Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-06-01 / 6. szám
24 TESTVÉRISÉG így tépi magát és gyötrelme mi jó jel! Pocahontásnak már csak egy hívó szó kell, Csak egyszeri hívás és könny a szemekre, Hogy sírva boruljon a durva Keresztre. Argall pedig bajjal kezdi meg uralmát, Őrei a bajról éjjel is tudatják, Hogy ital-szomjukban rézbőrű legények Jakabvár nyugalmát háborítni készek. És el se távoznak addig a zsiványok, Míg porral nem lövet riasztásúl rájok, Melynek csudájára Powhattan is ébred, Kémeivel járat be messze vidéket. Másnap aztán Argall t magához idézi, Heves tárgyalásból bőven kijut részi, Míg valami mentő eszközt kikoholnak, Megölni varázsát tüzes alkoholnak. Argall engedelmet erőltet a sasra, Pocahontást tüstént hogy haza hozassa, Húza-vona után megegyeznek végre, De csak úgy ha Argall önmaga megy érte. Ezzel derűs kedvben visszamegy a várba, Perlő indusait újra ott találja, Nagyobb csoportokban szállingóznak egyre, Hogy a vár pincéjét vehessék szemügyre. Magához int Argall egy dühös zajongót: “Menj és lökj ki nekik egész teli hordót!” Szemmel vág az őrre s csettent vala nyelvet, És az olajosból lök ki nekik egyet. Azok, mint a gyermek az abroncs gurikát, Erdő rejtekébe lihegve gurítják, De attól se falra, se fára nem másznak, Köpködő undorral visszalökik másnap. így a testet-lelket megölő hordóbúi Kis időre mégis szégyenre kigyógyúl, Legalább addig, míg elkezdheti újra, S Argall cifra gályát készíthet az útra.
