Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 11 szerette volna elvinni Unghy Böskét. Koponya ilyenkor (hevesen bokázott éppen!), fölénytől dudorodó nyakkal intette le a képezdészt: — Coki, prepa! S folytatta a bokázást... A meggondolatlan hetedikest viszont igy tromfolta le: — Bagoly, három lépés distanc! Prepotenciába fűlt a gőgje... Csak odahaza szelídült meg. Mert amire visszakerültem volna a konviktusi vacsoráról, Koponya pajtás teljes hevületben gyúrta a másnapi galuskát, avagy főzte a paszulyt, miközben viharosan fújt egy csiklandó virágéneket. Úgy szokásból megszólítottam: — No, hogy állsz a kislánnyal? Az öreg úgy mosolygott le rám, mintha már legalább jegyet váltott volna a kislánnyal: — Azt hiszem, nyeregben vagyok. Igaz, nem szóltam neki még, azt hiszem mindazáltal, hogy esélyeim brilliánsak! S két pillanatra abbahagyván a dagasztást, maga elé morfondírozott: — Tegnapelőtt este célozgattam előtte némely es lehetőségekre... Nem válaszolt, csak mosolygott szegényke, ami körülbelül beleegyezést jelent. Azóta elhatároztam véglegesen, hogyha sikerül átcsúsznom ezen a hervadt matúrán, nem leszek teológus, hanem rektóriára szállók ki ta- nitónak s egy éven belül oltár elé vezetem Unghy Böskét... Hej, micsoda életünk lesz párosán! Láttam tüstént, hogy Koponya pajtás végleg beszámíthatatlan lett, tehát nem lehetett komolyan venni. Azalatt pedig egyre csúszott lefelé ... Teméntelen apró és piszkos adóssága keletkezett, az unalmas koszt miatt kezdett letargiába esni s már öt tárgyból állt abszolút szekundára. Hanem akkor levágott a menny kő! Oly váratlanul, hogy nem is tudom, hol kezdjem voltaképpen ... Február legvége volt, sűrűn hullt a hó, de már enyhébb lett a levegő. Egy hét múlva kellett volna megtartani a táncvizsgát, s Koponya azon veritékezett éppen, mi módon hajszoljon föl vagy három korona kölcsönt? Már-már arra gondolt, hogy Gutmán urat, a mozgó zálogházast fogja megkörnyékezni, amikor egy este lihegve és ész nélkül rontott be a szobába... Hirtelen alig ösmertem rá! Ahogy berontott, sarokba vágta a kalapját, a haja dúlt volt s kín vongalott az arcán. Szó nélkül belerúgott a krumplizsákba, hogy a szobán gurult végig a sok krumpli, belerúgott a paszulyos zsákba, hogy az is felfordult s ömlött a zsákból a paszuly. A krumplin és paszulyon táncolván toporzékolva, belekapott a hajába, mint az eszelős: — Az Isten vette el az eszemet, amikor ki- kezdtem őnagyságával! De úgy kell nekem: minek voltam olyan hatökör! Először meghökkentem, de nyomban csilla- pitgatni próbáltam: — Uralkodj magadon, Koponya pajtás! Az Istenért, mi történt veled? Koponya abban a pillanatban visszaesett rendes hangjába. Kettőt fújt, lelépett a szétguri- tott burgonyáról, az asztal mellé telepedett egy ládára, lekönyökölt két karra s öt ujját a haj- bozontjába túrva, belefogott: — Figyelj csak ide, öreg komám, micsoda pech üldöz engemet! Üvölteni volna kedvem... Kiderült néhány pillanaton belül, hogyha valakinek, Koponya pajtásnak valóban volt oka a felüvöltésre. Arról volt szó dióhéjban, hogy félórával előbb annak rendje szerint indult el Unghy Böskével a tánciskolából, szorosan egymás mellett. Igaz ugyan, hogy egy megfontolatlan prepa is oda akart szegődni a leány oldalára, ámde Koponya abban a pillanatban odaszólt neki: — Tágulni, fika! A szegény fika tágult is esze nélkül. így értek el ketten a kollégiumkert kapujáig, ahol is Manci néni, az élemedett kofa árulgatta a sültgesztenyét... Itt tört ki a skandalum! Unghy Böske megállt félpillanatra Manci néni előtt s annyit szólt félhangon Koponyához: — Veszek egy kis gesztenyét. Erre már Koponya pajtásban is fölágaskodott a lovag s fölényesen vágott vissza: — Hagyja csak, kedves... Majd én! S hidegen utasította a kofát: — Manci néni, adj ék harmincért! Manci néni, akit már csak a sok ránc tartott össze, zacskóba rakta a harminc fillérért rendelt gesztenyét, átadta a leánynak, Koponya pajtás viszont kapkodva kezdett keresgélni a zsebeiben s abban a pillanatban elszürkült. Alig tudta kinyögni: — Bocsánat, Böske, de véletlenül nincs... apró nálam ... Unghy Böske sírástól környékezve, remegő szájszéllel fizette ki magáéból a harminc fillért, szembeállt Koponyával s komisz csepp mosollyal annyit mondott: — Kedves Koponya, maga csak sétáljon haza s gyúrja tovább a galuskát! Faképnél hagyta s egyesegyedül indult meg a házuk felé. Koponya pedig, hogy mimódon került el hazáig, maga sem tudta. Egyetlen érzés marta csak: hogy egy világ omlott össze benne. Itt megállt az előadásban Koponya. Csöndes volt már, egészen csöndes. Annyit szólt révedezve: — Miatta iratkoztam be tánciskolába, miatta eszem naponkint paszulyt és krumplit felváltva, miatta van öt végleges szekundám s miatta kerültem csődbe ... Nem leány ez, hanem vámpír! S tovább is úgy maradt, az asztalnak tehénkedve, hajába mélyesztve a tiz ujját. ... Kint tavaszelői szél zsongott. S ezen a zsongáson át kárhozatos ének verődött el hozzánk a szomszéd gárda valamelyik szobájából. A szomszéd gárda valamelyik szobájában ugyanis
