Fraternity-Testvériség, 1979 (57. évfolyam, 1-4. szám)
1979-01-01 / 1. szám
FEHÉR MÁTYÁS JENŐ: LEGYÜNK ÜNNEPRONTÓK! Rudolf Stamm újságíró beszámol a Neue Züricher Zeitung olvasóinak Hadrian Daicoviciu rérész- profe8szor előadása alapján a Román Szocialista Állam 1980-ban tervezett világraszóló “bimillenáris” kétezer éves ünnepségeinek terveiről. A pontos idő még nincs végleg meghatározva. Ceausescu párttitkár és államelnök döntésétől függ, mikorra tudja az ünnepségekre a világ fejeseit Erdélybe terelni, ahol a dákok kétezeréves fővárosa volt. A cél kétségtelen: a meghamisított történelem gyermekmeséit véglegesen tudományos érvényre emelni. Mindez a szemeink előtt készül. Nincs sok időnk, meg kell tennünk mindent, hogy ezt az “ünnepet” megrontsuk. Ahogy a románok készülnek az ünnepségekre, nekünk készülnünk kell az ünneprontásra. A “kétezerév” megünneplésére Ceausescu a kinai Mao utódtól az összes afrikai államfőkig, Cartertől-Willy Brandtig minden jeles államfőt Erdélybe fog terelni. Most minden igaz magyarra, székelyre, csángóra szükségünk van ideológiai színezetek, vallási különbségek teljes mellőzésével és minden szövetség és csoportosulás, céltudatos egyöntetű “dörömbölésére”. Erdély legősibb lakóival kell foglalkoztatni ellenfeleinket. Arról az időről, amelyről a Züricher Zeitung újságírója is megjegyzi, hogy “MILLENIUM OBSCURE”-sötét évezred. Nekünk nem sötét: ismerjük régészetileg, irodalmilag, embertanilag a legősibb lakókat Erdély területén. Ceausescu “tudósai” megkezdték a MIKRO TÖRTÉNETKÉKET költeni és a világ minden nyelvén szétdobni. Igaz, ők csak egy nép, a dákok, történetét színezgetik. írjunk mi is MINI KÖNYVEKET és újságcikkeket idegen nyelveken, ne a mi “információnkra”, hanem ünneprontásra ! Ha valakinek adattár, bibliográfia kell, jelezze: az anyagszolgáltatásra szívesen vállalkozunk. Ha valaki ebben segíteni tud, jelezze! Mert a románok ma már a külföldi könyvtárakból is elsikkasztották az igazi erdélyi szakirodalmat! Főleg a Körösi Csorna Társaságokra, történelmi egyesületekre gondolunk. Mostani helyzetünkben a sietség miatt főként az ő lelkes és nemzetmentő szolgálatukra számítunk! Akinek erre nincs felkészültsége: segíthet fordítások gyors megszervezésében és a MIKRO KÖNYVEK kiadásában. Fel tehát a kétezerévesnek mondott oláhország ünneprontására! (Erdélyi Világszövetségi Értesítő.) Az AMRE rendes évi igazgatósági egy hetes ülése 1979. április 2-án, hétfőn reggel 9:30 órakor kezdődik. A plenáris gyűléseket a Chevy Chase Holiday Inn gyűlés termében, a bizottsági gyűléseket az AMRE központi irodjának tisztikari osztály helyiségeiben tartjuk. FT. DR. NAGY MÓZES: A MOLDVAI CSÁNGÓK Tíz évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna, hogy valamikor megint eljutok a csángók hazájába. Gyerekkorom óta sokat gondoltam rájuk, de az utolsó időkig az volt az érzésem, hogy létükről már csak a történelemnek érdemes megemlékeznie. Hanem az utolsó években, főleg a külföldi magyar sajtó, nagy érdeklődéssel kezdte kutatni a moldvai csángók helyzetét, s örömmel vettem tudomásul, hogy még ma is több mint százezerről van szó. Arra még gyerekkorom óta emlékeztem, hogy Szucsavától Ajudig, a Kárpátok keleti lejtőin mindenhol lehetett csángókkal találkozni. De azt viszont, hogy hány faluban laktak, s mennyi volt a pontos számuk, soha nem tudtam. Gyerekkoromban arra sem gondoltam, hogy a csángó falvak a Kárpátok legkeletibb lejtőin kezdődtek már, és hogy — ezek szerint — a középkorban az egész Kárpátok magyarlakta terület volt. Hogy mikor kerültek arra a területre, milyen célból, azt a történészekre hagyom. Ami engem érdekelt, s ami kíváncsiságomból álmot szőtt, az a magyarságuk volt. Már negyven évvel ezelőtt éreztem azt, hogy ennek a csoport magyarnak a nemzeti azonossága rendkívüli tünemény. Hogyan és miért maradtak meg magyarnak? S ha az utolsó évszázadok alatt meg is tudtak maradni, ellenállnak-e a jelenlegi elrománosodásnak? Más részt pedig, ha a külföldi magyar sajtó, túlozna is kicsikét, amikor százezerről beszél, ennek a számnak a fele is megdöbbentő valóság lenne. Ezek és hasonló kérdések lakták lelkemet, amikor elhatároztam, hogy a legközelebbi alkalmat megragadván, ellátogatok a csángók világába. A harmincas évek második felében minden évben elkísértem, néha kétszer is, édesapámat moldvai útjára. Kirándulásaink közvetlen oka alig érdemel említést: a csángók nagyon jó szilva pálinkát főztek, s ennek a kisüstös pálinkának a minőségét még a bukovinai székelyek is ismerték. Látogatásainknak volt másik oka is: emberemlékezet óta élt a kapcsolat a két népcsoport között, 8 az az érzésem, hogy, miután a menekülő székelyeket a csángók sokban segítették a tizennyolcadik század második felében, a székelyek soha nem felejtették el a rendkívüli vendéglátást. Szertartásszerűen, késő ősz folyamán látogattunk tehát “Móduvába”, hol az egyik, hol a másik faluba, s akárhová mentünk, mindig baráti és testvéri fogadtatásban részesültünk. Amikor 1978 nyarán a bukaresti gyorssal robogtam Bukovina felé, azért imádkoztam, hogy a Magyarországon élő bátyám- és öcsémet Hadikfalván viszontláthassam: ott adtam nekik találkát. Nagy örömömre a két fiútestvéremet ott találtam a hadik20
