Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-08-01 / 8. szám

12 TESTVÉRISÉG látott fejlődésnek uj korszakát nyitotta meg az ezeréve ön­magáért, fennmaradásáért, de mindenkori küzdelmeivel a kelet barbarizmusa ellen a nyugati világért küzdő és éppen ezért véráztatta századokon át az európai népközösségben, politikai fejlődésben, gazdaságilag is elmaradott nemzetünk életében. A történelempolitikus, a közgazdász szemüvegén keresztül vizsgálva: ez a meseszerü fejlődés, talán kissé túl gyors volt és túl vi­haros gyorsasággal következett be a nemzeti élet minden vona­lán s nem tette eléggé ellenállóvá, eléggé higgadttá a csodá­latosan emelkedő nemzetet. 1896-ban, a Milleneumkor, érkezik európai nagyhatalmi állásának csúcspontjára, de ettől az idő­ponttól kezdve már kitapinthatok a sülyedés előjelei. A nemzet saját csillogásától elvakulva érzéketlen a külpolitikailag küszö­bön álló lehetőségekkel szemben, belpolitikailag nem látja a nemzet megerősödésének feltételeit, nem szentel kellő figyelmet az égetően fontos társadalmi, politikai és nemzetgazdasági kér­dések megoldásának, mint a választójog ktierjesztése, egy nagy­szabású, nemzetet megerősítő földreform, könnyelműen elnéz a nemzetiségi kérdések felett, sokszor lekötik a nemzet érdekeit nem mindig szolgáló, a parlament porondján hősködő politikai gladiátorok sokszor kétes, sokszor csakazértis tevékenysége, nem veszi észre az országba belopakodó káros eszmeáramlatok bom­lasztó voltát, a klerikalizmus testvért testvérrel szembeállitó machinációit, gazdasági életébe befurakodó idegen spekulánso­kat, akik a Mammont istenitik, a nemzet gazdasági erőforrásait szipolyozzák, a nemzeti fegyelmet és felelősségérzetét gyengítik és igy következik el az a kor . . . “Most lassú méreg, lassú halál emészt, nézd a kevély tölgy, amelyet az északi szélvész le nem dönt, a benne termő férgek, erős gyökereit megörlik.” A nemzet leikétől idegen erők döngetik az ország kapuját és a valóban belső megerősödés, az egész nemzet számára szánt gazdasági emelkedés helyett, a magyar földet kezükben tartó, vagy tartani kivánó ősi magyarság jórésze vándorbotot kell ke­zébe vegyen és megindul a magyar Mayflower, a magyar ki­vándorlás, amely a nemzeti erők gyengítésére vezet és amelyért az a korszak minden tekintetben, a későbben bekövetkezettekért is, felelős. Vájjon mit hoztak magukkal a magyar Mayflower utasai, a mi magyar Pilgrim atyáink? Magukkal hozták az ősi magyar hitbeli örökséget? És a később érkezettek? Egy régi keleti mese aról szól, hogy egy hires várost ostromolt az ellenség. Hősiesen küzdöttek a védők, a falak ellenállottak az ostrom­nak, de az ellenség túlerőben volt, és ingadozni kezdett a vé­delem. A város ellenállása csökkent és az ellenség győzelme

Next

/
Oldalképek
Tartalom