Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-02-01 / 2. szám

TESTVÉRISÉG

17

TE JAÓSKA!

Irta: Móricz Zsigmond

Az utcán bandukoltam Debrecenben és a havas, ködös téli napban a gyenge napsütést szittam magamba.

Milyen furcsa az, igy egyedül lenni, elernyedve, elereszkedve gyeplőt megeresztve.

Hirtelen megcsap valami indulat, mint egy hullám, amely kicsap a tengerből, egy idegen ember indulata, pár szót hallok és hallgatni kezdem.

Két fiatal legény megy mellettem, harmadikról beszélnek, pletykálnak, haragját száj alj a az egyik.

•— Te Jaóska! mondom neki, de csak . . . Én teveled se ujjat nem húztam, se meg nem sértettelek, oszt még azt se mondod az embernek, hogy bakterfitty! Aszongya, hogy nem esmért meg . . .

A másik legény fölnevet. A haragos folytatja:

— Aki tizennégy esztendős koromba látott, megismér? Te meg két esztendeig vótál Cucaszilba (debreceni határ, városvége, valami olyan gúnyos szó, mint a cigánysor) •— osztán mán meg se ismersz. De az anyád zivataros villámját, ez a barátság?

A másik legény uj ra nevet:

— Nagyon büszke.

— Én tüllem lehet büszke! De azir köszönjik! ha meglát! Azóta köszön is igy, úgy, sehogy. Én se igen szólok neki, ha kérdi, hogy vagyok, annyit felelek rá: vagyok.

— Ha olyan jól megy neki, mehet még rosszul is, láttunk olyan csudát.

— De minek megy jól! minek menne jól: mongyad! Mondd meg mán, vót nekiek 29 hód födjük, nigyen vótak hozzá, de mind lingár vót, mesterembernek adták ükét, inasnak, özvegy annyuk meg árendába adta a fődet. Ijen szigyen, árendásuk vót, meg már úgy vót, hogy semmi se vót. Akkor ü kezdett leveleket iroskálni, hogy kedves anyám, őszre hazamegyek s megházasodok, meg hogy tegyenek el 500 liter bort a lakodalomra. Na. így. De a jányos- háztul irta, hogy az ü szemök előtt. Aszongyák, az anyjok, a még ma se tudja, mije van, mije nincs.-— De hogy tud az olyan ember élni a feleségivei, amék igy csinájja, mijen iletük lehet azoknak? Mint Feri is, megmutatta a