Fraternity-Testvériség, 1981 (59. évfolyam, 1-4. szám)
1981-04-01 / 2-3. szám
KISS SÁNDOR: A magyar forradalom és szabadságharc huszonötödik évfordulója 1956. október 23-án Magyarországon forradalom tört ki, amely magával ragadta az ország lakosságának túlnyomó többségét és megsemmisítette a fennálló hatalmi rendezert. Ha az országot megszállva tartó szovjet csapatok nem avatkoznak be, a forradalom pár órán belül nemcsak a fő városban, de az egész országban győz és megindítja a valóban demokratikus és szocialista társadalmi és gazdasági rendszer felépítését. A Szovjetunió azonban bevetette haderejét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kegyetlenül vérbefojtsa a lázadást és biztosítsa gyarmati helytartóinak az uralmát. A megrémült vezetők éppúgy, mint Moszkva, láthatóan arra számítottak, hogy a sebezhetetlennek hitt tankok, páncélosok gátlástalan terrorja még a legbátrabb forradalmárok kedvét is elveszi az ellenállástól és néhány órán belül helyre áll a rend. Ám a fegyveres terror bevezetése visszafelé sült el. A diákság által elindított forradalomhoz csatlakoztak az ifjúmunkások, majd a munkásság és a nép. Fegyvert fogtak és a tankok ellen Budapesten találták fel a benzines palackokat, melyeket elneveztek “Molotov cocktail”-nak. Az elszántság és hősiesség olyan magas fokon ízzott, ami előbb a megszálló haderőket, majd Moszkvát is megrémítette és módszerei megváltoztatására kényszerítette. Az új stratégia egyik eleme lett, hogv a nép általa vezetésbe követelt személyeket, élén Nagy Imrével, taktikából elfogadta. A magyarországi sztálinizmus bűnös veezetőit leváltotta és kiszállította Moszkvába. Forradalmi kormány alakult tehát, de a szabadságharc már nem elégedett meg a kis reformokkal és engedményekkel. A nemzet még a forradalom kitörése előtt pontokba öntött követeléseinek teljes megvalósításától nem állt el. Sőtt, most már tovább ment. Életre hívta az 1945-47 között működő koalíciós pártokat, felszámolta az egypártrendszert és diktatúrát, megalapozta a parlamentáris demokráciát. Miután a Szovjetunió is úgy látta, hogy Magyar- szágon a váltságot nem lehet megoldani csapatainak kivonása nélkül, erre vonatkozólag megállapodott a forradalmi kormánnyal. Az orosz csapatok kivonása a forradalom legfőbb követelése volt. Egy ideig úgy látszott, hogy Moszkva hajlandó új alapokra fektetni kapcsolatait Magyarországgal. Ennek bizonyítéka a moszkvai Pravda 1956. október 30-i cikke, valamint Hruscsov későbbi beismerése is. Az azóta napfényre került adatok azt is bizonyítják, hogy a szovjet kommunista párt politikai bizottsága mintegy bárom napon keresztül a kivonulás és kiegyezés mellett volt. Álláspontját a szovjet hadsereg vezetőinek nyomására változtatta meg, akik semmiképpen nem akartak lényeim egy ilyen presztis-veszteséget. Ám döntő szerepet játszott a Nyugat magatartása is. Moszkva csakhamar felismerte, hogy a Nyugat, elsősorban annak vezető hatalma, az Egyesült Államok, nem tesz aktív lépést a magyar forradalmi kormány támogatására és ezért nincs mitől tartania. Miközben a Szovjetunió képviselői a magyar kormány küldöttségével tárgyaltak a Csepel Szige- teen, Szeröv tábornok, a titkosszolgálat vezetője letartóztatta az egész küldöttséget. Magyarország leverésére a Szovjetunió 2,000 tankot és nyolc hadosztályt vetett be. Összehasonlításul jó tudnunk, hogy ez pontosan annyi, mint amennyivel Hitler 1940-ben legyőzte Franciaországot. A magyar hadseregnek nem volt olyan felszerelése, amely a frontális védekezést lehetővé tette volna. A forradalmi kormány a világ országait, elsősorban a nagyhatalmakat szólította fel, hogy minden politikai erejüket latba vetve az ENSz alapokmánya alapján lépjenek közbe a szovjet intervenció megállítása és a megegyezés kibontakozás érdekében. Sajnos, ez a felhívás is válasz nélkül maradt. November 4-én a Szovjetunió hadüzenet nélkül, de háborút indított egy másik szocialista ország ellen. Ezzel nemcsak az ENSz alapokmányát, de saját védelmiegyezményét, a Varsói Szerződést is megszegte. A harc ugyan teljesen kilátástalan volt, a magyar szabadságharcosok mégis kétségbeesett gerillaháborút viseltek, még nyolc napon át. Csak akkor adták fel a küzdelmet, amikor minden lőszerük elfogyott. Huszonöt év után már történelmi távlatból lehet szemügyre venni a magyar forradalom és szabadság- harc jelentőségét, még hozzá nemzeti és nemzetközi szempontból. Nemzeti szempontból 1956-ban a magyar nemzet nem tudta megváltoztatni az ország gyarmati függőségét a Szovjetuniótól. A kétszeri szovjet katonai beavatkozás Magyarországot újra szovjet gyarmattá tette. E viszony súlyosságát legjobban tükrözi, hogy a mai, korábbitól szabadabb légkörben sok mindent lehet bírálni, vagy legalább is tárgyalni, de az ország szovjet megszállását és a gyarmati függőségét nem. A megszállást csak “a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok” megjelöléssel lehet említeni, de ez is csak rendkívül szükséges esetben. Hallgatni kell róla — ez a gyarmati etika. A gyarmati függőséget a sajtó és hírközlés, valamint a politikai irodalom “testvéri segítség” vagy “szocialista baráti együttműködés” címén tartja számon. A propaganda pedig súlyt helyez arra is, hogy a Szovjetuniót mindig 25
