Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1960-04-01 / 4. szám

TESTVÉRISÉG 3 által végzendő munka mennyiségét közvetlen főnökeik, szaktiszt­viselőink állapítják meg s azoknak minőségét első sorban ők ellen­őrzik. Ennek a rendszernek következtében a túlórázást csökken- teniink sikerült s az ma már csak a végképen elkerülhetetlen minimumra apadt. FELSOROLATLAN TEENDŐK Alapszabályunk az elnökre vonatkozó egyik pontja úgy szól, hogy “intézkedik minden olyan ügyben, mely a központi hivatalok által intézendő, de nincsen kifejezetten a hivatalok hatáskörében vagy teendői között felsorolva.” Ennek teljesítéséről csupán any- nyit, hogy az Egyesület hírének és munkájának mindjobban ki­szélesedő volta következtében mind több és több dolgot ad a kérések, tudakozódások és a legkülönbözőbb ilyen ügyeknek inté­zése. Felfogásom szerint ugyanis egyetlen egy ilyen természetű ügy sem maradhat megválaszolatlanul. Nem is marad. Ez pedig munkaidőmnek leb. egy negyedét igényli és veszi el, s végered­ményében ez a laza Alapszabálypont munkában talán már is többet jelent, mint az erősen körülhatárolt kötelezettségek sorozata. IGÉNYLÉSEK, BEFEKTETÉSEK Az összes okmányokat a titkárral, az utalványokat, ez év alatt összesen 2,82é-et, valamint az összes csekkeket, számszerint 3,459-et magam is ellenjegyeztem. Mivel pedig a tisztikar illeté­kes felsőbb szerveink megbízatása következtében mint Befektetési Bizottság is működik, minden egyes befektetési javaslatot haladék­talanul megtárgyaltunk értekezleteinken s pénztárnokunk, számfej­tőnk és jogtanácsosunk ezek határozatainak alapjám végzik el a törvényszerű elhelyezéssel járó teendőket. TÁRSADALMI MUNKA Kulturális téren az Elmhurst College-ban beszüntetett magyar tanításnak a megalakult Magyar Intézet keretében a New Bruns- wick-i Rutgers Egyetemre helyezését említhetem meg első sorban, amelynek megvalósításában tevékeny részt vettem. Az év folyamán sorozatos cikkeket közöltem a nagy magyar református iró-zseni néhai Szabó Dezső munkásságával kapcsolatban s ezekről tartalmas különlenyomatot is készítettem, amit ajándékul eljuttattam összes lelkészeinkhez nemcsak itt, de a világ minden szabad országába, hogy a köztudatban ébren tartsuk értékét annak, akit agyon- hallgatásra ítélt a Magyarországon garázdálkodó vörös kormány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom