Fraternity-Testvériség, 1967 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

^jj-énvjélen — Kecskeméthy József: EGYAKARATTAL EGYÜTT “És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt való­nak . . .” (Apóst. csel. 2:1.) így szól az első pünkösd egy mondatban kifejezett, mégis egy egész életre szóló tanulságot magában rejtő története. Az első pün­kösd hősei, akik a keresztyénség által felépített uj világ fundamentum-köveire ragyogó betűkkel Írták be nevüket, akik cselekedettel és vérük hullásával is bi­zonyságot tettek arról, hogy: “Nincsen senkiben másban üdvösség, nem is ada­tott más név, mely által megtartatnánk, egyedül csak a Názáreti Jézus neve . . a Szentlélek Isten segítségével azért tud­ták lerakni az uj világ alapjait és azért tudták megalapítani a keresztyén anya- szentegyházat, mert EGYAKARATTAL EGYÜTT VALÁNAK! Egyakarattal együtt lenni azt jelenti, hogy: egymást megérteni, szeretni, meg­becsülni; egymás szolgálatára lenni, egy­más terhét hordozni. Az első pünkösd hősei, az addig félénk tanítványok, a pünkösdi lélekkel megteljesedve, a meg­feszített és feltámadott Jézus nevét ma­gasra emelt lobogó gyanánt kezükbe vé­ve, ilyen lelkülettel igyekeztek legyőzni a világot és betölteni Jézus meghagyá­sait. Épen ezért megértéssel tudatlanokat tanítottak, válogatás nélküli szeretettel szerettek mindenkit; elesetteket, bűnösö­ket felemeltek, züllötteket megjavítottak; egymás terhét hordozó áldozatkészséggel segítettek, betegeket gyógyítottak, árvá­kat gondviseltek. Nem a maguk dicsősé­gét akarták, hanem Krisztus uralmát a földön. Milliók álmát akarták megvalósi- tani, hogy egy jobb, egy szebb, embe­ribb, egy istenesebb világ legyen az emberé! EGYET AKARTAK S AZÉRT GYŐZTEK! Ilyen lelkekre és ilyen lelkületű em­berekre volna szüksége mai, nyugtalanul, boldogtalanul hánykódó, sok könnyel és vérrel áztatott világunknak is! Pünkösdi lélekre volna szükségünk, amely ott él, ott tanúskodik, ott munkál, ott szeret és ott áldozik minden ember, és minden nép szivében . . , minden nemzet életében. PÜNKÖSDI LÉLEK KELL NEKÜNK IS, amely nem frázisokkal, de tettekkel mutatná meg, hogy ma is, mi is, egyet akarunk: közelebb hozni egymáshoz az embereket; a hatalmasokat és gyengéket, a gazdagokat és szegényeket, a tudósokat és tudatlanokat, a kevélyeket és az alá­zatosakat, a kunyhók és paloták lakóit egyaránt, hogy egyakarattal együtt le­gyenek. Ez a lélek elfeledtetne minden olyan próbálkozást, ami elválasztani akarja a teremtményt Teremtőjétől, az embert az embertől, a testvért a test­vértől . . , a magyart a magyartól. Ha minél előbb lenne sok ilyen pün­kösdi lélekkel megteljesedett és Krisz­tusra ráeszmélt ember mai családi, tár­sadalmi, nemzeti, egyházi és egyesületi életünkben, akkor hamarosan megoldód­nának a napjainkban gyakran emlege­tett: “világ-demokrácia, nép jólét, emberi­jog és szabadság, gazdasági, politikai és háborús helyzet, a munkás kérdés” stb. égető problémái és eljönne életünkbe A VÁRVA-VÁRT UJ PÜNKÖSD. Eljönne az egyetakarás, az egy táborba tömörülés áldott ünnepe! Akik ennek akadályozói, azok nemcsak az igazság elferditői, ha­nem megcsufolói a krisztusi ideáloknak is. LÁSSUK HÁT MEG AZ IDŐK JE­LEIT ÉS LEGYÜNK EGYAKARAT­TAL! Tegyük életté, eredménnyé, látha­tó gyümölccsé evangéliumi hitünket Isten dicsőségéért, Krisztus diadaláért, a pün­kösdi Szentlélek segítségével, amelynek reánk való kitöltetéséért imádkozzunk buzgón és egyakarattal igy: Szent Lélek, óh, jövel, jövel, lelkűnkbe uj erőt lövelj! Villanva szállj, mint égi láng, a szent tüzet áraszd reánk! Jövel Te is látatlanul, amint az ég harmatja hull; Áthatni bágyadt szivünket, éleszteni csüggedt hitünket: SZENT LÉLEK, ÓH, JÖVEL, JÖVEL! “ANYÁK NAPJÁN . . .” Édesanyám! — minden gondolatom, Feléd küldöm e drága, szent napon; Virágba borult a szép Természet, Anyák Napján: köszönteni Téged! Az JJrnak mosolya minden virág, Telehinti utadat — s a világ szebbé s jobbá lett általad, Kedves, Emléked szivemben hálát rebdes. Istenemhez száll imám Teérted, Ki adtál biztatást, reménységet; Hogy e földön életem szebb legyen, Imára kulcsolád a két kezem. Hála érte, — minden, ami öröm, Anyák Napján Néked megköszönöm! Hisz jóságodért kevés minden szó, Áldást hintsen Rád a Mindenható! Hammond, Ind Fehér Mária A ju hás z és a halál* Irta: Bognár József Nagyjából ismerem a magyar mese- irodalmat. Mostanában azonban, amikor sokszor idegennyelvü könyvekre kénysze­rülök, mégis olyan mesék bukkannak elém, amelyekről még csak nem is hallot­tam, holott kétségtelen, hogy legalább a motívumai magyarok. A tisztességes Írók ezt be is vallják, mint Willi Fehse teszi, aki a “Der geprellte Tod” (Kifogott a halálon) cimü Írásának már az alcímé­ben hangsúlyozza, hogy mondanivalója egy magyar pásztormesén alapszik. Er­ről a meséről sem tudtam, holott nagyon érdekes és módfelett tanulságos. Német­ből fordítottam magyarra. Őszintén szól­va, nem is annyira fordításról van szó, mint inkább visszaplántálásról, a ma­gyar nyelv formáiba, népi gondolkodás- módba és tájba való visszaplántálásról. íme a mese: A halál már régen észrevette, hogy a jómódú juhász mennyire megelégedetten, boldogan álldogál birkái mögött a vége­láthatatlan, kutgémes pusztán. Állát a gamósbotjára támasztva, órákig elnézi a gyapjas teremtményeket és néha elmo- solyintja magát, amit mások jelenlétében soha nem tesz meg. Különleges birkák lehetnek, — dünnyögött maga elé a halál, — hogy a mogorva juhászból ennyire kiütközik a megelégedés derűje. Valósággal ragyog az arca, amit a magáéról soha nem mondhat el. Innen van hogy az emberek mindig megrettennek tőle, valahányszor megpillantják. Sehogy sem tetszett neki ez az állapot és nem csoda, hogy változ­tatni akart rajta. Minduntalan a juhász birkáira gondolt: hátha az ő arcát is megszépítenék, vonzóvá tennék és nem kellene mindig az örökös sirás-rivást hallgatnia az emberek szájából. Gondolt egyet és mint már ez szokása, hirtelen a juhász mellett termett a pusz­tán. — Adjál nekem néhány birkát! — szólt a juhászhoz. — Meghálálom! A hang nem annyira kérő volt, mint inkább parancsoló, de ennek is meg­örült a juhász. Már hogyne örült volna meg neki, amikor nem őt, hanem csak néhány birkáját akarta elvinni a halál. Hanem azért sajnált odaadni néhány birkát. Mert néhány az több és több pénzben is sokat jelent. Alkura fogta a dolgot: — Egyet jósziwel adok. Elégedj meg egyel. — Hát ha egyet jósziwel adsz, le­gyen egy, de a szebbek közül válassz, így a halál. *A mese német eredetije megejelent a new yorki Staats-Zeitung und Herold 1967 már­cius 19-én kiadott számának irodalmi mel­lékletében. 3 T T

Next

/
Oldalképek
Tartalom