Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
1 Hogy jössz rá korodra? — Monológ angol eredeti után — “Ha már nem rohansz elérni a vonatot és úgy érzed, hogy a telek mostanában hidegebbek: akkor jó utón vagy.” Úgy veszem észre, hogy az épületek lépcsőit most meredekebbre készítik, mint azelőtt. A lépcsőfokok magasabbak vagy több van belőlük, de határozottan valami változás van. Ez okozza aztán, hogy manapság a második emelet távolabbra került az elsőtől. Azt minden esetre tapasztaltam, hogy mostanában sokkal nehezebb két lépcsőt lépni egyszerre. Néha örülök, ha egyet is tudok. Egy másik dolog, amit szintén észleltem, hogy a nyomtatott betűk is kisebbek. Az újságok egyre távolabb vannak tőlem amikor olvasok és mégis össze kell huzni a szememet, ha jobban akarom látni. A múltkor pedig félig ki kellett hátrálnom a telefonfülkéből, hogy le tudjam olvasni a tárcsa-számot. Ez minden esetre furcsa. Nevetséges volna azonban azt ajánlani, hogy egy az én koromban lévő egyén szemüveget viseljen. A másik mód arra, hogy megtudjam, mi történik a világban persze az lehetne, ha valaki hangosan olvasná fel az újságot. Ezzel viszont az a baj, hogy az emberek általában egész halk hangot használnak. Alig lehet meghallani őket. Általában minden messzebb van, mint azelőtt. Kétszer akkora lett a távolság például a házam és a vasútállomás között, amit naponta kétszer meg kell tennem. És még egy dombot is tettek közbe, amit azelőtt soha nem vettem észre. A vonatok pedig mindig hamarabb indulnak. Már nem is szaladok, hogy elérjem, mert ha futok, még gyorsabban elindulnak. A menetrendre se lehet , többé számítani. Az ember hiába kérdi a kalauzt, hogy a következő állomás-e az enyém: mindig azt mondja: nem. Rendszerint összeszedem a holmimat, kabátom, kalapom felveszem s kiállók a folyosóra néhány állomással előbb, hogy biztosan leszállhassak a falumnál. És mégis megesik, hogy TESTVÉRISÉG egy állomással előbb szállók le. A fene érti ezt a dolgot. De sok egyéb dolog is másként van mostanában. A borbély már nem tartja fel a tükröt a fejem mögött, amikor a nyírással elkészült, hogy megláthassam a fejem hátulját. A feleségem pedig átvette a jegyek kezelését, amikor szinházba megyünk, mert állítólag mindig rossz helyre vezettem. A ruhák anyaga sem olyan mint azelőtt; észrevettem, hogy az öltönyeim kezdenek összemenni, különösen a derekam körül, meg a nadrág hátulján. A cipőzsinórok is távolabbra kerültek, nehezebb elérni őket. Még az időjárás is változik. A telek hidegebbek, jobban fázom — a nyarak melegebbek, jobban izzadok mint azelőtt. El is mennék előlük, ha minden nem volna olyan messze. A hó sokkal nehezebb, amikor lapátolom, mint bármikor volt. Ősszel mindig sárcipőt kell húznom, mert az eső is nedvesebb mint azelőtt. A léghuzat is erősebb. Talán az ablakokat építik másként. A nép is változik. Például manapság sokkal fiatalabbak, mint a- mikor én olyankoru voltam. Nem régen elmentem egy diák találkozóra az egyetemre amelyet még 1943, azaz 1933 vagy hogy is mondjam, 1923-ban végeztem el. És megrökönyödtem, hogy milyen kis köly- köket vesznek oda fel újabban. Az első éves hallgatók átlagos korát nem becsülöm többre tiz-tizenkettő- nél. Azonban sokkal udvariasabbak, mint az én időmbeliek voltak. Több közülök igen tiszteletteljesen szólított meg. Egy még azt is megkérdezte, hogy nem segithetne-e át az utca másik oldalára. Az én korombeliek viszont sokkal idősebbek, mint én. Belátom ugyan, hogy az én generációm is közeleg a középkorhoz (amit én 21 és 110 között vélek megállapíthatónak!), de nem lehet semmi mentség arra, hogy iskolatársaim olyan öregesen totyogjanak, amint az észrevehető. A bárnál beleütköztem a régi szobatársamba. Ő azonban annyira megváltozott, hogy nem ismert meg. — Kicsit meghíztál, Pali — szóltam rá. — Ezektől a nyavalyás modern ételektől, — mondotta. Sokkal hiz- lalóbbak a régieknél. — Nem iszunk még egy koktélt? — kérdeztem. Gyengébbek ezek manapság. — Minden más, mondta Pali. Még az étel is sokkal hizlalóbb. — Mióta nem láttalak, Pali — kérdeztem. Már néhány éve lehet?! — Azt hiszem utoljára az elnök- választáson. — Melyiken te? Pali egy pillanatig gondolkozott: — A Coolidgeén, mondotta. Rendeltem még egy pár koktélt. — Nem vetted észre, hogy ezek a koktélek gyengébbek mint azelőtt? — kérdeztem. — Nem úgy van már, mint a régi •jó időben, mondta Pali. Emlékszel mikor lementünk a szpikizibe és rendeltünk egy kis alkoholt, mindjárt veres lett a fülünk tőle. Hát még a flapperek! Barátom, hogy tudtak azok ölelni!. Az volt csak az élet! — Te nagy legény voltál akkor, Pali — mondtam. Még mindig tudod a csarlsztont járni? — Sokat híztam. Az étel manapság nagyon hizlaló. — Tudom, — mondtam. Az előbb már említetted. — Igen? — kérdezte Pali. — Nem akarsz még egy koktélt? — kérdeztem én. De nem vetted észre, hogy ezek a koktélok nem olyan erősek, mint azelőtt? — Ezt már kétszer is említetted — mondta Pali. — Óh, persze ... mondtam én. Aztán elváltunk. Ma reggel, amikor borotválkoztam, gondolkodni kezdtem a szegény öreg Paliról. Egy pillanatra abbahagytam a borotválkozást és nézegettem magamat a tükörben. De manapság már nem készítenek olyan jó tükröket, mint azelőtt... Miért változik minden és mindenki más?!... Megfejthetetlen. Petro Elza NURSES: want a bigger... better job? You’ll find the biggest, best assignment of your career in the Army Nurse Corps. The Nurse Corps offers you an exciting, interesting life as an officer— the chance to serve in many of today’s most modern hospitals —with every up-to-the-minute technique, new-as-tomorrow medical equipment. Nowhere will you find more privileges, more prestige. You’ll receive equal rank, pay scale and allowances with our male officers plus the tremendous satisfaction of helping your country when you’re needed most! Take your place in America’s Biggest Job— DEFENSE! JOIN THE ARMY NURSE CORPS
