Fraternity-Testvériség, 1983 (61. évfolyam, 1-4. szám)
1983-01-01 / 1. szám
MAGYAR RÉSZ:— A FELTÁMADÁS EREJÉNEK MEGISMERÉSE “Hogy megismeriem öt, és feltámadásának erejét, és részese lehessek szenvedéseinek és hasonlóvá legyek hozzá az ő halálában.” — Filippi 3:10. Lekció: Máté 24:1-12; János 20:1-29. Sokszor csodálattal tölt el bennünnet az az erő, melyet az Úristen egy kis magban elrejtett. Mikor a mag csírázásának ideje elérkezik, a sarjadó palánta áttör a rögökön, de sokszor még a kátránnyal leöntött utak burkolatain is. Az asszonyok, akik Krisztusnak testét megkenni mentek a temetőbe rájöttek, hogy erejüknél nagyobbra van szükség, a sír szájához odahengerí- tett kőszikla elmozdításához. Álmélkodással vették tudomásul, hogy a sír menyílt, a követ már valaki elhengerítette. Álmélkodásuk félelemmé, majd rémületté változott, amikor nem találták Krisztus testét a sírban, hanem a meghalt Krisztus helyett, akit kerestek két földöntúlian fényes ruhába öltözött ember; vagy két angyal szólt hozzájuk, mondva: “Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott.” Akármilyen csodálatos erőre van szükség, hogy a magból kikelő palánta áttörje kertünk hantjait, vagy rögeit, azt már megszoktuk, hiszen ez így történik a teremtéstől fogva. A sír szájához eiWberek helyezték el a követ. Azt emberi erő el is mozdíthatta onnan. A feltámadás és az angyalokkal való társalgás azonban nem volt megszokott mindenappi jelenség, ha meg is történt időnként. Az asszonyokat elrémítette, a tanítványok között kételkedést keltett. A mai embernek a hitét is próbára teszi. Ezért mondja Pál apostol az I. Korintus 15-ben: “ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül” (19 és 20-ik vers.) A tanítványok szemében az asszonyok híradása “csak üres beszédnek látszott.” Úgy gondolták, hogy az asszonyok azt látnak, vagy hallanak, amit akarnak. — De azért elfutottak a sírhoz. Pétert megelőzte a futásban egy másik tanítvány, akinek a nevét nem einliti meg a János evangéliuma. De azt két evangélium is említi, hogy Péter is elfutott és megyőződött hogy üres a sír. Péter csodálkozott, a másik tanítvány, miután bement a sírüregbe “látott és hitt.” Péter a sírhoz való eljutás után meggyőződött róla, hogy valaki elhengerítette a követ, a sír szája nyitott, az Ur teste nincs a sírban. A mi életünkben sincs sok gyümölcse annak, ha mint Péter, elfutunk a megnyílt sírhoz és csak csodálkozunk. Temetőbe járásunk, húsvéti ünneplésünk haszontalan akkor ha csak az üres síron csodálkozunk. Ha azt kérdezgetjük, hogy hogyan is történhet meg az olyan csoda, milyen erő kell ahhoz, hogy a harmadnapom halott test megelevedjen? Hitünk akkor nyeri el értelmét, ha keresve a találkozást a feltámadott Krisztussal, megtalálva őt hiszünk benne, akár készséggel, mint a tanítványok többsége, akár kétkedve, mint Tamás, aki csak azután győződött meg, hogy az élő Krisztussal ál) szemben, mikor a felhívásnak engedve belemélyítet- te ujjait a sebekbe. Húsvéti templomozásunknak, predikálásunknak, csak akkor van értelme, ha teljes hittel el tudom mondani az ószövetségbeli prófétával Jobbal, hogy “én tudom hogy az én Megváltóm él.” A hittel való predikálásunkban megnyilvánul a Szentlélek ereje, megérzik rajta, hogy nem csak mendemondával állunk szembe, hanem megtörtént valósággal. Krisztus születése előtt 490 - ben Dárius Perzsa király (ma Irán) megtámadta Athént. Spárta ígérte a segítséget, de az ünnepük miatt késett a spártai segítség. Athéntől 25 mérföldre, a Marathon síkságán megütközött a két sereg. A görögök győztek a perzsák felett: Nehogy a spártaiak, nem tudva a Perzsák felett aratott győzelemről, meghódoljanak a Perzsa hajóhadnak, a Görögök elküldték Pheidip- pides-t, hogy vigye meg a győzelem hírét Spártába és Athénbe is: Lélekszakadva futott — ez a később asak “marathoni futónak” ismert küldönc — a jó hírrel először Spártába, majd utána megállás nélkül Athénbe és hírűi adta: “Győztünk! örvendezzetek!” Utána holton esett össze a kimerüléstől: Vajon lett volna-e értelme ennek a marathoni futónak a végkimerülésig rohanni, ha a győzelem biztos meghirdetése helyett csak annyit mondott volna: az asszonyok azt beszélik, hogy győztünk, vagy kételkedve félig-meddig biztosan állftgatta volna, hogy azt hiszem, győztünk. Egyezer a parókiánkra meghívott vendégek között volt egy nagyképzettségű magyar politikus is aki római katolikus lévén, egyszer az akkori pápánál is kapott kihallgatást. Ez a politikus megkérdezte az az egyik Amerikában született, és itt egy gyenge teológián átvergődött református lelkész vesdégünktől, hogy hogyan lehetséges az, hogy némely lelkipásztor olyan meggyőződés nélküli húsvéti prédikációt tud 15
