kikericsbe öltözött körülötte. Minden új volt és ragyogott: a zsindelytető, az ajtó és az ablakok, a frissen kifaragott bútorok a szobában és a friss fenyőbojttól illatozó ágy. Julikával együtt díszítettük volt föl a házat a lakodalom előtti napon, de ő már nem jött föl velünk. Összebarátkozott erősen a fiatal Durdukással, még amikor ott laktunk volt náluk s ez a barátság azután is tartott. Durdukás gyakorta följárt hozzá a kalibához, különösen mióta öcsém nem volt ott s én már tudtam akkor, hogy Julika sorsa eldőlt. Fiatal Durdukás boltot nyitott közben az apja műhelye mellett s jól ment a bolt. Aztán törökbúzaszedés utánra meghirdették őket lent a templomban s a falu is megtudta, hogy boltosné lesz Julikából. Mi megegyeztünk úgy, hogy a két borjut, ami a malmostól reánk esett, Julika viszi el magával a házasságba, elvégre ő bajlódott velők. így aztán három hétre a mienk után megültük az ő lakodalmokat is. Szebb és nagyobb lakodalom volt sokkal, mint a mienk. Öreg Durdukás kitett magáért. Még a jegyző úr is ott ült az asztalnál s a csendőrőrmester is. Vidám lakodalom volt. Egész éjszaka tartott s csak másnap reggel indultunk haza Anikóval. A hegyeken már dér volt akkor s a bükkökről garmadával verte le a hűvös reggeli szél a rőt levelet, ahogy a patak mentén fölfele mentünk. Én elől s Anikó mögöttem Fönt a pláj körül egy szarvasbika bőgött. Mert bőgés ideje volt éppen s én arra a napra napszámost fogadtam magam helyett az urak mellé, fönt a Komárnyikon. Igyekeznünk kellett, hogy délre ott lehessek újra. Szép és békés volt minden, ahogy ott fölfele haladtunk s én mentem elől és hallottam magam mögött az Anikó lépteit és tudtam, hogy minden jól és szép 39
