Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-06-01 / 6-7. szám
SZÉPIRODALOM AZ ISTENI SZERETET Irta: Szabóné Lévay Margit Egy regős meséli: Egyszer az Ur leküdte egyik főangyalát a földre, hogy hozzon fel három legszebb dolgot. Az ang3ral alá- szállt és megbízatásához híven járta a földet ... A virágkertee egyikében egy gyönyörű szép rózsát látott meg, leszakította és a tarsolyába tette, mint a föld egyik legszebbjét. Aztán tovább ment s ahogy mendegélt, egy mosolygó kisgyermeket látott meg. Óh, miiven ragyogó mosoly! — gyönyörködött el benne — mint napsugár az eget, ragyogja be a gyermek hamvas-rózsás arcát, és tarsolyába tette a gyermek mosolyát is. De meglátta az édesanyát, aki a gyermek körül tett-vett: fiirösztötte, édes- mandulaolajjal megkenegette, illatos porral behintette, hófehér ruhácskába öltöztette, megfésülte, megcsókolta, aztán édes anyatejjel etette s mindezt dalolgatva, derült kedvvel végezte . . . Az angyal ámulattal nézte a boldog édesanyát: ezt a fáradhatatlan gondos szeretetet, ... és tarsolyába téve ez isteni szeretetet, felszállt a mennyekbe. S az Ur elé állva benyúlt a tarsolyába. És amint kiveszi a rózsát, meglepődve látja, hogy el van hervadva. A színét vesztett remek szirmok megbámulva, illatát vesztve, hervadtan konyulnak egymásra s az üdezöld levelek azonképen csüngnek alá a fonnyadt száron. Szomorúan nyúl be ismét a tarsolyába, hogy az Ur elé tegye a ragyogó gyermek- mosolyt. Megdöbbenve veszi észre, hogy a mosoly nincs a tarsolyban, eltűnt, megsemmisült. Az Ur szelid, türelmes mosollyal nézi hűséges angyalát, aki most már zavartan és szégyenkezve nyúl be a tarsolyába, hogy a föld harmadik szépségét az Ur elé tegye. És, amint benyúl a tarsolyba, kiderül az arca, felragyognak a szemei és moso- lvogva nyújtja át az Urnák az édesanya szeretetét. Nincs e szereteten homály, nincs csiiggedés benne, nem láttat hervadást, múlandóságot, hanem örökszépségben tündöklik az Ur szine előtt. Az angyalok is ámulnak rajta: A nagyút sem tett kárt benne! — suttogják egymásnak. A legszebb rózsa elhervadt; a gyermek-mosoly elenyészett: volt, nincs! Hangulatos tüneményei az életnek. De az anyaszeretet csorbithatatlan: időt-álló örökkévalóság. Átszenvedi békés türelemmel az élet viharait; hid, mely biztos kézzel vezet át a veszélyen; napsugár, mely beragyogja
