Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG 9 A FAJTÁM SORSA Mert gyáva volt és szolga volt S életét élni sohse merte, A Sors, a sorsa, Hajh, be megverte, be megverte. Most itt várhatja a Pokolt Szórva, megtépetten, ritkulva S a Sors, a sorsa A sorsa búsabb, mint a múltja. És most a múltja bünteti Fekete korbáccsal, keményen, A Sors, a sorsa: Hogy éljen? vagy hogy már ne éljen? Rossz, drága fajta, ki felé Kerekedtek mindig a latrok, S a Sors, a sorsa Bűnben, vészben és bennem harsog. Jaj, vájjon mit akar vele Ezredek bűne, súlya, átka, A Sors, a sorsa: A sorsom nagy tragédiája? ELMENNI TÁVOLRA, PUSZTULNI Öreg Szilágyság, öreg a fiad, Nagy pusztulásod hiába hivat, Pusztul itt minden, nem Te egyedül S én elmegyek Távolra pusztulni Fiadul, kezesül. Méla szépséged hol nevelgetett, Nem mehet el beteghez a beteg S nem ámúlhat el híres tájakon, Hisz szomorúságra változtál el, Seb lettél: fáj nagyon. Fáj a közelség: messzire megyek S az ősi Tuhutum-hágta hegyek Felej tőd jenek, halványodjanak S minden az itthoni pusztulásból: Nekem elég marad. Furcsa, mikor mellünkben sírunk, Be furcsa, hogy ilyeneket írunk Ma, amikor úgy röpül a világ S csak a magyar lantos nyög és kérdez, Mint egy régi diák. * Ezek a versek a költő “A halottak élén", 1918-ban megjelent kötetéből valók. — Borshy Kerekes György rovata — VÁNDOR A KERTEK ALATT Bús vándor jár a kertek alatt, szomorú, fáradt és csüggeteg, úttalan úton lassan halad, s nem veszik észre az emberek. Ugyan, ki nézne kopott gúnyát, ki hallgatna szomorú szóra? A verebek még megbámulják, s elrepülnek ők is csipogva. A vándor csak megy — szíve vágya oly kevés volna: kicsiny hajlék, a feje alá puha párna, s hogy egyszer végre jóllakhatnék. Nem tudja és sehogy sem érti, mit vétett, hogy mostoha sorsa, melyben valaha mert remélni, most száműzi a porba, gondba. Nem értheti! Félénken arra gondol, hogy álmos este jöttén ismét künn alszik a szabadban, idegenek részvétlen földjén. És álmok jönnek, lázas álmok, és a nyugalmát elrabolják — égigérő, lidérces lángok már-már elérik, körülfogják. Hát nincs irgalom, sehol sincsen? Ember szívében többé soha! * Nézi az eget... Isten! Isten! ő benne talán megnyugodna... , De az úton tovább kell menni, úttalan úton, kertek alatt — és jaj, nem szabad elcsüggedni, ha a kapuk mind zárva vannak! Kucserik Mária NYILATKOZAT! Ezen a felkiáltójeles címen az egyik vidéki magyar hetilap frontoldalán, ugyancsak egyik vidéki magyar r. kath. plébános (a név nem fontos!) aláírásával egy közle- ményecske jelent meg, mely az áruló Rosenberg-házaspár megkegyelmezése érdekében beadott kérvényezéssel foglalkozik. Ezt a kérvényt, mint a közlemény állítja “tudvalevőleg kétezer amerikai lelkész írta alá.” Ezzel kapcsolatban aztán a plébános úr a következőket nyilatkozza: “Híveim és a nagyközönség tájékoztatására kijelentem,
