Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
4 TESTVÉRISÉG A négyszázéves Balassa Bálint (1554 == 1954) 4. Katonai dalai, vitézi énekei ott születtek a végvárakban, ahol a “katonai község” nyomorúságos élete mellett is naponta kockáztatta életét a hazáért és az egész kereszténységért. Balassa Bálint szobra az esztergomi vár tövében. Dózsa Farkas András müve. A katona Balassa Bálint már kora ifjúságában beletanult a hadiélet keménységébe, mégpedig örökség révén. Mert apjától és nagyapjától nemcsak hatalmas birtokokat és várakat örökölt, hanem ezekkel együtt a magyar nemeseknek azt a kardját, amely nem a fogason függött és nem is marta rozsda. A nagyapa utat mutatott a fiúnak és unokájának! Harc, a betört ellenség, a török ellen! A család a honfoglaló Bors-nemzetséghez viszi vissza őseit. Bálint nagyatyja: Balassa Ferenc, Szörényi, majd horvát bán, aki 1508-ban mint huszárkapitány szolgál II. Ulászló király mellett és a mohácsi csatában esik el a király oldalán. Bálint atyja: Balassa János, Hont és Zólyom főispánja, Szolnok első kapitánya. A király 1555-ben nevezi ki a hét bányaváros főkapitányának, Zólyom székhellyel. Tanulságos meghallgatni beszédét amelyet tisztjeihez intéz: “Jól tudjátok, hogy a török országunk egyes részeit ugyan elfoglalta, de inkább csak háta mögött hagyta, mint meghódította. .. ” Balassa János tehát bölcsen Ítélte meg a katonai megszállások jellegét. Külföldet járt, európai műveltségű úr. Miksát 1551-ben 50 lovas élén kiséri el Génuába, majd Rudolf, a pozsonyi koronázás után főajtónállómesternek nevezi ki, amely tisztség bécsi udvari szolgálatra hivja. A szülők megismerése közelebb hoz bennünket Balassa Bálint megértéséhez. Az apa súlyos kardu végvári kapitány, hatalmas felvidéki és lengyelországi birtokokkal. Övé Bozók, Csábrág, Korpona, Kékkő és Diviny vára. Horatius kedvelője, lengyel barátai szerint nyolc nyelven beszél. Súlyt helyez a nevelésre, ezért fiait e kornak hires nevelőjéhez, Luther Márton barátjához Melanchton egyetemi tanárhoz küldi Németországba. Bálint már 11 éves korában ott tanul. Azonban nemcsak fiait taníttatja, magyarul száll az ének, imádság, magyarul szól az Ige. A tiz esztendő alatt sokan szolgáltak a washingtoni magyar istentiszteleteken. Sok itt prédikáló pásztort, Dr. Nánássy, Dr. Vincze, Rácz Győző, Dr. Soos Géza, hazahívott a Főpásztor. De az Ige tovább él és a magyar istentiszteleteket megtartjuk mindaddig, mig magyarul éneklő, imádkozó, Isten Igéjét magyar nyelven hallani szomjuhozó lelkek lesznek Washingtonban. Karácsonykor szépen díszített, csillogó lám- pácskákkal ékesített karácsonyfa alatt 34 gyermeket örvendeztettünk meg ajándékokkal. A karácsonyi Úrvacsorában 31 lélek részesült. ÁLDOTT ÚJÉVET Egyesületünk munkálkodásának 59-ik, központi irodánk Washingtonba helyezésének huszadik, Bethlen Otthonunk életének 34-ik esztendejében legyen rajtunk Istenünk áldása, hogy betölthessük feladatunkat, testvérszeretetet éreztessünk, hitet, reménységet adjunk. Református Egyesületünk minden családtagjának: áldott újévet kívánunk! Dr. Újlaki Ferenc, elnök