Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-10-01 / 10. szám
SZÉPIRODALOM MINDENSZENTEK NAPJA Irta: Szabóné Lévay Margit Mindenszentek napján évről-évre hazaszáll a lelkem szülőföldemre. És mint aki otthon jár, ismerős a tájékkal, a vidékkel, keresgélés nélkül rátalál a kedves helyre. A régi házban újlakok élnek s idegenné tették szülőházunk belsejét, az udvart, kertet, mindent. Csak egyetlen hely, ami a régi: a temető s abban a nagyanyám sírja. — így hittem. De nem. Csak hittem, hogy a régi. A két világháború megváltoztatta ott is a régi rendet. Az én szülővárosomban, amint egymás jószomszédságában laktak a különféle felekezethez tartozó vallásuak, egymás mellett voltak a temetők is. Katolikus, református, görögkeleti és az izraelita temető. És mivel áldott szomszédságban nyugodott a békesség, Mindenszentek napján benépesedett a református temető is. Nem gyújtottunk ugyan gyertyákat kedveseink sírján és este helyett kora délután diszitette fel ki-ki a maga gyászának sírját őszirózsákból, krizantinokból és asztragánból fonott koszorúval, melyek borostyángallyakra helyezve illatozták a sírokat . . . Nagyanyám sírjával szemben volt Nt. Igaz Józsefné sírja. A két szép sirkő szembe nézett egymással; szürkemárvány jelezte Igaz József lelkipásztor gyászát és egyszerű szürketerméskő a mi gyászunkat. Szomorufüz volt művészien belefaragva a név fölött s lecsüngő ágai mintegy keretezték “Lévay Andrásné szül. Mészáros Zsuzsánna” életének s halálának emlékét . . . Estefelé felragyogtak a szomszéd temetők sírjain a gyertyafények . . . Jobbról a katolikus, balról a görögkeletiek temetőjében. Mint két angyalszárny: szétterjedő fénye beragyogta az angyalt, a református temetőt. Iskola pajtásainkkal átmentünk mindkét szomszéd-temetőbe. Megálltunk kegyelettel egy-egy ismerős avagy jószomszéd gyászának sírja mellett. Köszöntöttük egymást a kegyeletet adókkal: barátokkal, szomszédokkal és elmerengve e csendesest áhitatos szépségében, indultunk hazafelé.
