Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 5 leír minden létező Washington szobrot, közli mindegyiknek a képét, sőt még az érmeket, dombormüveket sem hagyja ki. Az egyedüli, amiről nincsen kép, a budapesti szobor, bár emlités történik róla, egy véletlen révén. A véletlent egy amerikai nő szolgáltatta, aki európai utazásában elkerült Budapestre is, valamikor a harmincas évek elején. Ott rendkívüli meglepetésére, meglátta a Washington szobrot. Nagy örömmel irt róla levelében, de elfelejtette, vagy nem tudta kibetüzni a szobrász nevét, amely valahol ott lehet a szobron, szóval: Bezerédi neve a könyvbe sem került bele. A chicagói nő azt irja, hogy a szobrot a budapesti polgárok állították fel, dacára annak (ezt a jelen sorok Írója teszi hozzá), hogy a szobor talapzatának oldalán ökölnyi betűkkel rajta van, angolul: “To the memory of Washington, the Hungarians of Amerika, 1906.” (Az “America” szó K-val van irva.) A turista nő megjegyzi, hogy a fej Houdon alkotására emlékeztet, a talapzat elején levő, kiterjesztett szárnyú amerikai sas látása pedig illendőképen megmelegiti az amerikai sziveket. 1932-ben emlékfákat ültettek a szobor köré, amelyet, mint a könyv helyesen irja, 1906 szeptember 16-án lepleztek le. Feltűnő, hogy milyen keveset tudunk erről az eseményről, irja a szerző, akinek pedig nem került volna nagy fáradságába a szoborra vonatkozó összes adatokat beszerezni. Ugylát- szik, olyan magyarok emelték, mondja az utolsó megjegyzés, akik nem voltak amerikai polgárok. Ez igaz, mert abban az időben az amerikai magyarság jórészben nem polgárokból állott, de a budapesti szobor ilyen közömbös elsikkasz- tása szomorú példa arra az ügyetlenségre, a- mellyel a magyarok maguk engedik kisiklani kezükből a leghatásosabb eszközöket, amelyekkel kulturális értékeiket a külföld elé állíthatnák. Ideje volna, hogy a szobor jubileum révén az amerikai magyaroknak ez az örökéletü ajándéka újra az érdeklődés előterébe kerüljön. — Amikor pedig szeptemberben magának a leleplezésnek évfordulója elérkezik, talán módját lehetne ejteni, hogy a mai amerikai magyarok koszorúja is odatétessék az ércalak lábához, az amerikai sas elé. KÖSZÖNET Nagyon tisztelt Elnök ur! Megboldogult uram haláleseti csekkét megkaptam, köszönöm annak gyors és pontos kikézbesitését. Fogadja hálám kifejezését vigasztaló soraiért. Tisztelettel: özv. Nt. Dezső Jánosné. AZ ELNÖK ÜZENI: AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK Egyesületünk arany-jubileumi esztendejében, 1946-ban, a Bethlen Naptárban, közöltük osztálykezelőink arcképcsarnokát. A bevezető oldalra ezt a címet irtuk: AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK. Némelyek éveken, mások hosszú évtizedeken át áldozták pihenő napjaikat arra, hogy a mi országos jelentőségű testvérsegitő intézményünket naggyá tegyék. Ha van érdem, amely elismerésre méltó, úgy az ő munkájuk az. Áldja meg őket érte Istenünk! Tíz esztendő telt el azóta. Egyesületünk működésének hatvanadik esztendejében vagyunk. Elővettem a tiz éves Bethlen Naptárt. Elnézegettem akkori osztálykezelőink arcképcsarnokát, olvasgattam az arcképek alatti, néhány soros, életrajzokat. Tiz esztendő alatt mily sok változás. Egyeseket haza hivott az Ur. Mások nyugalomba vonultak. Több helyen az apa munkakörét ma már a fiú tölti be. A munkások változnak, de a munka megy tovább. Uj erők állanak a megfáradtak, vagy elköltözöttek helyére. Tiz év előtti képeket nézegetve jutottam el KOCSIS ISTVÁN, a Duquesne, Pa., 202. számú osztály kezelője képéhez. A kép alatt ez olvasható: “Kocsis István szinmagyar kálvinista községben, Hardicsán, 1882-ben született. Szívvel lélekkel kálvinista magyar. Az amerikai magyar egyházi és egyleti életben közismert a neve. Negyven éves amerikás, 24 éve osztályjegyző.” Az újév elején levél érkezett Kocsis testvérünktől. Levelében azt irja, hogy mindig örömmel, szívesen dolgozott Egyesületünkért, de most már hetven éven felül van és helyét fia- talabbnak akarja átadni. Harmincnégy évi egyesületi munka után visszavonul, de a tagszerzésből továbbra is kiveszi részét. Akikre büszkék lehetünk. — Kocsis István testvérünk is azok közé tartozik, akikre büszkék lehetünk, mert építője, hűséges munkása volt a hit és testvérszeretet közösségeinek. Nyugalomba vonulásában áldja meg Isten. Áldja meg az Ur mindazokat, kik a hatvanadik jubileumi esztendőben hűséggel dolgoznak Istenért és a testvérszeretet gyakorlásáért. Szeretettel köszöntjük őket! EGY LELKIPÁSZTORT HAZAHÍVOTT A FŐPÁSZTOR Egy lelkipásztorral kevesebb van az amerikai magyar református munkamezőn: Dezső János, Wharton, N. J.-i egyház lelkipásztorát
