Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG 19 Pilvax kávéházban szavalta a mi Petőfink! . . . Hej, csuda dolog volt az kérem, mert amikor a márciusi ifjúság, élén a lánglelkü költővel és Jókaival és . . . Buczik ur ült a kerek székben és már nagyon belemelegedett negyvennyolcba, beszélt, dolgozott, maga pedig hallgatta tanító ur és figyelte minden mozdulatát. És most itt álljunk meg egy kicsit, hogy ráolvassam magára kedves Tanító ur a fondorlatot: egy álló hétig járt maga Buczikhoz és a nagy idők feletti vita leple alatt ellopta elméletben Bucziktól a lábbeli- készítés tudományát, megtanulta, hogy mire kell a sufni, laposráspoly, gömbölyű ráspoly, dikics, milyen hígra kell főzni a csirizt, milyen a rámázó vas, gömbölyű ár, szegletes ár, kalapácsok, talpvágó kés, nyitoló, sámfavas, szurok, hogy kell szurkozni a fonalat, meg a jó Ég tudja, mi mindent kell még tudni a cipészmesterséghez . . . De ez volt magának Tanító ur egyedüli bűne a földi világban. Más semmi, semmi nem volt, én tudom, és mindenki tudja. Egy hét múlva elment aztán a kereskedőkhöz, megvette a legszükségesebb szerszámokat, bőrt, talpat, faszeget és ment haza csillogó szemekkel. Mintha most is látnám magas, kissé hajlott alakját, amint szorongatja hóna alatt a suszteri rekvizitumokat. És már aznap egész éjjel dolgozott. A megtalpalt, megfoltozott cipőket odarakta az alvó kis angyalkák mellé, akik tán a jó cipőről álmodtak, hogy álmuk valósággá váljék, ha reggel felkelnek . . . Ugyebár drága Tanító ur, jártak a mi iskolánkba tanyai Zsellér Andrások és Jobbágy Jánosok lenvirágszinü kisgyerekei is? Egy novemberi reggelen, mikor hideg havas eső verte az iskola pala-tetejét, szánalmasan sápadt, sovány felhők csavarogtak az égen és siettek Tarcsa felé. Maga kint állt a tornácon, már megakarta kezdeni a tanítást, mikor nyílt az iskola kapuja, azon pedig belépett elkésve a két kis Zsellérgyerek, a harmadikos Mária és kis- öccse Lajika. Az Isten hidege majd megvette őket. Éktelen rossz cipőjük tele volt vízzel, habarékkal. — Nincs jobb cipőtök? — kérdezett rájuk. — Nincs! felelt vissza a kis Mária. — Hol dolgozik a ti apátok? — Édesapánk meghalt! ... Édesanyám jár uriházakhoz mosni... De most beteg... Akkor reggel úgy ült maga Tanító ur a katedrán, mint a szivensujtott ember, akinek minden örömöt, ami kicsi még benne maradt, kiloptak a szivéből. Halkszavu volt, (én tudom, ne is mondja, hogy oda se figyelt a feleletünkre)! mereven nézett végig a padsorközön, küz- ködött magával. Egyszer csak hirtelen felállt, és idegesen, de azért jóindulattal a hangjában azt mondta: — Zsellér Mária és Lajika, vessétek le hamar a cipőtöket... Hozzátok ide, azután üljetek a kályha mellé!... A két gyerek levetette a cipőt és maga Tanító ur ott az iskola előtt, szakértelemmel megvizsgálta a két rossz topánkát. Majd Túri Balázst beültette a katedrába vigyázónak és a két cipővel elhagyta a termet, bement a lakásba. Pontosan delet harangoztak, mikor visszajött maga, édes jó Tanító ur a két pár kijavított cipővel. Elmondtuk a Miatyánkot és én figyeltem Magát, hogy akkor szívből, igazán az Istennel beszélgetett... Két hét múlva a kis cigányfiunak Rima Jancsinak talpalta meg a cipőjét. De ebből aztán furcsa dolog jött ki. A gyerek hazagrasszált az ujforma cipővel a cigánytelepre. Az apja, aki a helybéli cigánybandának volt a brácsása — állítólag minden bandában a legsemmibb ember — annyira megörült a fia cipőjének, hogy másnap reggel elküldte Jancsival a sajátját, azzal az alázatos üzenettel, hogy legyen szives javíttassa ki “ott”, a tanító ur, ahol a fiáét volt szives, mert ki sem tud mozdulni a putriból jó lábbeli-hij- ján... Majd jönnek már a lakodalmak, névnapok, disznótorok, mulatságok, megfizet ő annak emberségesen, aki megcsinálja... * Áldja meg az Isten a haló porát is Tanító ur, eltekintve attól, hogy a cigányfiu apjának is megjavította a cipőjét — és bocsássa meg nekem, hogy mindezeket most kifecsegem, pedig Maga, mig élt, szemérmetesen titkolta, ámbár azért csak suttogták az emberek. Most itt gyomlálom a sírjáról a vadfüveket és szedem az emlékeim rózsakertjéből a legszebb virágokat, hogy csokorba kössem az én én kedves Tanítóm drága emlékezetére. Különben nincs itt semmi újság, Tanító ur, csak az, hogy Ara- nyossi még most sem találta fel a perpetuum mobilét, s Baranyai még mindig könyvelő a bankban, pedig már mind a ketten hajlottkoru öreg emberek... ★ Lady (to new chauffeur): “Clarence, I am not accustomed to calling my chauffeurs by their first names. What is your surname?” Chauffeur: “Darling, madam.” Lady: “Drive on, Clarence.” ★ An actress thought she had an excellent plan for keeping her diamond necklace safe. She always left it on her dressing-table with a note. “This is only an imitation. The real necklace is kept at the bank.” But one night she found it gone and in its place this note: “This necklace will do, thanks. I’m only a substitute myself. The burglar who looks after this territory is away on vacation.” T
