Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 23 Ott van bibliája most is kelebjében, Rolf szerető szíve hű emlékeképpen, Arra veti magát, többi könyvét hagyja, Izgatja tudását fehér fajok Atyja. Egy pillanat, nem sok, meg nem válna tőle, Ráömlik lelkének, szívének a hője, Csak egy, ami szívét minduntalan vérzi, Mikor magamagát prófétának érzi. Rácsudálkozik az Alkotó Fiára, Életnek és üdvnek milyen nagy az ára! Hihetetlen néki Istennek a jobbja, Hogy annyi gonosznak áldozatúl dobja. Megvillan agyában: Én árva ügyetlen, Mért hogy ez Igébe nem bele születtem? Mért hogy az én lelkem nem olyan, mint másé? De hisz’ ott is más volt Júdásé, Tamásé. Hát az a szalmaláng, Kőszikla-e, Péter? Aki elvétől oly gyáva módon tért el? . . . Elszánva ugornék arra az emberre, Ki ronda kezekkel a Messiást verte. És Őt, a nagy Istent, az Atyát, ki érti? Ki egyetlen fiát egy újjal se védi? Óh, igen, beszéli az üres koporsó, Nem lehet az ember isteneket rontó. Úgy van, Neki testből szabadúlni kellett, Hogy istenné tegye a szellemet, lelket, Test, rothadó semmi, hulla, amely rémít, Melyre itt az ember olyan sokat épít. Néha oly világos Istenünk hatalma, Néha értelmemet roppant túlhaladja, Óh, ha szövevényén jó útakon járnék, Én, a nagy szomjazó, Manitói árnyék! Átbújja tudása mindenféle ágát, Mely inkább letöri, mint emeli szárnyát, És mintha lelkében valami kiáltná, Hogy égő szomjának lesz áldozatává.
