Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4-6. szám
inkkel karöltve külön deklarációt készített és azt az Egyesült Államok elnökéhez, kormányához, szenátorokhoz, képviselőkhöz, valamint az Egyesült Nemzetek tagállamainak a követeihez juttatja el. Szenátorokat és Congress- maneket kértünk fel, hogy az évfordulón a magyar ügyet a Congressus elé vigyék. Osztályainkat, egyházakat, tagszervezeteinket felkértük gyász-ünnepélyek és tiltakozó gyűlések tartására, s arra, hogy képviselőiket hasonló memorandumokkal keressék fel. Központunk a szükséges programokkal, memorandumokkal, távirat szövegekkel szívesen áll tag-szervezeteink, osztályaink rendelkezésére. Trianoni dokumentációs könyvet adunk ki angol nyelven a két párisi béke (az 1920-as és az 1947-es) következményeiről. A békeparancsok politikai, gazdasági, néprajzi, geopolitikai és társadalom tudományi kihatásairól, a Szovjet megszállásról a legkiválóbb külföldi és magyar tudósok munkái alapján. Ezt a dokumentációs könyvet államfőkhöz, a Congressus tagjaihoz, az Egyesült Nemzetekhez, könyvtárakhoz, egyetemekhez fogjuk eljuttatni. A szabad világ magyarsága csak ebben a szellemben emlékezhet a gyászos évfordulóról. Nekünk hivatást adott az Isten. Felelősséget helyezett a vállainkra szétszaggatott régi hazánkért, otthoni rabságban élő véreinkért, a Kárpát medence halálra Ítélt magyarságáért. Ezt a hivatást bármilyen áldozat árán is, de be kell töltenünk! Feladatunk ugyanaz, mint Vajda János virrasztóinak. Hinnünk és vallanunk kell, hogy az otthoni magyarságnak van jövője, történelmi elhivatottsága, ha most az elnyomás, a szét- szaggatottság yapjaiban tetszhalottnak látszik 19&ísN agy péntek nem tarthat örökké. Ha mi * összefogunk s itt a szabad világban élő magyarok betöltjiik Isten által rendelt hivatásunkat, akkor a kálvária járásnak vége lesz és arra a sokat szenvedett, halál mesgyéjén járó népre el fog jönni a szabad, a boldog, a dicsőséges magyar feltámadásnak a Húsvétja. MAGYARORSZÁG (TRIANON 1920) Mint egykor Erdély meghajszolt határán A felriasztott utolsó bölény — Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván, Búd vadonának rettentő ölén. És én, mint véred lüktető zenéje, Amely most lázas ajkamon liheg, A Hang vagyok, mely belesir az éjbe És sorsod gyászát igy zenditi meg: Két szemem szégyen, homlokom gyalázat, S a szivem, ó jaj, szintig fájdalom. Mivé tettétek az én szép hazámat!? Hová sülyedtél pusztuló fajom!? Fetrengsz a sárban, népek űzött vadja, Rút becstelenség kenyerét eszed . . . De mit tegyek hát? — Romjaidra hullva Lehajtom én is árva fejemet . . . Nemzetünk kínja, Buda pusztulása, Beszédnek is bús; sorsnak oly’ magyar . . . A sirgödör hát végkép meg van ásva? A föld, mely ápolt, most már eltakar? Hol az igazság őrjöngésbe rothad Megváltót s latrot egykép megfeszít; Hol szivet már csak az önzés dobogtat — Óh, mirajtunk csak az Isten segít! Ha nem lesz hit a szivetek mélyében, Minden balsorsban küzdő akarat . . . Ha nem bizhatok az élők erejében, Kikaparom földből a holtakat . . . Meredjen égnek körül a határon Tiltó karjuknak végtelen sora, S fenn az égbolton lángbetükkel álljon Egy égő, elszánt zordon szó; soha!!! Soha egy tapodtat se onnét, Se vér, se alku, se pokol, se ég — Akárhogy dűl is szent vetéseinken Idegen horda, hitvány söpredék. E száz maszlagtól részegült világon, Bennem hitvallón egy érzés sajog . . . Magyar vagyok, hazámat imádom S nem leszek más, inkább meghalok! De ezt a lelket itthagyom örökre, S az ott vijjog majd Kárpát havasán S belesirom minden ősi rögbe: El innen rablók, ez az én hazám!!! És megfúvom majd hitem harsonáit, Tesz még az Isten gyönyörű csodát itt — Bölcsővé lesz még minden ravatal . . . Kárpátok ölén a régi szép hazánkban Szabad ország lesz, Boldog és ... . MAGYAR!!! Sajó Sándor 3
