Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10-12. szám
Beszámoló Igazgatóságunk Őszi Gyűléséről J Szeptember 8 és 9-én tartotta Ligonierban Igazgatóságunk második rendes évi gyűlését, melyet a betegsége miatt távollévő Dr. Béky Zoltán elnök helyett Dr. Szabó István, Syposs István és Tóth Tibor alelnökök vezettek le. Az Igazgatóság meleg hangú táviratban köszöntötte az elnököt és kívánt mielőbbi teljes gyógyulást. Az elnök írásbeli és a jelen lévő másik három főtisztviselő szóbeli jelentéseinek meghallgatása után az Igazgatóság behatóan foglalkozott az Egyesület helyzetével s néhány alapvető fontosságú határozatot hozott. Legnagyobb horderejűnek talán az az intézkedés tekinthető, mely egy alaposan képzett szervezési felügyelő mielőbbi beállítására vonatkozott, akitől a szervezői gárda felfrissítése és korszerű kiképzése várható. Ennek az Alapszabályokban előírt szervezési vezetőnek a helye évek óta vár betöltésre. Hasonlóan nagy fontosságú az Igazgatóságnak az az utasítása, hogy a központi tisztikar egy új fizetési rendszert dolgozzon ki a szervezők számára, mely a jövő esztendőtől kezdve lépne életbe. Hosszan foglalkozott az Igazgatóság azokkal a kívánalmakkal is, melyeket az egyes államok támasztanak testvérsegítő intézményekkel szemben adómentességükkel kapcsolatosan. Számos érdekes és hasznos gondolat merült fel az osztályélet megélénkítésére és a testvérsegítő tevékenység fokozására. Ennek egyik legszebb és legkézenfoghatóbb eredménye lesz az Öregek Otthonának kibővítése Ligonierban, melyet az ilyen irányú igények ugrásszerű emelkedése tett szükségessé. E sorok írásakor 146 ellátásra szoruló öreg várakozik a felvételre. Ugyancsak ez a gyűlés hagyta jóvá azt a $200,000- os kölcsönt, mely a McKeesport-i gyönyörű, modern templom építését teszi lehetővé a Nt. Rőczey Barna vezetése alatt példaadó jövőbelátással munkálkodó Amerikai Magyar Református Egyház gyülekezete számára. Végül, de nem utolsó sorban a jövő évben esedékes közgyűlésünkre való előkészületek kerültek megtárgyalásra, hogy ez az Egyesületünk életében oly nagy fontosságú esemény rendben és méltóságteljes keretek között follyék le. A gyűlés a szokásos áhítattal ért véget. Eszenyi László, gyűlési jegyző Az Amerikai Magyar Szövetség 65.-ik évfordulója Irta: Dr. Béky Zoltán, az igazgatóság elnöke Az amerikai magyarság legrégibb és legnagyobb intézményének az Amerikai Magyar Szövetségnek 65-ik évfordulója mellett nem mehetünk el anélkül, hogy meg ne emlékeznénk róla és hálát ne adnánk Istennek 65 esztendő küzdelmes munkájáért és sok áldásaiért. Az Amerika Magyar Szövetség az amerikai magyarság egész közösségének egyik legrégibb szervezete, amely vallásfelekezeti különbség nélkül összefogta, képviselte és szolgálta több mint fél-évszázada az amerikai magyarságot. Vezetői között mindig ott voltak a katolikus, református, lutheránus, izrealita egyházak vezetői, valamint az országos egyesületeink, közéletünk és a sajtó képviselői. Hogy mit tett a Szövetség az elmúlt 65 év alatt az itteni és az óhazai magyarság érdekében, azt nehéz lenne felsorolni. Csak néhányat említek meg. A II.-ik Világháború után 5,600 hazájából kivert magyarnak “Displaced Person”-nak a bevándorlási kérvényét intézte el. Ezek közül csak 1950-ben 2,543 egyént és 755 családot hozatott át Európa menekült táboraiból. (Balogh István titkár jelentése—1950). A közös segély-bizottsággal karöltve 100 ezreket küldött haza, pénzben, segélyben, csomagban és gyógyszer formájában a koldussá tett, kirabolt magyar nép segélyezésére. Az 1956-os forradalom után a szabadságharcosok ezreit segítettük, helyeztük el és indítottuk el az élet utján. Az I. és II.-ik Világháború után az igazságtalanul szétszaggatott és leigázott magyarság ügyében a legmagasabb fórumokon, az Egyesült Államok elnökénél, a Congressusban, a Nemzetek Szövetségénél minden lehetőt megtett. Beadványok százait helyezte el a Con- gessusi Recordba. Ezt a munkát ma is viszi és végzi a Szövetségünk azzal a különbséggel, hogy még akkor teljes idejű fizetett titkárai voltak, mint Dr. Kerekes Tibor, Balogh István és Báchkai Béla, s az Egyletek és Egyházak támogatásán kívül mecénásai is voltak a Szövetségnek, Szántay Dániel és Szánthó Lajos, akik évenként 5-10 ezer dollárral támogatták a Szövetségünket. Ma a rendkívül szűkös anyagi támogatás mellett ugyanezt a munkát, csaknem díjazás nélkül visszük két részidős titkárunk Dr. Füry Lajos és Dr. Száz Zoltán, valamint alelnökeink Eszenyi László, Dr. Bakó Elemér, gróf Teleki Béla, Dr. Nádas János, Dr. Zichy-Czikann Móric, Mikó István, Bodnár Gábor és Dr. Szabó István (Philadelphia) önzetlen munkájuk révén.