The Eighth Tribe, 1976 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Page 14 THE EIGHTH TRIBE January, 1976 rendben van: Anikó egy életre itt jön mögöttem és Julikát is elhelyeztem egy életre, jól. És számolgattam, hogy ha ez a szarvasbőgés is annyit hoz, mint az elmúlt esztendei, akkor az Anikó tehene mellé vehetünk két üszőborjut még, mert a szénából futja bőven és ha majd frisshóval újra ad medvét az Isten az urak puskája elé, akkor veszünk még vagy egy tucat juhot. Aztán arra gondoltam, hogy az egyik hízót levágjuk karácsony előtt s a másodikat tova kízkereszt után csak. A téli bőrökből pedig hátha vehetünk majd egy malacozó kocát is . . .hát így, ilyesmiken gondolkoztam azon a reggelen, ahogy hazafele haladtunk Anikóval. Hűvös napfény és tiszta jószagú levegő vett körül és egy szép és biztos jövendő nyugalmas elégedettsége. ABelcsujban, ahol hajdan a kemencéink voltak, a düledező régi kaliba elől füst szállott föl. Mikor odaértünk, öcsémet találtuk ott. Katonaruhában volt. Ült a káliba előtt a tűznél és nem kelt föl, amikor megálltunk mellette. “Hozott Isten” örvendezett Anikó a hátam megett. De öcsém csak annyit felelt neki: “Isten dógát átvette az ördög”. Anikó rám nézett, mint aki arra vár, hogy szóljak valamit. Én pedig intettem neki. “Eredj előre, megyünk mink is mindjárt. Készíts addig reggelit öcsémnek s alvóhelyet”. “Ne fáraszd magad” mondotta öcsém “jobb nekem itten”. Anikó tanácstalanul nézett rólam öcsémre s öcsémről rám, de intettem neki, hogy menjen s ne törődjék velünk. Aztán kettesben maradtunk öcsémmel. Öcsém azon a reves vén tönkön ült, amelyiken még annak idején üldögéltünk együtt hármasban, amikor még ott laktunk volt mind. Melléje ültem. A tönk hosszában rozsdaszinü taplódombák nőttek s öcsém azokat faricskálta a késével, hogy ne kelljen reám nézzen. “Hát mi a baj?” kérdeztem tőle. “Háború” felelte sötéten. “Jó, jó” mondottam, az más. De velünk mi a bajod?” “Julikát férjhez adátok egy románhoz!” Öcsém rám nézett s láttam szemei mögött a vad sötétséget és megértettem mindent. “Durdukásék derék emberek” kezdtem mondani, pedig tudtam, hogy nincsen sok értelme, mert akinek olyan szemei vannak, annak hiába beszél arról az ember, hogy Durkukásék derék emberek. Föl is vetette rá öcsém a fejét, mint a medve. “Románok!” mordulta “s nekünk ellenségeink! Halálig, vagy tán azon túl is!” Szóltam ellene valamit, hogy éppen szóljak bár értelme nem sok volt, mert öcsém csak még jobban nekitüzesedett tőle. “Vagy tán elfeledted már apánkat? Akit annyi esztendőn át megaláztak, kisemmiztek? Akinek fegyvert sem adtak a kezibe, hogy vadászhassák, csak mert magyar volt? Nem emlékszel már mindezekre? Nem emlékszel az iskolára, ahol a szájunkra 40 A kivándorolt Magyarságnak mindig voltak többé-kevésbé tudatonkivüli harcai a fennmaradása érdekében. Voltak azonban számosán azok is, akik tudatosan mindent kihasználva igyekeztek maguknak babért s anyagit egyaránt elzsebelni hangzatos magyarkodásukkal. Ezeknek nagy része magyar üzletember volt vagy társadalmi vezető. Ügyesen munkálkodtak, néha még részvények eladására is gondoltak s több esetben sikerült nekik az is. A haza oltárára azonban szép kévés jutott. — Itt a nagy jólétben hiába harsogjuk “Megbünhődte már e nép” ha a jó ebéd, dinomdánom után elfeledjük, hogy a Himnusznak s Szózatnak komoly intelme van népéhöz ahol elvárja a tetteket s hogy aszerint éljen fajtánk ahogyan az Írva vagyon. — A legnagyobb bánatunk mégis az, hogy fiataljainkat nem tudjuk megnyerni pusztulásunk mellett. Lassan de biztosan szedi a halál azokat a tapasztalt ősz fejeket, akiknek pótlására nincs remény vagy nagyon kevés. — Istent, a Magyarok Istenét kérjük e nehéz időkben: “Mit tegyünk? — Hogyan, miként érhetnénk el céljainkat? Keressük fel a templomok s egyesületek vezetőit? Lehet, hogy kész, biztos tervekkel meggyőzhetjük őket a szent és nemes cél propagálására. Az is lehet, hogy sokan kétségbe vonják az 1,001-ik kezdeményezést. — A tervnek természetszerűleg tisztának, érthetőnek, erkölcsösnek, hasznosnak kell lenni úgy az egyén mint a nagy magyar társadalom részére. Szerencsés helyzetben vagyunk, itt élünk a szabadság földjén, s mint más népek fiai, mi is kisajátíthatunk egy darab földet amit magunkénak mondanánk. A múlt nyáron hazatérve vakációmról, levelet röpítettem Szebedinszky testvérünknek abban a tudatban, hogy az majd napvilágot lát a MAGYARSÁG c. újság hasábjain. Ebben a levélben világosan kitértem arra, hogy a szabad világ Magyarságának nem lenne nehéz megoldani egy-egy magyar település tervezését, ahol kimondottan csak magyarok települhetnének le. — Egy falut 100 holdon Chicago vagy Cleveland környékén azoknak, akik jobban bírják a hidegebb vidéket. — Egy másikat, akik szeretik a melegebb vidéket Floridában. — Egyet keleten New Jersey- New York s egy másikat California-ban, stb., stb. — Ezekben ugygondolom saját közigazgatást szerveznék, mint például Szent László Community vagy Hadfalva vagy Budapest nyaralóhelyekké tenni, mintafalut magyarmódra. Ezeken a helyeken aggmen-házakat s igy a vagyon magyar kézen marad. Elhalálozás esetén a teljes vagyonra számíthat a Magyarság. Továbbá az idősebbekkel kalákát szerveznék ahol magyaros mintákkal árasztanánk el Amerikát. Nevezhetjük Mgt.-nek is a Kalákát. Az állami adók mellett egy kis adót mint Kaláka tagságot is fizetni kellene minden faluban, de a gyártott anyagok után az egyén is kapna jutalékot. A legjobb nyugdíjasokkal kezdeni, akik egyetértenek a gondolattal s nyugdijuk mellett nincs szükségük nagyobb kiadásokra, illetve más fizetnivalókra. Olcsó étkezéssel kevés ruházattal beéri az ember a melegebb vidéken. A magam részéről én Floridában kezdeném 100- 150 holdon. Kiszemeltem egy szép lankás magasfekvésü vidéket a múlt nyáron. A terület 100 hold, csendes, nyugati partvidéke Floridának.
