Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
10 TESTVÉRISÉG Jaj, vájjon mit akar vele Ezredek bűne, súlya, átka, A Sors, a sorsa: A sorsom nagy tragédiája? (A fajtám sorsa) Nem önkényesen szól mégsem a sorsáról. Nem a gyűlölet profétáltat vele, de a szubjektív szeretet se változtathat rajta semmit. Kinyílt előtte a lét nagy titka, az egyetemes törvényszerűség, a megmaradás és pusztulás lehetősége és kényszere. Kezében óriás rostával All az Idő és rostál egyre, Világokat szed és rostál ki Vidáman és nem keseregve S busul csak az, akit kihullat. S aki kihull, megérdemelte, Az ocsut az Idő nem szánja. Aszott nemzetek, hűlt viliágok, Tört életek miazmás vágya Haláíra-valók s nem kár értük. (Az Idő rostájában) Az ótestámentumi próféták erejét, igazságát érezzük félelmetesen szép soraiban. Az ocsunak át kell hullni az óriási rostán. Mindennek, ami csak a múltban él, s nem hordja magában a jövőt. Ezért ocsu a magyar maradiság, régiek miatti magatartás, tegnapból hozott s átokká lett sértődöttség, akaratnélküliség, üressé vált eszme, s a múltban gyökerező társadalmi állapot. A mandarinok mindig kihullanak az idő rostájából. Szóljak próféták uj szavával: Nem kik mertek tagadni multat, De kik nem magvak a Jövőnek, Mindig azok, akik kihullnak: Világok, népek, girhes eszmék. (uo.) S ez a félelmetesen nagy törvény beteljesedik a magyarságon is. Nem általában ir róla, hanem népével kapcsolatban. Azért akart megújító parasztforradalmat, hogy a múlt átkától megszabadult magyarság a jövő magvaként megmaradjon az Időben. De látása szerint kihull belőle, s vele együtt ő is.
