Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1955-11-01 / 11. szám

OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AHERICA

Published Monthly

Megjelenik havonta

Főszerkesztő—Editor-in-Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor: GEORGE E. K. BORSHY

Subscription $2.00 a Year Előfizetés évi $2.00

Társszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY

and

EDMUND VASVÁRY

“Second class mail privileges authorized at Pittsburgh, Pennsylvania.”

KÖSZÖNTJÜK A "REFORMÁTUSOK LAPJÁT”

Irta: Vasváry Ödön

(Ez a cikk a Reformátusok Lapja 55-ik évi jubileumára Íródott. A lap szerkesztője azonban, Dr. Tóth Sándor úgy gondolta, hogy nem volna helyes, ha lapjában egy őt dicsérő cikk jelennék meg. Ezt a felfogását ugyan mi nem osztjuk, de mivel tiszteljük meggyőződését, a “Testvériség”-ben adjuk közzé, annál is inkább, mert Dr. Tóth Sándor nem kevesebb, mint 26 esztendőn át volt Egyesületünk vezértestületének tagja s hosszú éveken át pénztárnoka. Mint testvérlap, a “Testvériség” is szives köszöntését küldi a jubiláló “Reformátusok Lapjá”-nak és érdemes szerkesztőjének.)

Valamikor szállóigeszerüen élt közöttünk, hogy az amerikai magyar református lelkészek két csoportra oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik már voltak a Reformátusok Lapja szerkesztői, a másikba, akik lesznek. “More truth than poetry” — ahogy az amerikaiak mondanák, mert még aligha élt az emberiség történetében olyan kis csoport, amely annyi szerkesztői géniusszal dicsekedhetett, mint a miénk volt. Még olyan is akadt, aki szilárdul meg volt győződve, hogy a lapot fel lehetne dolgozni úgy, hogy még Budapesten, sőt esetleg a vidéken is olvasnák a kávéházakban. Ennek természetesen volt egy feltétele, az, hogy a szerkesztő ő legyen, aki esetleg Magyar- országra is áttehetné a székhelyét.

Én magam is egyike voltam ezeknek a géniuszoknak, bár sohasem mertem remélni, hogy a “közbizalom” valamikor felém fog fordulni. Mint a Dánielt és társait az oroszlánok vermében ábrázoló vasárnapi iskolai képen a nagy oroszlánok által félretolt kis oroszlán, nem hittem, hogy nekem is jut rész a szerkesztői dicsőségből. A csoda azonban mégis megtörtént. Nem tudom hány szerkesztő-válság után, gondolom 1925-ben, ez a bizonyos közbizalom mégis csak felém fordult. Mint fize- téstelen szerkesztő, nem is egyszer, de kétszer csináltam a lapot. Az első alkalommal pittsburghi, a második esetben Cleveland west sidei lelkész voltam.

Tradiciói már akkor voltak itteni hitbuz- galmi irodalmunknak. 1914 nyarától, amikor átkerültem, volt alkalmam megismerni a saját lapjainkat. Sohasem tudom elfelejteni, hogy az első cikkek egyike, amelyet olvastam, válaszolván egy ellenlábas pap cikkére, ezzel a bibliai idézettel kezdődött: “Micsoda az az ökörbőgés, melyet hallok?” (I. Sámuel 15:14.)

De talán ezekről jobb lesz nem beszélni. Amikor szerkesztő lettem, próbáltam számot vetni a feladattal, amelyre vállalkoztam. Hogy nem a vitatkozás, az ellentétek keresése vagy kiélezése lesz a munkám, azzal tisztában voltam. Valahogy úgy éreztem, hogy a meglevő ellentéteket csak akkor lehet áthidalni valamikor a jövőben, ha ez a lap az lesz, aminek mindig lennie kellett volna: hozzáadás az egyház munkájához, összekötő kapocs a gyülekezetek között, hiterősitő segitség, egyszóval szerény munkása az evangéliumnak és az Isten országának. Célul tűztem ki, hogy ne legyen egyetlen olyan szám sem, amelyet az olvasó valamelyes lelki haszon nélkül tesz le. Ahoz pedig rendületlenül ragaszkodtam, hogy semmiféle testvérietlen torzsalkodás nem lesz benne. Úgy hiszem, legalább ezt a legutóbbi célt sikerült is elérnem.

Munkatársaim nem voltak és mindkét periódus alatt, ami Írott dolog volt, az majdnem száz százalékosan az én munkám volt. Ma már úgy hiszem, túlbecsültem munkaképességemet. Azt a munkatömeget, amit a minden héten megjelenő lap jelentett, népes gyülekezetek papjai nem vállalhatják, vagy nem szállithatják büntetlenül. Az én büntetésem az lett, hogy a rengeteg gépírás nyomán szétvertem az ujjízületeim közötti csonthártyát s azóta négy vagy öt ujjam hibás.

Már akkor megérlelődött bennem a gondolat, hogy kielégítő lapot csak olyan valaki