Fraternity-Testvériség, 1986 (64. évfolyam, 1-3. szám)

1986-01-01 / 1. szám

FRATERNITY

Page 9

KILENC ÉVTIZEDE SZOLGÁL AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET

Az Úr 1986. esztendeje tudvalevőleg jubileumi esztendő az Amerikai Magyar Református Egyesület történetében. Ezelőtt 90 évvel, július 4-én, az amerikai függetlenség nagy ünnepnapján alakult meg Trentonban az Egyesület, mely kilenc évtizedes élete folyamán megszámlálhatatlanul sok jót tett tagjaival; a református mozgalmakban mindig ott állott nevéhez és jellegéhez méltóan; az amerikai magyar közélet területén mindig az első volt, amikor hitet tenni és áldozatot kellett hozni magyarsága mellett. Jubileumi esztendeje tehát nem elszigetelt jelensége az Egyesülethez tartozóknak, de a maga teljességében közéleti esemény, mely érezteti megújító hatását az amerikai magyar élet egész vonalán.

Az Egyesület nem dolgozott nagy reklámmal soha. Vezetői úgy érezték, hogy a teljesítmények azok, amik hivatottak az érdeklődést feléje fordítani, s megállva e meggyőződés mellett: alkottak. Megteremtették hűséges testvéri közösségükön belül itteni életünk büszkeségét, a ligonieri Bethlen Otthont, ahol igazi keresztyéni szeretettel ölelték az Egyesülethez előbb a magyarság árváit, majd öregjeit. Több millió dollárra megy az az összeg, amit ez az intézmény önként és szívesen hozott áldozatokban jelent.

Az Egyesület és vezetői jól tudják ezt. És csak természetes, hogy amidőn 1986-ban ünnepelnek, akkor ezt az ünnepet összekapcsolják a szeretett és féltett intézmény, a ligonieri Bethlen Otthon szolgálatának 65. évfordulójával.

Mit és miért ünnepelünk.

Kezdhetjük azzal, hogy az idő próbáját csak olyan intézmények állhatják, amelyek tényleges szükségletet elégítenek ki. Ezen az alapon megnyugtató tudat lehet számunkra az a körülmény, hogy Református Egyesületünk elérte 90. jubileumi esztendejét. Megmaradt, mert szükség volt rá.

Továbbfűzve a gondolatot, megállapítható talán az is, hogy a további fennmaradásnak elsődleges feltétele a jelentkező szükségletek kielégítése. így az intézmények, s köztük Református Egyesületünk jövendőjének alakulása is természetszerű függvénye lesz először a szükségletek felismerésének, másodszor a szükségletek kielégítésének.

Semmiféle jövőt nem lehet a levegőbe alapozni. A jövő mindig a múlton s jelenen kell nyugodjék. Ahhoz tehát, hogy reálisan tervezni lehessen, a meglévő fundamentum erősségét kell vizsgálat tárgyává tenni.

Ezen a téren sok dolgunk nincs, mert az elmúlt kilencven év bizonyságot szolgáltatott számunkra az életbiztosítás és betegsegélyezési szükségletek megfelelő kielégítéséről, s arról is, hogy idejében megindított árva- és öreggondozásunkkal, diáksegéllyel, ifjúsági munkák támogatásával, házépítést célzó kedvezményes kölcsön nyújtásával, amerikai magyar történelmünk dokumentumainak megőrzésével hiányokat töltöttünk be. Alapunk tehát jó.

Nem is annyira az a kérdés tehát, ezen a vonalon, hogy mit fogunk cselekedni a jövendőben, mint inkább hogyan fogunk cselekedni? Még a jót sem elég ugyanis csak akarni, hanem jól kell akarni.

Intézményünk testvéries (fraternal) jellegű. Mint ilyen, nem helyezhető tisztán üzleti alapra, mert akkor, talán haladhat, de jellegét elveszíti. Ez a jelleg pedig nekünk, mindnyájunknak nemcsak fölöttébb tetsző, de egyenesen nélkülözhetetlen. Következésképpen jövendőnk alakításában nem lehet sem egyetlen, sem vezető szempontunk az, hogy mindenáron egyformák, sőt lehetőleg olcsóbbak legyünk, mint a nagy amerikai életbiztosító társaságok, melyek a határtalanul nagyobb üzleti lehetőségek mellett nem egy esetben sokkal olcsóbbak is lehetnek. A tény az, hogy csak igen kevés esetben jutányosabbak anyagilag, társadalmi téren pedig bennünket, akiknek különleges munkaterepünk van, soha még csak meg sem közelíthetnek.

A mi fejlődési lehetőségünk tehát nem abban van, hogy minél inkább azonosítsuk magunkat az üzleti alapon álló életbiztosítókkal, hanem abban, hogy minél jellegzetesebben különbözzünk tőlük. Különbözzünk pedig elsősorban nem a nyújtandó anyagi javak többletével, hanem azzal, ami pénzen meg nem vehető: testvéri érzülettel, figyelemmel, józan iránymutatással, hagyományaink ápolásával, s mindazokkal, miket gyűjtőnéven erkölcsi értékeknek nevezhetünk. Mert hiszen az kétségtelen, hogy nem csupán ennek az egész mai világnak, de a mi kisebb amerikai magyar világunknak is az a legnagyobb baja, hogy a társadalmi eszmék ismert háromságából olykor túlságos jelentőséget adott a szabadság és egyenlőség érvényesítésének és elhanyagolta a legfontosabbat: a testvériséget. Ezt kell tehát hangsúlyoznunk, és legalább a magunk szű-