The Eighth Tribe, 1975 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Page Twentytwo THE EIGHTH TRIBE January, 1975 lett tőlük a vidék. Csirip, csip, csip, — ujjongtak a verbácok, táncoltak, ugráltak és főleg szedegették nagy hévvel és hangos boldogsággal a sok finom falatot. Olyan nagy vigságot csaptak, hogy arra nem volt példa madáremlékezet óta ezen a tájon. Nyüzsögtek, forogtak széles jó kedvükben, öröm volt nézni őket. Micike szeme elfelejtkezett rajtuk. Milyen furcsa ez az élet, — gondolta. Az egyik teremtés bánata egy másik élőlény örömének forrása. Milyen különös szabályozó elv tartja a mérleg két serpenyőjét egyensúlyban? Amikor Micike visszatért a szobájába az is eszébe ötlött, hogy a pogácsákkal lehetett volna valami okos dolgot csinálni, — de akkor már minden késő volt. Múltak a napok, lassan a hetek és a főorvos még mindig nem közölte Micikével fegyelmi ügyének elintézési módját. A főnővér végezte tovább lelkiimeretesen végezte munkáját, mégis valami hiányzott belőle, inkább automatikusan dolgozott mostanában. Az eleinte, végsőkig feszült idegállapota lassan felengedett és eddig nem ismert fásultságnak adott helyt. Néha szórakozott volt. Elfelejtett ezt, amazt. Sokszor nem volt étvágya. A szákacsmester kérte véleményét új diétás ételekkel kapcsolatban, de a főnővér leüzent a konyhára, hogy nem ér rá. Arcáról eltűnt a rózsás szín, beszédjéből a tréfás hang. Már nem mesélt a betegeknek vidám történeteket, dalolni már nem hallotta őt régen senki. — Mit néznek ezek rajtam — idegeskedett Micike, amikor észrevette, hogy a betegek kutatva rajta felejtik a szemüket. Ilyenkor megnézte öltözetét és frizuráját a tükörben, de nem vett észre azokon semmi kifogásolni valót. Valahogy napról-napra idegesebb lett, maga sem tudta, hogy miért, vagy még inkább nem merte bevallani sajátmagának. Pár nap múlva március elseje, akkor a főorvos kirúgja szó nélkül, vagy legjobb esetben kap egy hivatalos értesítést írásban, hogy állásától felmentik. Dr. Szentmihályi Annie idegorvos, kötelességszerűen jelentette főnökének, hogy Micike főnővér magatartásán különös változást vett észre a környezet. S minthogy ez a változás károsan befolyásolja munkáját, az nem tekinthető magánügynek. Az orvosnő mély emberi részvéttel, de hivatása felelősségének tudatában számolt be a főorvosnak elhanyagolt feljegyzésekről, összetört orvosi műszerekről, elcserélt orvosságokról, amely utóbbiak ugyan most nem okoztak nagyobb bajt, de okozhattak volna más esetben, és így tovább. Említett mulasztásokat, amelyek Micikét soha nem terhelték eddig. — Mi lehet az oka? — tudakozódott dr. Gajzágó főorvos. Ez a meglepő viselkedés nem összeegyeztethető a főnővér eddig ismert kiegyensúlyozott egyéniségével és gondos munkájával. A főorvos maga is észrevett egyetmást, de ő nem akart erről beszélni. — Nem tudom, mi lehet — válaszolta az orvosnő — magam is gondolkoztam ezen. Perjes doktor vette észre rajta először, — folytatta — hozott neki ugyanis valami ajándékot s ahelyett, hogy megköszönte volna, utána dobta mérgesen. Panaszkodott is neki a kolléga, hogy nem érti mi lelte Micikét igy egyszerre. — A főorvos megköszönte a jelentést és Annie gondolatokba elmélyülten hagyta el a szobát. A főorvos hivatali szobájába kérette dr. Faragó Ferenc alorvost és megkérdezte tőle, hogy észrevett-e a főnővér magatartásában valami rendkívülit. Követte-e pontosan az instrukciókat? — Nem észlelt-e valami hanyagságot? — Nem figyeltem különösképpen — vallotta Faragó doktor. Micike mindig nagyon megbízható volt. Egypárszor felcserélte a lázlapokat, — igen, összetört néhány orvosságos üveget, dehát ez mással is előfordul. Igaz, a múltkor elfelejtette a diéta változást leadni a konyhán, — de ez is megbocsátható, nem nagy ügy. Nem csinált belőle problémát, mert van sajátmagának is elég. Faragó doktor feltűnően kedvetlen volt ma. Általában nem szokott panaszkodni, de most örült, hogy kiönthette keserűségét. — Mi a baj? — kérdezte barátságosan a főorvos. — Az asszony a fejébe vette, hogy az idén mindenáron a Balaton mellé akar menni nyaralni, mintha egy Dunamenti üdülés nem lenne éppen olyan jó és főleg olcsóbb. így hozzá kell nyúlnia a nehezen megspórolt pénzecskéjéhez, ami megint azt jelenti, hogy soha, vagy Isten tudja mikor, lesz meg az a kis privát laboratóriuma. Már olyan régen akarja kikisérletezni azt az ötletét, — a főorvossal sokszor beszélt róla, — biztos, hogy a dolog be fog válni, hires ember lesz belőle és pénzt is hoz majd bőven. — Hát magyarázd meg a feleségednek, hogy milyen fontos az a kis láb — tanácsolta az orvosbarát. — Lehet is az asszonyoknak magyarázni, — fakadt ki dr. Faragó. Semmi érzékük nincsen a komoly és értékes dolgok iránt. Csak a divatot majmolják. Mert a barátnője odamegy, ő sem akar lemaradni. Én nem számitok, csak a szomszédok, meg a pletyka... A főorvos vigasztalni akarta a kollégát, de nem találta meg hozzá sem a hangot, sem a mondanivalót.
