Fraternity-Testvériség, 2010 (88. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
Fall 2010 Utolsó napunkon Kolozsváron betértünk a Nostalgia vendéglőbe, ahol a tulajdonos magyar volt, és magyaros ételt ehettünk. Később elmentünk a város másik oldalára, a Magyar Színházhoz, és a Szamos hídhoz, amely úgy tűnt, mintha Párizsban lettünk volna: nagy forgalom, buszok, kocsik, emberek, kávéházak, biciklizők, és szép, régi, eklektikus, magas épületek között. Csak ámultunk. Végül a Házsongárdi temetőbe látogattunk el, a nagy magas lombos fák között járkáltunk és kerestük a családi sírokat és sírboltokat. Csak egyet találtunk meg, mivel 1989 előtt a sírboltokat a temető végében buldózerekkel ledöntötték, és lakásokat építettek a helyükre. Megdöbbenve és szomorúan mentünk tovább. Elbúcsúztunk a Bethlen Kata Diakonia Otthontól, ahol olyan kedvesen vártak minket, és elindultunk Marosvásárhely felé. Kincses Kolozsvár, Isten veled! Tordán mentünk keresztül, régi kis városon, egyszer Országgyűlést is tartottak itt 1568 táján, hogy törvénybe foglalják a szabad vallásgyakorlás jogát. A Tordai-Hasadék felé igyekeztünk, s óriásként tűnt elő amikor megláttuk a többi hegy között. Eszembe jutott Szent László kútja, a szép legenda, amely valósággá is vált. A király imádkozott vízért katonái részére, és jó víz fakadt a tordai kőből. A nép a mai napig odajár vízért. Sajnos, a Tordai- Szakadék igen messzi volt, és ki is volt írva, hogy csak gyalog lehet oda menni. így tehát Torockó felé vettük útunkat. Az út hamarosan földúttá vált, sok lyuk volt, s igen lassan tudtunk előre haladni. Egy új román ortodox kolostor mellett mentünk el. Szegényes kunyhók, sátrak váltakoztak, hol románok, hol cigányok között. Aztán csodálatos helyre kerültünk. Torockó gyönyörű kis fehér házai, zöld zsalui és kapui elbájoltak, de a mögötte álló Székely-Kő hegysége, még inkább! Csak álltam előtte és nem tudtam tovább menni. Milyen jó az Isten, hogy ilyen szépséget adott a torockóiaknak! A Torockói székelyek 1600 óta élnek itt, vasércet bányásztak. Iskolájuk, unitárius templomuk és népművészeti múzeumuk van. Viseletűk hasonló a Kalotaszegiékéhez, de díszesebb, színesebb. Különleges a térítőik stílusa: piros, kék, fekete. Beszéltünk arról, hogy meg akarják tartani magyarságukat, s ezen dolgoznak, mint mi is, az Egyesült Államokban. Nehogy beesteledjen, sietünk tovább. A táj gyönyörű, a hegyek elkísérnek egész Marosvásárhelyig és tovább. Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. Minden szótól, amit kimond a szánk, minden mosolytól, mely sugárzott ránk, minden sebtől, mely fájt és égetett, minden képtől, mely belénk mélyedéit... — Mi mindig búcsúzunk: Reményik Sándor verse, részlet Marosvásárhely Kolozsvártól 5 órányi autóútra van. A Bőd Péter Otthonban laktunk, s a balkonról ki lehetett nézni az egész városra: a belvárosra, a templomtornyokra, a főtér fáira, a házak piros tetejére, a hegyekre, a fehér fel legekre, az egész égboltra. Elhatároztuk, hogy szerdán az első vizitet a Teleki-Tékával kezdjük. A Teleki-Téka egy kedves, magyaros, szép sárga épület, sok ablakkal, barna kapuval, és cégérnek egy bagollyal a kapu felett. Kedvesen nyitnak, s máris jön egy fiatal hölgy, aki elmondja a téka történetét: Gróf Teleki Sámuel kezdeményezte a könyvtárat, és gyűjttette az anyagot majdnem egy fél századon át. A Teleki-Bolyai Könyvtár több százados könyv kultúrájára igen büszke máig is Erdély, sőt, Európa is. Kétszázezer kötetes tudománytár, 40,000 kötet a Teleki Tékából, és 80,000 kötetes gyűjtemény a Bolyai Könyvtárból található a Tékában. Mindezen túl, ritkaságok, kéziratok, ősnyomtatványok, unikumok, és periodikák is felfedezhetők. A könyvtár mellett két állandó kiállítás van: a Bólyaiak életéről és a Csillagászatról. Teleki Sámuel gyűjteményei a legértékesebb gyűjtemények voltak. Az ő gyűjtőmunkája egyben élete munkája volt a hazáért. Ez a látogatás egy gyönyörű élmény volt. Csütörtökön meglátogattuk a rózsás főteret, és a legszebb épületeket: a Városházát és a Kultúrpalotát. A főtér egyik végén áll a Felső Román Katedrális, szürke tornyaival, mellette balra, a barokk stílusban épített Keresztelő Szent János Katolikus Plébánia, két kimagasló toronnyal. A másik végén a felejthetetlen Városház és Kultúrpalota. Köztük pedig paloták: az Apolló Palota, melyet Teleki Sámuel építtetett a 19. század elején; a barokk Toldalagi Palota; a Bányai Ház, ahol Dr. Bárnády György, Marosvásárhely polgármestere lakott. Nevéhez fűződik az 1911-ben kezdeményezett város szépítés. A baloldalon sok kis kávéház, vendéglő, könyvesbolt, patika, mind magyar felirattal ékesítve. A Városházát (Megye háza) és a Kultúrpalotát magyar eklektikus stílusban építették. Homlokzatuk a Zsolnay majolikával magyar, népművészeti virágokkal díszítették, és történeti képekkel látták el. A Városháza teteje és tornya piros-fehér-zöld, a Kultúrpalota teteje pedig emlékeztet a székely szőttesekre! Mennyi ötletesség! 16
