Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1. szám

TESTVÉRISÉG

15

Nagy útnak folyamán — így cseng föl a kedve — “Magadtól is rájössz szomorú nevemre, Figyelmünket mostan kösse le a múltunk,

Lásd, ahogy a tenger hullámiba húlltunk.

Ott zengeni hallod énekesed mását,

UNKALUNT dalnokot, lantod ősi társát,

Ki a rege-dalban útmutató híved,

Húrod ihletője, hogy amit látsz, írd meg.”

Unkalunt? — tűnődtem — hiszen vele jártam S egymás mellett ültünk esti iskolákban; Kérdéssel azonban nem szóltam a Széphez,

Mert gyönyörűn zengve fogott a beszédhez:

“Két óceán hajdan nem állott az útba, Földünket a száraz körűi koszorúzta,

Keleten ATLANTISZ ragyogta ki díszét, Nyugaton Mú adta koszorúzott szívét.

Atlantiszból jólét ömlött a világra,

Sok aranyát Múban élte fel a vágya,

Mert itt virúltak a világhírű szépek,

Kik a szívet szemmel felgyújtani készek.

De jött az özönvíz pusztító csapása,

Mely e két földrésznek sírját meg is ásta;

Ez itt az Atlanti zajgó óceánunk,

Fogd kezem erősen, mert mélyire szádunk. ”

Balkezét megkapja izmosán a jobbom,

Szívemre szorítom, hogy úgy ne dobogjon, Lekanyarúl róla tündéri kacatja,

Azzal, miként Illés, a vizet megcsapja.

Háborog a tenger és kétfelé válik,

Holdfényben egy földrész tüneménye látszik, Városok és falvak holt élete mozdúl,

Zeng, nyüzsög a földrész s visszhangzik azontúl.

Régi ismerősként országait járva,

Beszállunk sok ékes márvány palotába, Művészeti fényben fürdik a ház, hajlék,

Hol gazdagon él a hún, mája, csin, azték.

Rendezett útcáknak kocka köve gránit, Aranyhímű népe mosolyogva jár itt,

Tornyos palotáknak színarany a fodra,

Mintha csak az égi Jeruzsálem volna.

Mint hajnali fényben zúz-takarta fenyves, Csipkés háztető úgy színezüsttel terhes,

Kínálja magát a sokzamatú bőség,

Magas műveltségét nézni gyönyörűség.

Művészi fogásban két különös kaszt ég,

Keletről az etruszk, nyugatról az azték,

Tégla, cserép, márvány, ezüst, arany-állat Ékíti a házat, színes palotákat.

Kocka köves útcák padlókra csatolva,

Alattuk csobog a bővízi csatorna,

Naparany ver rájuk s buja lombú hársak Illatozón vetnek kockáira sátrat.

Csilló kövük olyan, mint tó sima háta,

Min végig özönlik napsugarak sávja,

Rezgő csipke fodor tűzi tele gyönggyel, Ringató szellő mit csillagokká tördel.

Utca testek díszét versengzik a többik,

Nép fölös ezüstjét s aranyát ráköltik,

Tiszta ragyogásban már szebb is a szépnél, Ha nem ismernéd, tán rálépni is félnél.

Fényűző iparban, kereskedelemben,

Szentség az adott szó és gránit a jellem, Bátor hadi népe ha csatára zajlik,

Népe a világnak mind alája hajlik.

Öbleiben számos hajók raja úszkál,

Egy-egy kikötőben több eggyel a húsznál, Mely hordja árúit aranyért cserébe,

Ide a műveltség kellős közepébe.

Nemes vadakért, mint étvágyakat keltőt, Ménrót nyilasai hajtják meg az erdőt, Nagy sereg zsákmányát erdeje alatt már Elkapkodja csengő aranyért a kalmár.

Nagy királya Átlősz, fővadásza Ménrót,

Ez hadviselésben derék hadvezér volt,

Mint rengeteg erdőn nagy jegenye szálfa, Nyilas seregétől szeretve, imádva.

Ménrót háta mögött, mint aranyos hajnal, Gyönyörű Enéh áll, földig érő hajjal, Féltve őrzött kincse hegyi tündér várnak, Vadászva kit Ménrót ellopott magának.

Enéhnek hajával két gyermeke játszik, Egyik Hunor névvel, Magor névvel másik, Kiket a tündérek vészből kiragadtak, Ősatyjai lőnek húnnak és magyarnak.

Igazságos, szíves emberi mivolt jók,

Olyan népe nincsen, ki ne lenne boldog, Amilyen a népe, olyan a királya,

Bölcs, ügyes kormányzó, mindenki imádja.

Száz torony ékíti márvány palotáját,

Köve cifrázatát színaranyba vájták,

Mívese mintázta művészi remekké,

Tündér álma rajta vált emberi tetté.

Bensejében, mit csak képzelet teremthet, Képek, szobrok, vázák és dagadó selymek, Hős csatái ezrét beszéli a szőnyeg,

Művész kezek melyet kényelemre szőnek.

Négy szele tájiról a föld ide ömlik, Napjaikat gazdag gyönyörökben töltik, Külső csillogásban élete csak játék,

Belsején azonban nagyot vet az árnyék.

Magas kedvű népe, suhogó selyemben, Magát múlja felül vendégszeretetben, Ajtaját kitárja, de mikor bezárja,

Férfinak és nőnek neve csak parázna.