Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-08-01 / 8. szám
10 TESTVÉRISÉG — Mondtam már, két forint. — Hát van szive magának? Két forintot kérni egy ilyen jószágért . . . S azzal ismételten vizsgálat alá veszi a kaszát, suhint vele egyet, majd fölkerekedik és kifelé viszi a nagyobb világosság okáért. A küszöbről bekiált: — A kalapomat odabent hagytam. Ott künn megtáncoltatja a pengén a napsugarakat, amik pajkosan futnak át a kékes sima lapon. A szájához emeli, rálehel s várja mély áhítattal, mekkora darabon vonta be há- lyogosra a lehellet, s mily gyorsan illan. Azután megpengeti a kövezeten. — Bolond egy csengése van — dörmögi, besompolyog a boltba, még ott is ezen nyargal. — Nem tetszik nekem a csengése. Ideadja egy forint nyolcvan krajcárért vagy nem? — Isten neki, egy hatost engedek. — Nem lehet, nem éri meg. Kiátkoznának a gyermekeim. Adja, nem adja úgy? — Nem adom alább. — Akkor jó napot! Kioldalog, de csak az utca közepéig, onnan legott visszatér és még egyszer bekurjant: — Adja vagy nem adja? — Nem adom. Zavartan, fejcsóválva forgatja zsiros kalapját a markában. — No még ilyet, kemény lélekkel sem volt dolgom, mióta az eszemet tudom. Hát tudja, mit? Tegye félre ezt a kaszát ide a sarokba. Majd meggondolom még egy kicsit a dolgot odakünn. Egy jó óra múlva visszatér egy más atyafival. — Eljöttem — lihegi a verejtéket törölget- ve homlokáról. — Ez itt a keresztkomám Do- rozsmáról, a Komót Istók. Azt gondoltuk ki, hogy ő is kaszát vészén, ha már igy van, mert hogy hát az volna a rendje, hogy ha ketten két kaszát veszünk, mindenik olcsóbban kapja a magáét. — Nem adhatom olcsóbban . . . — No-no, nem kell mindjárt megharagudni. Ha a szavát sajnálja tőlem, akkor hát adja ide a tenyerét. Csornák Gergely most már belecsap a vaskereskedő tenyerébe. — Eb, aki bánja. Megvan a vásár! Lassú ünnepélyességgel kezdi kigombolgatni a lajbiját, mialatt a világért sem venné le a tekintetét a sarokról, ahol a kasza áll meg- támaszva. Lajbija zsebéből kihalászik egy harisnyát, aminek a legfenekéről kivesz egy forintot. Odaadja a kereskedőnek. — A többit mindjárt hoz?á-olvasom. A mellény külső zsebéből előhúz egy két- hatosost, a másikból egy négykrajcárost . . . — Hogy is csak? Ez huszonnégy . . . Benyúlt a nadrágzsebébe, ahol 33 krajcárra akadt. — Huszonnégy és harminchárom az ötven- hét . . . Mennyi kell még? — Még harminchárom krajcár. — Annyi nehezen lesz. Hová is tettem? Aha, itt lesz a kendő csücskében . . . — Még tizenhárom krajcár — sürgeti a kereskedő. — Ugyan, ne okoskodjék, mire való az? így is rosszabb kaszát kaptam. Osztég nincs nálam egy garas sem, ott hagytam a szekéren a guba ujjábán. Majd kipótolom máskor. — Nekem az egész kell. Menjen a pénzért, a kasza nem szalad el. De már méregre gyulladt. Csornák Gergely: — Mit? Nekem ennyi becsületem sincs? Lökje ide komám azt a tizenhárom krajcárt! Azzal sértődötten felkapja a kaszát. — Gyerünk, komám. A boltajtónál visszafordult és a kaszát diadalmasan megvillogtatva harsányan bekiáltott: — Annyit azonban mondhatok, hogy ez volt a legjobb kaszája ... az a többi nem ér egy hajítófát. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK Kedves Elnök Ur! Mély értelmű vigasztaló szavait hálás köszönettel vettük elköltözött drága gyermekünk halála alkalmából. Köszönet illesse ugyancsak a tisztikart a segély gyors és pontos kiutalásáért. Isten áldó kegyelme legyen továbbra is munkásságukon. Maradtunk őszinte tisztelettel a bánatos szülők: Indiana Harbor, Ind. Dénes F. Kelemen és neje Katona fiam halála alkalmából... Mélyen tisztelt Elnök Ur! Katona fiam halála alkalmából Írott vigasztaló szép leveléért fejezem ki hálás köszönetemet. Meg- nyugvtató sorai igazán felemeltek mély bánatomban. Köszönöm az 1,000 dollárról szóló csekk gyors kiutalását, amit Legeza János ügykezelőnk egy héten belül kézbesített. Valamennyiünkre a jó Isten gazdag áldását kérve maradok igaz tisztelőjük: Oak Harbor, Ohio Demeter István Köszönet Nt. Elnök Ur! Nem tudunk méltó szavakat találni hálás köszö- netünk kifejezésére a részvétteljes vigasztaló levélért, melyben olyan megható módon tett gyógyirt a mi bánatos szivünkre. Áldja meg érte a jóságos Isten! — Köszönetét mondunk az Egyesület nagyérdemű tisztikarának, amiért felejthetetlen apánk és nagyapánk, Horváth Lajos után olyan gyorsan és pontosan kezünkhöz juttatták a biztositási összeget. Temperance, Mich. ' Mihalecz Jánosné és leánya
