Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 11 EPIGRAMMA Van ó-magyar és új-magyar, Nemes magyar és nemtelen, Van ál-magyar és mű-magyar Szemes magyar és szemtelen. Engem hazám nagy gondja mar: Van-e még, aki csak magyar? Palágyi Lajos (1866) OTTHONI HARANGSZÓ * Irta: Nagy Lajos (McKeesport, Pa.) Még fiatal gyerekemberek voltak. A második világháború úgy sodorta ki idegenbe, mint őszi vihar a falevelet. Akkor is gyermekek voltak még, amikor a francia idegen légióba kerültek. Azt hitték, hogyha leszolgálják az aláirt éveket, akkorra már mindmegváltozik a vén, véresre tépett Európában s ők hazamehetnek a kis falujukba, a régi házba, az utánuk siró szüleikhez. Végig csatázták Indókina őserdeit, akkor is még gyerekemberek voltak, de e pokoli csatákban, amelynek nem lesz regőse, ott vénültek emberré. Már mindannyian sok csata orosz- lánai voltak. A vérük ott hullt ki az áthatolhatatlan indák közöttt, hogy fiatal, drága magyar vértől még bujább legyen az őserdő. E csaták alatt sokszor szökött a magasba diadalmasan a francia trikolór, de senki sem kiáltotta bele a világba, hogy ezért az ott levő magyarok is fizettek hősiességükkel és kihulló vérükkel. Már mindenki tudott a világon róla, hogy a küzdelem eldőlt, csak a magukat percenként feláldozó hősök nem tudtak róla. Odaszorultak be Dien Bien Phu erődjébe. Egy óriási ár vette körül őket. Kitörni lehetetlen volt, a környező hegyekről ágyú eső hullott rájuk. Már hetek óta nem váltották le őket. Aki meghalt, azt kidobták temetetlenül a földárkon túl. A magyar beszéd is egyre ritkább lett a francia egyenruhában. Pali és Pista a két 24 éves öreg vitéz még egymás mellett állanak. Bemelegedett fegyvereiket cserélik ki, de úgy állanak őrhelyükön, mintha odanőttek volna. Tudják, hogy nekik a fogság halál, a küzdelem az élet. Onnan valók az abauji hegyek aljából. Mindketten jómódú falusi fiuk voltak. Az egyik hatodikos gimnazista volt a hires kollégiumban, a másik is járt oda, de a negyedik osztály után otthon maradt, * Mutatvány a szerzőnek sajtó alatt levő könyvéből. mert az apja nem akarta, hogy tintanyaló legyen a fiából. Együtt voltak, amikor elhajtották őket,- együtt kerültek Németországba, együtt olvasták az otthoni borzalmas hireket és együtt léptek a francia idegen légióba. Azóta már sok csatában vettek részt, mindenkit megtanitottak arra, hogy kemény fiuk a magyarok. Tudták, hogyha megadják magukat, akkor a halál békéje vár reájuk. Egyszer egy elfogott kommunista fogoly azt vallotta előttük, hogy a kommunizmus azért győz mindenütt, mert ennek az eszmének fanatikusai vannak, de a nyugati világnak nincsenek fanatikusai. A kommunista fogoly tévedett, mert ezek a fiatal légionáriusok mind fanatikusok voltak. A sors tréfájaként egy hanyatló nagy nemzetnek voltak a fanatikusai ezek a: magyarok, németek, lengyelek, egy néhány kalandvágyó más nemzetiségű és kis részben franciák is. Már napok óta nem beszéltek egymással. De jó volna már pihenni, de ha talán nem volnának a helyükön, hamarabb el esne az erőd, ami nekik jutott hazául a nagy világból, az is ott Indókina őserdejének közepén. Tegnap óta szünet nélkül támadnak a vörösök, pedig már az a hir járja, hogy Mendes-France megkötötte a békét. Most már elszabadult a pokol. Talán a világ minden fegyverét erre a kis helyre zúdítják. Árkot ás a földbe a lövedék. Már az ezredes ur, a parancsnok bunkerét is szétlövik. Ő az egyedüli^ aki pihenés nélkül még mindig birja ezeket a borzalmas éjszakákat és még borzalmas nappalokat. Ott van az erőd angyala, az egyetlen ápoló nő. Már kötszere sincs, az orvosság fogyóban. Már csak egy szelíd mosolyt s drága kezének hüs simogatását adja azoknak, akik halálosan sebesültek. Pali előtt minden földet elsepert az előbbi lecsapódás. Éppen odébb akar ugrani, amikor mellette csattan egy lövedék. Egy hangos jajjal összeesik. Pista mellé ugrik. Látja, hogy karja tőből le van szakítva, de az oldalán is szivárog a vér. Palikám, Palikám — borul reá Pista zokogva. Pali kínnal nyögi a szókat: Jobb ez igy, mint fogságba esni. Már igen fáradt voltam, jó lesz megpihenni. Otthon mond meg, hogy az utolsó pillanatban is reájuk gondoltam és az ő könnyeikért és nyomorúságukért kamatostól megfizettem. — Nem, nem, Palikám, néked élned kell. Pali kinyitotta a szemét és Pistára nézett. így hullottak el a többiek is, mért lenne az én sorsom különb? Csak az fáj, hogy nem a keleti Kárpátokban halok meg és nem ott harcoltam. Pistát rázta a zokogás. Egy magyar, a testvérénél édesebb pajtása meghal, kevesebb lesz megint a magyar szó és ő annál inkább árvább lesz itt a vad idegenben. Ott volt mellettük az erőd angyala is. Próbálták a vért elállitani, de
