Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-01 / 4-5. szám
80 TESTVÉRISÉG HÁTHA . . . HÁTHA MÉGIS!! Irta: Báchkay Béla az Amerikai Magyar Szövetség titkára “Ha minket is elfu a sors zivatarja, Nem lesz az Istennek soha több magyarja.” A cimként használt feltevés egészen bizonyosan nem oly maradandó értékű és időálló természetű, mint tegyük fel Pitha- goras tétele. Annyira azonban legalább meggyökerezhet a magunk kis magyar családjában, hogy ne csak elmerengjünk felette, hanem kísérletezzünk vele. Ha úgy tetszik, piszkoljuk vele be a kezünket, vétkezzünk, ha kell, bevett álfelfogások kényszerzubbonyaival szemben; nevetessük ki itt-ott magunkat, hogy nem csupán hinni, hanem cselekedni is merünk. És ha egyszeri, kétszeri nekirohanással nem is jutunk fel a közöny várfalainak tetőfokára — legyen kopott faltörő kosunk elég rugalmas ahhoz, hogy lélekzethez jutva újrakezdjük. Tételünk olyan akár az erdélyi bölcs Bólyaiaké, érdekességét elismerik ugyan imitt-amott, de kelendőnek éppen nem mondhatjuk. A világ okosai hiába szúrták le hol ezt, hol azt a sárkányt, hiába győztek és hiába trónolnak a földgolyóbis tetején — megnyugvás helyett mind Arisztotelész nevének utolsó három betűjét keresi, kutatja. Pedig a nagy görög bölcselő sem volt képes fellelni azt a bizonyos fix pontot, amelybe akasztva soktárcsás csigáját: kiforgathatta volna a világot tengelyéből! A levágott fejű csibékként össze-vissza futkosás és a más kákáján csomókeresés divatok divatjává fajult hétköznapi életben, nagy politikában egyaránt. Az eredmény kézenfekvő, jó gyomru legyen, aki undorodva el nem fordul tőle. Nagyképűség és kishitűség helyközzé vált sorozatai merednek elénk és bizony húzódozik sok-sok jóakaratu ember, mielőtt legalább erkölcsileg, elméletben nekirugaszkodnék valami közügy szivvel-lélekkel felkarolásához. A tettleges közreműködés, avagy —- Uram bocsá’ — anyagi hozzájárulás annyi lelki töprengés leküzdését igényli, hogy azon már igazán csak a mindenre elszántak tudnak keresztülvergődni . . . Töprengés! “Hát már ezt is sajnálják tőlünk?” — kérdezhetik joggal sokan. Úgy a szülőföldtől évtizedek óta távoli falanszterekbe beletörődőitek, mint az ostromok, a földönfutás, a lágerek borzalmaiban ha fizikailag talán nem is, de lélekben
