Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-02-01 / 2. szám
6 TESTVÉRISÉG cseségével nézne le a világ dolgaira? Elképzelhető az ilyen kérdés Ady egyéniségével kapcsolatban? Lehet az, hogy az ő halál-eszméje, mely verseiben oly megrázóan fejeződött ki, olcsó, játékos metaforává alacsonyod jón? Hogy ő, a fiatalok énekese, megszűnjön fiatal lenni és cserben hagyja “forró páratlan hadseregét”? Az öregkor bölcsesége nyugtassa meg az örök nyughatatlant, aki a Hunn uj legendában olyan gőgösen énekelte: Másolja ám életét a gyönge, Fúrja magát elélten a göröngybe, Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály. Ha hi király, Sorsának a királya, Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja, Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül. Nekem beszédes költő-példák némák, Sem a betelt s kikeritett poémák, Sem a mutatványos fátum nem kenyerem. Bennem a szándék, sok évszázados szándék, Magyar bevárás, Urver te ajándék S lelkem: példázat, dacfajok úri daca. Legszívesebben elmondanám az egészet, de nyilván ennyi sem kell annak megértéséhez, 'hogy ami történt, az nemcsak eleve el- rendeltetés volt a kálvinista költővel, hanem szükségszerűen adódott egész lényéből, ideáljaiból, az urangyalával folytatott kemény birkózásaiból, szertelenségeiből szenvedélyeiből. Még mindig nem jött el a biografus, hogy ennek az életnek titkait megfejtse — de akárhogy is legyen, a 80 éves Ady számunkra elképzelhetetlen. Ha barátságunk útjait végigjárni próbálom, nagyon elégedetlen vagyok a matériával, mit emlékezésem egybehordani tud. Ez volna minden? Ez jogosítana fel, hogy a rá való emlékezést, mint a legmagasabb rangú becsületrendet viseljem szivemben? Ez volna Ady Endre? Egyszer valaki, müveit külföldi magyar, azt kérdezte tőlem: “Hogy van az, uram, hogy ön, kinek megadatott a szerencse, hogy a géniusz közvetlen szomszédságában élt, nem vállalta azt a szerepet, mit Eckermann töltött be Goethe mellett? Nem ült hallgatva vagy kérdezve mellette, nem jegyezte szavait, gesztusait? Milyen gazdag mü lett volna ez! Milyen pompás utitárs a magyar ifjúság számára!” — Elismerem, bűnös mulasztás, s ha tudok is erre mentséget vagy magyarázatot, teljes absolutiót nem
