Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-11-01 / 11. szám
10 TESTVÉRISÉG Azóta a mennyei ének Egyre zengöbb, hatalmasabb. A lelkek mélyén felvíharzik, Kikben van még jóakarat. És a Gyermek nö-nö erőben, Ki szépséget, békét hozott, Vasvesszejével zúzza össze Az istentelen zsarnokot. Oh, nagyvilág szenvedő népe, Ne félj, eljön 0 még ide, A durva lelkű zsarnok Sátánt Kétélű kardja veri le. Benne megújul minden nemzet, Kiket a Sátán ma letört, És Istennel kibékül újra A vérmocsoktól tiszta föld. SZABÓ LÁSZLÓ AZ ÉLET ÉRTELME Nálunk i.s meghalt a nyár. Mi itt Ligonierban a Moria hegyén temetjük. A már csupasszá lett fák úgy néznek ki, mint keresztre feszitett óriások. Előttünk a hegyen egy ut kanyarog felfelé. Ember kocog rajta s botjával felveri a lehullott faleveleket. Úgy néz ki mintha az Égbe menne. Egyik atyafival beszélgetünk. Kis rabló szelek tépik a fák leveleit. Ránk dobják őket. Kopognak, sírnak a hulló falevelek. A szél nótákat fütyö- rész mint kóbor kamasz. Beleiszunk a tiszta levegőbe. Nyeljük magunkba a szépségeket, mint nyitott borpincére talált alkoholista a szeszt. Az idős atyafi bele szimatol az őszbe. Éles vonásaival figyelő indiánra hasonlít. Szimbóluma önmagának. Utolsó magyar mohikán. Mikor beszélni kezd, szinte töri a szót s úgy dobja ki a száján mintha kirágott bagó lenne, amely megkeserítette a belsejét. Mélyről jőnek a szavai . . . Látja uram eltemettük ezt a nyarat is pedig engem illetett volna a halál. Már úgy unom az életemet, mint a koldus a verklijét. Nem csak az anyám, de a sorsom
