Fraternity-Testvériség, 1986 (64. évfolyam, 1-3. szám)
1986-01-01 / 1. szám
Page 10 TESTVÉRISÉG kebb körén belül érvényesítenünk. Ez pedig nem könnyű. Állítjuk, és szükség esetén bizonyítani is tudjuk, hogy Egyesületünk nevében a református szó, alapszabályaiban pedig a vallásos jellegszerűség számunkra sohasem volt a múltban, nem az a jelenben, s nem lehet a jövőben sem tehertétel (liability), hanem ennek pontosan az ellenkezője: va- gyontétel (asset). Gazdagok vagyunk, mert tagjaink sorában köszönthetjük más felekezetek keretében élő magyar testvéreinket, élükön Főtiszteletű Irányi László püspök úrral. Gazdagok vagyunk, mert értékes magyar kultúra és történelem sodrában állunk. Erre utal nevünkben a magyar szó. Gazdagok vagyunk, mert a magyar népi lélek legszebb képessége, az alulról kezdeményezés, külső beavatkozástól mentes közösségi élet építése iránti képesség amerikai talajba gyökerezve nőtt terebélyes fává. Ezért elmaradhatatlan identitásukban az amerikai megnevezés. A jubileumi év kiemelkedő eseményei Az ünneplés kiemelkedő eseményeként említendő a Debreceni Kollégiumi Kántus kihozatala, amelyet a Lelkészegyesülettel és az amerikai magyar református egyházi csoportokkal karöltve végzünk. Amerikai útjuk során a következő városokban lépnek fel: Bridgeport, CT; New York, NY; Perth Amboy, NJ; New Brunswick, NJ; Princeton, NJ; Washington, DC; Pittsburgh, PA; Cleveland, OH; Detroit, MI; Holland, MI és Kanadában Ha- miltonban, Torontóban Ottavában és Montreál- ban. Helyi osztályaink mindenütt bekapcsolódnak a rendezők munkájába. A jubileumi év második felében amerikai magyar életünk nagyobb gólpontjain Egyesületünk szolgálatát ismertető és méltató ünnepségeket rendezünk. Új Kossuth Ház Washingtonban Egyesületünk a jubileumi év első felében költözik Washington, DC-ben vásárolt székházába. Az Igazgatóság, konvenciói döntést végrehajtandóan egyhangú szavazattal úgy döntött, hogy központi hivatalát hét esztendei marylandi tartózkodás után visszaviszi a főváros szívébe, ahova az Egyesült Államok Kongresszusa által adott, és Theodore Roosevelt elnök által aláírt működési engedélye is köti. A Massachusetts Avenue és a 20-ik utca sarkán megvásárolt épület a konzulátusok és követségek hosszú sorában az egyik legszebb saroképület. A hagyományoknak megfelelően az új épület a Kossuth Ház nevet viseli. Említésre méltó, hogy az első Kossuth Házat, szemben a Fehér Házzal, pontosan 50 esztendővel ezelőtt vásárolta az Egyesület, amikor Washingtonba költözött Ohio államból. A székház megvásárlása külső, látható jele az Egyesület életképességének, anyagi erejének és jövőbe vetett bizalmának. A Református Egyesület új székházán keresztül folytatni kívánja továbbra azt az egyetemes amerikai és kanadai magyarságszolgálatot, amelyet pontosan kilenc évtizede végez, és végezni kíván a jövőben. Céljai megvalósításához hív és vár minden magyart tagjai sorába. Csak az egyetemes magyarság támogatásával leszünk képesek a tagok sorában észlelt csökkenést leállítani és testvérsegítő munkánkat kiszélesíteni. A jubileumi évhez fűződő nemes célkitűzéseink kivitelezéséhez kérjük tagjaink, központi és külső munkásaink, mindenek felett Istenünk segítségét. „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk!” Bertalan Imre A balatonkenesei templom kertjében.