Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-10-01 / 10. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő - Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő - Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők - Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the « Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946“ VOLUME XXX, KOSSUTH CENTENNARIUM OCTOBER, 1952 , . I Amerikai magyar református örömünuepek Az utóbbi években, de közelebbről ebben az esztendőben az amerikai magyar reformátusok által alapított és fenntartott egyházak, jótékonykodó, betegsegélyző, életbiztositó egyletek, egyesületek közül nagy számban ünnepelték és ünnepük 20-30-40-50 s egy páran 55-60 éves alapításuk évfordulóját. Csaknem minden ilyen jubileumi ünnepélyre úgy készülnek a fenntartók, hogy az évforduló örökre emlékezetes maradjon s legyen az ő áldozatkészségüknek a jövő nemzedék számára útmutató. Ötventől-háromszázötvenezer dollárig terjedő értékben templomot, társadalmi épületet, gyámoltalan öregeknek otthont, árvák nevelésére házat épitenek, vagy templomokat, társadalmi épületeket megujittatnak, megnagyobittatnak, megszépittetnek, vagy évtizedek óta törleszge- tett nagy tehertől megszabadulva adós levelet égetnek el. Ha pedig ilyen alkalom nem áll rendelkezésére a jubilálóknak, akkor több helyen eleddig azzal hirdették be az ünneplésüket, hogy “Isten dicsőségére” vagy “ifjúságuk nevelésére és megtartására” uj helyre költöznek, megfelelőbb épületeket épitenek. Ezeket a jubiláló intézményeket kevés hozzájuk csatlakozott ó-hazai városokból ide vándordiákkal azok az amerikai magyar reformátusok alapitották és épitették, építik ma is fel gyermekeikkel, akik a régi, első világháború előtti nagy Magyarország falvaiban születtek, növekedtek és a második világháború kitöréséig vándoroltak ide. Az amerikai magyarság sorai között ma még többen vagyunk, többen élünk itt, akik az ó-hazából útlevél nélkül, vagy útlevéllel, de önként vágtunk neki az uj világba vezető tengeri útnak azzal a gondolattal, magunk-biztatásával, hogy az “Isten itt is velünk lesz.” Isten megsegített, az O dicsőségére, egymás segítségére építettünk. Nekünk kivándorlóknak, amerikai magyarokból amerikai magyarokká letteknek az életünk, sorsunk a bibliai Jákob életének sokban hasonmása. Jákobtól is azzal búcsúztak a szülei, mikor neki vágott a bujdosás utjának: “A mindenható Isten pedig áldjon meg.” Tőlünk is igy búcsúztak. Jákobnak egy kő volt a párnája az első fáradságos ut után, de azon olyan gyönyörű álma volt, hogy az Isten vele lesz s ezért elhatározta, hogy oltárt épit abból a kőből. Mi nem követ, de az üres kenyeres tarisznyával letakart batyut tettünk a fejünk alá mikor a töredelmes óceáni útról erre az áldott földre lépve először álomra hajtottuk fejünket. Jákob az akkori idők legveszedelmesebb szolgálatára állott be. Isten segítségével vagyont szerzett, családot alapított s elindult vissza a szülőföldre, de Isten visszarendelte oda, ahol az első álma után Ígéretet tett, hogy “... ez a kő ... Isten háza lészen”. Az amerikai magyar reformátusok közül is sokan-sokan, akik ma is egyházfenntartók, megfogadták, hogy Isten iránt hálásak lesznek, hitüket, a testvérszeretetet egymásközött ápolni fogják, akármelyik széleiről is kerültek ide a szülőföldnek. Jákobként nehéz szolgálatba hajtották nyakukat: bányák mélyén, kohók tüzénél, gyárak nehéz munkájában verejtékezve keresték kenyerüket s tették félre apródonként a megmaradt centeket. Mindenki visszavágyott, arról álmodozott hogy szülőfalui ok mezejében vagy megtartsák az eladósitott néhány láncnyi földet, vagy vesznek néhány holdat az “imádott haza” földjéből (melyből addig csak kevés jutott a népnek, ma még azt a keveset is kihúzták a lábuk alól az idegen jövevények uj kormányzói.) Az első világháború után az akkor még nagy tömegében csak “amerikás magyarok” útra készen álltak, hogy vágyaik netovábbját az összegyűjtött dollárokkal valóra váltsák: telkes gazdák lehessenek. Mielőtt neki vágtak volna a haza
