Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
12 TESTVÉRISÉG SZIKLAY ANDOR KOSZTA MÁRTON ESETE (Nyolcadik folytatás) Ezt elvárni azonban túl sok volt. Felszínre kerültek a pártpolitika alvilági csetepatéi; villongások kezdődtek jobbra-balra, melyek eredete és célja nem is annyira a Koszta- Ingraham esettel, mint inkább amerikai belpolitikai szempontokkal magyarázható. Franklin Pierce elnök a Kongresszushoz intézett 1853 december 8-iki Évi Üzenetében a következőképp számolt be a helyzetről: “Koszta Márton, születésére nézve magyar, 1850- ben érkezett hazánkba és az előírásos törvényes keretek közt kinyilatkoztatta azt a szándékát, hogy az Egyesült Államok polgárává legyen. Mintegy két esztendei ittlét után meglátogatta Törökországot. Mig Szmirná- ban volt, őt ott erőszakkal elfogták s egy ott horgonyzó osztrák hadihajó fedélzetére hurcolták azzal a beismert szándékkal, hogy Ausztriába szállítsák. Szmirnai konzulunk és konstantinápolyi követünk közbelépett szabadlábra bocsátása érdekében, de erőfeszítéseik meddők maradtak. Mig így ő fogságban volt, Ingraham parancsnok, a St. Louis nevű amerikai hadihajóval, Szmirnába érkezett; beletekintett az ügy körülményeibe és arra a következtetésre jutván, hogy Koszta joggal igényelhet védelmet kormányunktól, erélyes és gyors lépéseket tett szabadlábra juttatása céljából. Megegyezés történt az Egyesült Államok és Ausztria megbízottjai között, melynek alapján (Kosztát) a szmirnai francia főkonzul őrizete alá helyezték át, hogy addig ott maradjon, amig a két kormány konzuljainak megállapodásra jutása után döntés történhet sorsát illetőleg. Ilyen megállapodás után végül szabaddá lett s most ismét az Egyesült Államokban van.” “Ausztria császára súlyos panasz tárgyává tette közegeink magatartását, kik az ügyben résztvettek. Kosztát továbbra is alattvalójának tekintve ós jogot igényelve ahhoz, hogy őt a török birodalom területén elfogathassa, a fogoly kiadatását, közegeink intézkedéseinek hatálytalanítását és az állítólagos jogsértés miatt elégtétel nyújtását követelte tőlünk. Az ügy alapos megfontolása után arra az álláspontra jutottam, hogy Kosztát törvényes alap nélkül fogták el Szmirnában; hogy jogtalanul tartották őt az osztrák hadihajón; hogy elfogatása idején az Egyesült Államok nemzetiségi jellegével volt felruházva és hogy ilyen körülmények közt közegeink eljárása igazolható. Közegeink lépéseit tehát teljes mértékben jóváhagytam és az osztrák császárság követeléseit elutasítottam.” “... Azok az alapelvek és módozatok, melyeket... az Egyesült Államok alkalmazott, minden megfelelő esetben alkalmazandók és végrehajtandók.” Amikor az elnök ezt a döntő fontosságú összefoglalót fogalmazta, már birtokában volt Dobbin tengerészeti miniszter jelentése a Koszta-Ingraham ügyről, néhány nappal előbbi (1853 dec. 5) dátummal. A miniszter igy irt: “Különleges említést kell tennem Ingraham parancsnoknak, a ‘St. Louis’ kapitányának Szmirnánál tanusitott magatartásáról. Vizek ezermérföldjei választották el hazájától; egyedül kis hajóján lengett lobogónk. Erőszakot követtek el egy olyan ember személyi szabadságán, akinek joga volt ahhoz, hogy attól a lobogótól védelmet várjon el. Az erőszak elkövetői hajókban, ágyukban és legénységben nagy túlerőt képviseltek. Veszedelmes pillanatok voltak azok; élet és becsület forgott kockán. Bölcsen és tapintatosan, de ugyanakkor gyorsan, lelkesen és határozottan, Ingraham védelmet nyújtott és — az az ember szabad. Ez a magatartás, ilyen körülmények között, kiérdemelte e tiszt számára kormánya jóváhagyásának ékesszóló bizonyságát.” Amerika elnökének és Amerika külügyminiszterének ilyen szavaival került be egy belényesi magyar legény a történelembe. ★ ★ ★ A Kongresszus vegyes érzelmekkel fogadta az elnöki jelentést. Pierce ellenzéke megérezte, hogy itt az alkalom az elnök és pártja elleni roham megkezdésére. Pierce iránt saját pártja számos csoportja is már régebben elhidegült; a volt népszerű tábornokból népszerűtlen elnök lett. A “splendid isolation” politikájának képviselői most uj hévvel fordultak ellene, mert más országok dolgaiba avatkozik. .. Országszerte erős pénzügyi és politikai érdekeltségek álltak készen arra, hogy a Pierce-elleneseket támogassák és egyben Marcy elnök ambicióinak is elvágják az útját. A nehézség azonban az volt, hogy a Kongresszus is sötétben tapogatózott. Bonyolult kérdés volt az, hogy mi az elvi és gyakorlati értéke az úgynevezett “első papir”-nak, mely a polgárosodási szándék kinyilatkoztatása. A múltban egyik elnök a másik után sürgette a törvényhozókat, hogy tisztázzák a bevándorlás, honosság és polgárosodás alapelveit, formáit, jogi kereteit. Már Thomas Jefferson, a Kongresszushoz 1801 december 8-án intézett Üzenetében, feltette a kér• / dést, mely az Egyesült Államok erkölcsi létalapjának egyik legfőbb gondolatát tartalmazza: “Megtagadjuk-e a kétségbeesett, szerencsétlen menekültektől azt a vendégszeretetet, melyet még a vademberek is képesek voltak nyújtani ideérkező ősatyáinknak?” Mindemellett csak jóval a szmirnai eset után — és annak logikus következményeként — történt meg végre, 1868 júliusában, hogy törvénybe iktatták az expatriációs jogot, mint “minden nép természetes és veleszületett jogát, melynek megtagadása, vagy korlátozása ellenkezik a kormányzat alapelveivel.” A Pierce-idej ebeli 33. Kongresszus első ülésszaka tehát a kezdet kezdetén állt ezekben az ügyekben. Nyilvánvaló volt, hogy a kongresszusi vitának ki kell terjeszkednie mindenre, ami kapcsolatban áll az expatriációval, a polgárosodással, az amerikai állampolgárság jogi jelentőségével és gyakorlati értékével. Magában kell foglalnia mindazokat a különleges problémákat, melyek a pol
