Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-04-01 / 4. szám
4 TESTVÉRISÉG Azt is örömmel jelenthetem, a polgárháború száz éves évfordulójával kapcsolatban nemcsak beléptünk a tervezett ünnepségeket és kutatást irányítani hivatott washingtoni Civil War Round Table társaságba, de a háborúban részt vett mintegy 800 magyar katona emlékét felfrissítendő, a teljesítményeikre vonatkozó adatok felkutatása és dolgozására megalakítottuk a Zágonyi Emlékbizottságot s annak rendezésében december 13-án sikeres ünnepélyt is tartottunk Kossuth Házunkban, s később a Rutgers Egyetemen is. Zágonyi volt ugyanis az az 1848-49 után emigrált magyar honvédtiszt, aki Fremont hadseregében hires Springfield-i (Missouri) huszárrohamával az északiak első győzelmét aratta. A rá és a többi magyar hősre vonatkozó történelmi anyag s egykorú költemények magyar fordításban is történendő kiadását Hungarica Americana sorozatunkban tervezzük megjelentetni s egyetemi hallgatók számára ösztöndijat, illetve jutalmat tűzni ki az egyéni kutatás elősegítése érdekében. — Közvetlen testvériségi munkánk azokra az érintkezésekre szorítkozhatott csupán, amelyekre kiszállásaink, szerepléseink s értekezleteink révén volt alkalmunk, illetve személyileg is alkalmam. Az osztály életet ugyanis, a régi értelemben, ma már feltámasztani nem igen lehet s az e téren való érintkezés s a testvériség ápolása inkább csak a nyomtatott betűre szoritkozhatik, vagy a Bethlen Otthon működésével kapcsolatos lehet. EGYHÁZI SZOLGÁLAT Nem tartozik ugyan Alapszabályunkban előirt kötelezettségeink közé a washingtoni egyházi szolgálat végzése, s gyakori kiszállásaink miatt ezeket minden vasárnap nem is végezhetjük, az év folyamán azonban titkárunkkal megosztva tartottunk ösz- szesen 19 istentiszteletet s 5 alkalommal kiszolgáltattuk az Űr- vacsorát is. A megjelentek száma 915, az Úrvacsorában része- sülteké 207 volt, ami örvendetes emelkedést mutat. Vendéglelkészi szolgálatot meghívásunkra Nt. Balogh E. István, Sziártó István, Szőke István és Varga Lajos végeztek, az orgonakiséretet Nt. Kecskeméthy József né, Korocz Anna és Boldogít Bálint, a templomgondnoki teendőket pedig Garanyi Dezső látták el, hálás köszö- netünk mellett. Kiemelkedő emlékezetű volt ezek között az a “Memorial Service’’, amit a moszkvai vörös diktátor látogatásának első órájában tartottunk s amit gyászjelentés formájában a Kossuth Ház falán és az összes magyar lapokban meghirdettünk. Ezeken az alkalmakon kívül, természetesen, készséggel szolgáltunk számos vidéki egyházunknál is.