Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
DERŰS PERCEK Q l'AAAAA/\AAAAAAAAAAAAA/\AAAAAAAA/V\A/V-A-Sl MIÉRT NEM LETT MEG AZ UJ CSIZMA? Tóth József tekintetes tanár ur tanítása nyomán a számtanból azt még ma is tudom, hogy kettőből hármat ugyan elvenni nem lehet, de ha mégis el kell venni, akkor — úgy mondottuk annak idején — kérünk kölcsön az előtte valótól. Ez a nagy tudomány elméletben csalhatatlan volt ugyan, de ha, példának okáért, a két hétig tartó országos vásár alkalmával valamelyik venni, vagy eladni szándékozó felebarátunk a gyakorlatban próbálta volna meg alkalmazni ezt a tanítást, hogy ha kettőből hármat el akarunk venni, akkor kérni kell az- előtte valótól és erre az alapelvre hivatkozva próbált volna szállást kapni a kálvinista Rómában, akkor hamarosan rájött volna, mennyire szürke minden elmélet, milyen másképpen alakul ez a gyakorlatban. Biz ott lakást nem lehetett kapni aranyért sem. Egy évben ugyan Balogh Ferenc nagytiszteletü rektor-professzor ur eleget tett az írás szavainak, zörgessetek és megnyittatik, megnyitotta hát a kollégium hátsó udvarát a diákok idetörekedő szekeres hozzátartozói részére — a biharnagybajomi érdekeltség éppen kéznél lévén, el is foglalt ott minden talpalatnyi helyet, rajtuk kívül csak a földesi biró részére szorítottak helyet, aki Karácsonyi Imre földesi pap ajánló levelével jött. Ismertük mi főbíró uramat, mint jó borszerető embert Földesről, ahová bálokra, meg egyéb alkalmakra gyakorta jártunk ki. A találkozásnak örvendve, tartotta is főbíró uram a következő orációt a bajomiakhoz: — Atyámfiái, imé jó szálláshoz jutottunk a diákok jóvoltából. Mit szólnának kigyelmetek ahoz, ha cserében megvendégelnénk ezeket az éhes mendikánsokat? Úgy hozná azt magával a tisztesség. Már hiszen ha főbíró uram a tisztességre apellált, a bajomiakat se a gólya költötte. Határozatba ment a megvendégelés, főbíró uramnak plén puvoár adatván, aki maga mellé vette segédtisztnek Kapéry Béla jogászkollegánkat, szólván imigyen: — No humanissime, akad-e jó bor ebben a nagy faluban? — Melyik micsodás — volt a válasz. — Az a kérdés, mennyire futja az emberség. Árulnak itt sestakerti vinkót is literenként 16 krajcárért, de azzal nem szívesen kerülnék főbíró ur szeme elé. Viszont mér Lókodi uram olyan hatvan krajcáros diószegi bakart, hogy aki abból egy litert a maga lábán hazavisz, az maga szopta az anyját. — Akkor maradjunk a bakarnál. Lehetne abból egy kis kóstolót kapni? — Hogyne. Ttt van kéznél a Lókodi gyerek. Nosza iramodj csak Bálint fiam haza, tiszteltetem édesapádat, azt üzenem, hogy a bajomiak, meg a földesi biró egy kis vendégeskedést akarnak itt rendezni, küldjön illő kóstolót abból a bakarból, nehogy szégyent vallják. Félóra múlva már jött is a Bálint gyerek egy taligával, lekanyarit abból két 15 literes demizsont . . . kóstolóba küldi apám ezt a két edény bort, azt üzeni, hogy annál maradjanak, amelyik ihatóbb. Megkóstolta főbíró uram mind a kettőt, szólván a gyerekhez:
