Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
TESTVÉRISÉG 9 AZ E LT ÉV E DT LOVAS MUTATVÁNY VATAI LÁSZLÓ “AZ ISTEN SZÖRNYETEGE” CÍMŰ ADY TANULMÁNYÁBÓL Minden nép felelős a sorsáért. Nemcsak a született, vagy választott vezetők, hanem maga a nép is. Ha az uralkodó réteg alkalmatlanná válik hivatása teljesítésére, meg kell tőle szabadulni. Reformokkal, vagy forradalommal változtatni kell az elromlott helyzeten. De ez még a könnyebbik dolog. Sokkal nehezebb a népnek saját magán változtatni. Nemcsak szociális helyzetén, hanem beállítottságán, lelkialkatán is. Hogy ezt megtehesse, reagáló készségét épségben meg kell őrizni. Sorsa ezeknek a követelményeknek a megvalósításától függ. Ady forradalmat akart, hogy a nép élete intézését újra kézbe vehesse. Sirályként sikongott a ködországban, a zsíros semmi álmából próbálta magához téríteni a magyarságot. Győzelmes revolució helyett azonban a halálos világháború jött. A forradalom elkésett, s vele együtt a nép újjászületése, jövője biztosítása is. Élete utolsó évei a magyarság sorsa miatt megkeseredtek, s ez a hangulata prófétai versek írására kény szeritette. Először bűneiért ostorozta a fajtáját, azután forradalomra nógatta, végül pedig a sorsáról prófétáit. Eksztatikus látásban beszélt a jövőről. A valóság nagy érzékelője, s a valóság legyőzéséért sokszor harcba szállt költő, lelke mély rétegeiben a jövő mozdulásait is érezte. A poéta vátesszé lett. Természetesen nem az isteni kijelentés érvényességével szólt, hanem az egyéni és közösségi élet mozdulatlanná vált, megkövesedett pozíciójából hirdette a szükségszerűen bekövetkező jövőt, a pusztulást, az elkerülhetetlen sorsot. Ettől félt, ez ellen harcolt, s végül ennek a kinyilatkoztató ja lett. A magyarság jövőjét elsősorban nem külső tényezők határozzák meg, hanem adottságai és viselkedése. Újra, s talán most legvégzetesebben eljutott a lét és nemlét kérdéséhez: “Hogy éljen? vagy hogy már ne éljen?” A múltja bünteti “Fekete korbáccsal, keményen”. A sorsa: “Bűnben, vészben és bennem harsog.” Magyar bűnök, halálos veszedelmek, a valóságtól elrugaszkodott lelki élet és magatartás, a pusztulás sorsa Ady verseiben zeng. S ez az egyedülálló és lázadó zseni, az Ember egyik legszebb és legkülönösebb példánya, népe hulltakor maga is beáll a sorba, hogy fajtája sorsának a részese legyen. Nem lett fantommá, feloldódott népe tragédiájában. A magyarságról szólván magáról is írja:
