Fraternity-Testvériség, 1975 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1975-07-01 / 7-9. szám

dúsgazdag főúri család — a Czartoryskiak, a Potoc- kiak és a Radziwillek — éltek a kiskirályok életét, akiknek a túlkapásait egyedül az orosz megszállók tudták féken tartani. A köznemesség jó része a király és a mágnások udvarainak fényében sütkérezett, hol a lengyel vagyon korlátlan urai Versailles pompáján igyekeztek tultenni jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Az országgyűlések hetekig tartó üres vitákba fulladtak, melyekben az alkotmányosság látszatának fenntartására sokkal nagyobb gondot fordítottak, mint az ország süllyedő hajójának megmentésére. Pulaski József, a hires lengyel-amerikai szabadsághős apja, csak évekkel később tűzte ki a felszabadító háború lobogóját.

Kovátsot boldogan vették volna fel szolgálatra akár a királyi hadseregbe, akár a főúri bandériumok bármelyikébe. Kováts azonban nem azért jött Lengyelországba, hogy színpompás egyenruhában parádézzon és parancsnokoljon olyan egységek felett, melyeket egy jól képzett kozák szotnya könnyen szét tudott volna ugrasztani, mert komoly hadviselésre sem felszerelve, sem kiképezve nem voltak.

Rövid varsói tartózkodása alatt az osztrák követ, Sternberg gróf három Ízben is kísérletet tett, hogy Kovátsot kiadják, de az udvar nemcsak megtagadta a kéréseket, hanem királyi útlevelet is állíttatott ki Kováts részére.

A lengyel felszabadító háború álmából teljesen kiábrándult Kováts Mihály arról értesült azután, hogy Mária Terézia általános amnesztiát hirdetett mindazok számára, akik az ellenség oldalán harcoltak. Bízva a királynő szavában és megfeledkezve Sternberg gróf kiadatására vonatkozó erőfeszítéseiről megindult hazafelé. Nem jutott messzire.

A bécsi Császári és Királyi Udvari Haditanács még 1761 április 25-én elfogatási parancsot adott ki ellene hazaárulással vádolva őt. Osztrák ügynökök Késmárkon letartóztatták, irataival, málhájával és szolgájával együtt előbb Pozsonyba, majd a legnagyobb titokban Bécsbe szállították. A Haditanács 1761 május 21-iki átiratában értesítette a budai Főparancsnokságot arról, hogy Kováts Mihályt, ,az “ismert szabadcsapat vezért” elfogták. Hősünk hírnevére és jelentőségére jellemző, hogy neve az osztrák oldalon is fogalom volt. A kegyelmi rendeletet rá nem vonatkoztatták, mert benne nem az ellenség oldalán évekig hősiesen harcolt, de hazatérni kívánó katonát látták csupán, hanem a lengyel szabadságért harcolni és meghalni kész embertípust, akinek lelkében a kibontakozóban lévő új eszme kitéphetetlenül gyökeret vert. Az abszolút uralomra egy ilyen lelkületű és kitűnően kiképzett katona jelenléte halálos veszélyt jelentett. Ezért akarták katonai bíróság elé hurcolni, ahol a hazaárulás büntetése a halál volt.

Ügyét a legnagyobb alapossággal vizsgáltak ki, a közjog, a hadijog és a nemzetközi jog rá vonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vételével. Szerencséjére mindjárt az elején illetékességi vita támadt a katonai és a polgári bíróságok között, aminek eldöntésére a királynő egy héttagú tanácsot alakított. Kováts személyének fontosságára utal az a körülmény, hogy ennek a tanácsnak olyan magas méltóságot viselő tagjai voltak, mint József főherceg, herceg Kaunitz Vencel kancellár és gróf Daun Lipót tábornagy, az osztrák haderő egyik legkiválóbb hadvezére. A vizsgálatok anyaga több kötetet tett ki.

Ügyében három írásbeli jogvélemény — Circulandum Currens — született meg, melyekből az alábbi megállapítások világlanak ki:

1. Kováts eredetileg Mária Terézia jász-kun huszárezredében szolgált, mint kornétás.

2. Az ezred 1746-ban történt feloszlatása után került porosz szolgálatba, amikor a két ország nem állott háborúban, tehát sem haza- árulást, sem felségsértést nem követett cl.

3. Mint porosz katona parancsot teljesített csupán.

4. A háború alatt a polgári lakosság ellen semmi féle atrocitásban nem vett részt, vagy mai nyelven kifejezve nem tekinthető háborús bűnösnek.

5. Magától vált meg a porosz hadseregtől, a kegyelmi rendelet tehát rá is vonatkozik.

Végül a hétszemélyes Államtanács azt javasolta, hogy ügyét elbírálásra a Legfelsőbb Igazságügyi Hatósághoz, tehát egy polgári főbírósághoz adják át. A királynő így is cselekedett. A főbíróság 1761 május 15-én kelt véleményezése és ajánlata alapján Mária Terézia sajátkezüleg aláírt leiratában így döntött Kováts sorsa felől:

“Kowáczot el kell bocsátani és sekvestrált vagyonát vissza kell adni. Mindazáltal emellett értésére kell adni, hogy jövő tartózkodási helyét jelölje meg.

Kováts tehát egy évi vizsgálati fogság után a hazaárulás vádja alól felmentve térhetett végre vissza szülőhazájába.

A budai Főparancsnokság és a bécsi titkosrendőrség azonban több mint egy évtizedes magyar- országi tartózkodása alatt soha nem tévesztette szem elől a potenciálisan “veszedelmes” embert egy olyan korszakban, melyben Nyugat felől az általános emberi szabadság eszméje mint friss tavaszi szél tisztább politikai levegőt terelt a monarchiák megdohosodott fellegváraiba.

5