Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
DR. BÉKY ZOLTÁN: A GYŐZEDELMES KARÁCSONYI HIT Korunk egyik legnagyobb igehirdetője a Szentirás legvakmerőbb igéjének nevezte ezt a bibliai verset: “Az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” A keresz- tyénség alig volt ötvenéves, amikor ez a bibliai ige először elhangzott. Sokan azt mondhatnák, hogy korai volt ez a megállapítás, mert még most sem lehetne azt mondani, hogy a keresz- tyénség legyőzte a világot. Nem is nagyon szükséges ezt a fájdalmas vallomást bizonyítgatni: Olyan korban élünk, amikor még a legelőrehaladottabb országokban is lázongás üti fel fejét, fajok gyűlölik egymást és a társadalom válságban van. Ne is beszéljünk arról, hogy a háború szakadatlanul tart. Hol itt, hol ott újból felüti fejét, világrészek forronganak és nincs biztonságban az ember. Szinte furcsának érzi magát az ember, hogy ebben a mai világban szeretetről, békességről, jóakaratról prédikáljon. A keresztyén - ség, mint világnézet nem uralkodó, helyette más világnézetek parancsolnak a történelemnek. Újból és újból megtapasztalhatjuk azt is, hogy az egyház létjogosultságát is kétségbevonják, hiába próbál meg, sajnos, annyira alkalmazkodni a világhoz, egyáltalán nem látszik igaznak ez a bibliai ige. Meg kell állapitanunk, hogy ennek az igének teljes betöltése majd csak Krisztus második eljövetelekor válik valóra. De ez az ige nem azt mondja, hogy majd akkor, hanem a mi hitünk amely legyőzte a világot. Ennek a lényeges és vigasztaló üzenete az, hogy Jézus Krisztusban Isten valósággal megváltotta a világot, eljött a drága bethelehemi Gyermek, hogy a bűn sötétségébe elhozza a Világosságot, hiszen O a világ világossága. Ez a mi erősségünk és bizodalmunk is. Minden forrongások és faji lázadások közepette, ez az evangélium egyformán érvényes a vietnámi embernek, mint az amerikainak és nekünk hazánk s népünk sorsáért aggódó és szenvedő magyaroknak is. A mi hitünk győzte le a világot. Minden hit győzelem, a valóság, a látható világ fölött aratott győzelem, mert a világ fölött egy más rendet lát s e másért, magasabbért, odaadja a láthatót, az alacsonyabbat. A keresztvén hit, melynek első diadalmas áttörése Isten fiának eljövetele és közöttünk lakozása, mindenek- felett világgyőzelem, mert éppen az az ereje és rendeltetése, hogy e múlandó és megromlott világból kiszabadit, áthelyez egy örökkévalóba és romolhatatlanba; amazt eltávoztat- ja, megveti és igázza mindaddig, amig tűnő álomnak tetszik; emezt tapintja, öleli, birtokolja, magábaveszi, szétoszlik benne mindaddig, amig legfőbb valósággá, kőkemény ténnyé válik. Meggyőzte azzal, hogy mindezt Krisztusban, Krisztus által bírja. Aki azért jött, hogy szeressünk, éljünk, világosodjunk, boldogok legyünk, szolgáljunk. Ez a hivatásunk nekünk is, amerikai magyaroknak és magyar reformátusoknak. így várjuk és köszöntsük a bethlehemi Gyermek eljövetelét, aki világosságot és békességet hoz el az Őbenne bízóknak, bármilyen nagy is legyen ennek a világnak sötétsége és háborúsága! és Boldog Uj Evet Kívánunk EGYESÜLETÜNK MUNKATÁRSAINAK, TAGJAINAK ÉS AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK Nt. GYÖRGY ÁRPÁD DR. BÉKY ZOLTÁN titkár elnök ST. MIKLÓSSY PAL ESZENYI LÁSZLÓ pénztárnok ellenőr AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET 3216 NEW MEXICO AVE., N. W„ WASHINGTON, D. C. 20016