Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1971-10-01 / 10-12. szám

Hivatalos Rész: Dr. Béky Zoltán elnök: Készülődés Egyesületünk Huszonkilencedik Közgyűlésére (Előzetes bejelentés) Egyesületünk történetében történelmi jelentőségű Közgyűlésre készülődünk az 1972-ik évben. Egyesüle­tünk Igazgatósága a Közgyűlés időpontját 1972, június 25-ével kezdődő hétre határozta meg Ligonierban. A Közgyűlés tárgya természetesen elsősorban az el­múlt négy évről való számadás lesz. Az adatok halma­zán tultekintve azonban sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy mi nekünk az Amerikai Magyar Református Egyesület. Mit tett és mit áldozott 75 éves szolgálata alatt a mi magyar református népünkért, egyházakért, ifjúságunkért, árváinkért, öregeinkért, minden közös nagy magyar ügyért. Milyen hatalmas alkotásokkal irta be nevét az Új Haza történetébe, Mindezekről jubileumi cikkemben részletesen számolok be. Egyesületünk múltja, sok-sok áldott tanulsága kö­telez minket és Útmutatást kell, hogy adjon egy még szebb jövőnek a munkálására. Jelen bejelentésemben csak előre jelezni kívánom Közgyűlésünk idejét, helyét s, hogy Közgyűlésünkre a problémák egész seregének a megoldása vár. Tudomásul kell venni, hogy a mai modern és nagyon komplex társadalmi és gazdasági körülmények között, valamint a legújabb szövetségi és állami intéz­kedések következtében a fraternális, testvérsegitő intéz­mények helyzete mennyire megváltozott, mennyire ne­héz és mennyire súlyos problémák megoldásával kell szembe nézni, szövetségi és állami adók, osztály-élet felelevenitése, stb. A megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodva kell döntéseinket meghozni, programunkat elkészíteni, hogy szolgálatunkat múltúnkhoz méltóan végezhessük a jövőben. Az idő megköveteli azt is, hogy Alapszabályunkat korszerűbbé tegyük. Foglalkoznunk kell Egyesületünk jövő szolgálatá­val egyházaink és közéletünk minden vonatkozásában. Égető szükségszerűség, hogy foglalkozzunk ifjúságunk megtartásának problémáival is. Miként őrizhetjük meg jobban és gyarapithatjuk örökségeinket? Minden nagyszabású és sorsdöntő kérdések, melyek­ben nemcsak Egyesületünk, hanem az egész amerikai magyar életünk jövőjéről is döntenünk kell. A központi tisztikar már most megkezdte a Köz­gyűlés pontos és lelkiismeretes előkészítését. A Közgyűlésre az egész tagság képviseletében jön­nek majd a delegátusok. A delegátusok megválasztását Alapszabályunk rendelkezései írják elő és határozzák meg. Amint az évvégi számadásokat lezárjuk és a sza­vazásra jogosult tagok létszámát megállapítjuk, az Alap­szabályban előírt utasításokkal és beosztásokkal az osztályokhoz eljuttatjuk, hogy a delegátusok megválasz­tását kellő időben megejthessék. A mindenható Isten áldása legyen tagságunk egészének előkészületein Egyesületünk nagyjelentőségű közgyűlésére. A hetvenöt esztendős dicső múlt után, mi Istenbe vetett hittel és bizodalommal készülünk XXIX-ik Köz­gyűlésére, mert hisszük, hogy delegátusaink bölcs dön­tései Egyesületünknek még egy szebb és dicsőbb jövőjét fogják munkálni. köszönetnyilvánítás Ez utón fejezem ki szívből jövő, leghálásabb köszönetemet mindazoknak akik betegségem ideje alatt rólam megemlékeztek, jókívánságaikkal fel­kerestek és felgyógyulásomért imádkoztak. Amikor az Isten megpróbál és földhöz ver, akkor érzi meg igazán mit jelent a barátok, a munkatársak, az együtt érzők szeretete, amely az ország minden ré­széből megnyilvánult. Gyógyulásom huzamossabb lefolyású volt, mert orvosaim tanácsa ellenére — a teljes kikap­csolódás helyett — a kórházi és otthoni beteg­ágyamról csaknem a teljes elnöki teendőket, ügye­ket végeztem és intéztem, kivéve a kiszállásokat, amivel viszont Egyesületünknek jelentős összeget takarítottam meg. Ezen felül cikkeket írtam, hivatalos lapunkat a Testvériséget szerkesztettem, tisztviselő társaim­mal naponta összeköttetésben állottam s a fon­tos ügyekben a döntéseket együtt hoztuk meg. Hálás vagyok Istennek, hogy megtartott, alkalmat ad még a szolgálatra. Ügy érzem azon­ban, hogy az az emberfeleti munka és felelőség, amelyet évtizedek óta nemcsak egyesületi és egy­házi, hanem közéleti téren közös magyar ügyért is végeztem, komolyabb következmények nélkül to­vább nem vihetők. Épen ezért úgy határoztam, hogy a nem kizá­rólagos egyesületi és egyházi jellegű ügyek inté­zésétől visszavonulok. Ezek között első sorban az Amerikai Magyar Szövetség rengeteg bajjal, gond­dal, munkával járó ügyeinek intézétől és vezetésé­től s az Igazgatóság elnökségéről szándékozom le­mondani. így időmet és munkámat teljesen Egye­sületünknek szentelhetem. Ismételten megköszönve a szeretetteljes e- gyüttérzést, s sok-sok jókívánságokat és imádságot. Isten leggazdagabb áldását kérve, vagyok testvéri szeretettel: Dr. Béky Zoltán 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom