Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 9 érdekli többé, hogy filozófiai felismerése, illetve tudományos felfedezése ellentmond a Biblia világképének. — Darwin kifejthette evolúció-tanát; Schopenhauer kijelenthette, hogy a világ az én képzetem; Nietzsche halottnak nyilváníthatta Istent; s a francia főnemes, Gobineau elzenghette dicshimnuszát arról, hogy az emberek nem egyenlők, illetve, hogy az emberiség családjában az európai északi faj képviseli az felsőbbrendü embert. A felvilágosodás korában az élő egyház szektába vonult, mint Wesley methodistái vagy Fox puitánjai és a hernhuti testvérek. A XIX. században a protestáns orthodoxia elsősorban szociális, emberbaráti létesítményekkel és külmisszióval szolgálta az Urat. A század a tényeket, az eredményeket tisztelte és az egyház — a kor szellemének megfelelően — az alkalmazott ige, a gyakorlati keresztyénség útját járta. Az egyén jogát hangsúlyozó “élni és élni hagyni”-elve természetesen nemcsak a szabad kereskedelmet, az ipari felvirágzását, egészségügyi felfedezéseket, irodalmi és művészeti alkotásokat sugallta és segítette elő, de a lelki- ismeretlen tőkehalmozást, kolonizálást, rabszolga kereskedelmet, a kis népek és nemzetiségeek elnyomását is szentesítette. XIV. Lajos pökhendien azt mondta: Az állam én vagyok; a “nagy század” — ahogyan a XIX.-et nevezni szokták — romantikus önhittségére jellemző, hogy az akkori ember viszont személyes tulajdonának, vadászterületének tekintette az egész földet. Mire a század a végére ér, Európa egy puskaporos hordó és tiszta véletlen volt, hogy a XX. század elején egy fanatikus diák Szerbiában dobta rá az égő kanócot. Ugyanúgy felrobbanhatott volna e talmi aranykor Európa bármelyik sarkában. A modern ember egy ígéretes korszaka úgy zárult le, hogy a XX. század egy csődtömeget örökölt — a béke nosztalgiáját, a tönkrement gazdag multidézést, üres gőgjét és pózait. A francia forradalom a modern ember önállitásának, a tiszta észnek lett a zsákutcája. Annak ellenére, hogy Európa, sőt az Egyesült Államok a XIX. században befogta a vitorlákba az általa kavart szeleket, már ami a demokratikus gondolkodást, a szabadság, testvériség, egyenlőség elvét illeti, a forradalom lezárt egy korszakot, azt vérbe, káoszba fullasztva. Ugyanez ismétlődött meg az első világháborúval, illetve az 1917-es orosz forradalomban, ami viszont a tudományos haladást istenitő XIX. századnak volt a terméke, illetve zsákutcája. A Hirosimára dobott atombomba pedig a mi korunk technikai civilizációjának a traumája, a bekövetkezhető magunk-elpusztitásnak a vészcsengője. Figyelmeztetés arra nézve, hogy a történelem tanúsága szerint, nekünk sem lehet büntetlenül végigmenni az utón a magunk-állitásban, lehetőségeink kiélésében az élő Isten és törvényei semmibevevésében. Ha a XX. század emberét tömören jellemezni akarnám, Jung egyik könyvének angol címét kell idéznem: Modern Man in Search of a Soul. Modern ember, aki keresi a lelkét. A XIX. század még jelentős szellemi aranyvalutát kapott az elődjétől. Ránk már csak fedezetlen csekket testált a XIX. század. A XIX. század embere biztos volt magában, lehetőségei kiteljesítésében. A mai embert a bizonytalanság, a belső szétesés jellemzi. Egyre több a zavart, kóros egyéniség; statisztikusok szerint, minden harmadik embert az. Arról nem is beszélve, hogy a megbetegedések — beleértve a kifejezetten testieket is — 70%-a lelki
