Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-08-01 / 8. szám
10 TESTVÉRISÉG (Koponya!) a legjobb eshetőséget vevén alapul, legfeljebb nyolc év múlva lehet abban a helyzetben, hogy családot alapíthasson, annyi idő múlva pedig Unghy Böske a harmadik gyermekét fogja bölcsőben ringatni, mint jó anya és hűséges hitves. De másnak a hitvese! S bosszankodva tettem hozzá: — Ne haragudj, Koponya pajtás, de néha olyan fantaszta vagy, hogy felbőszíted az embert! Hanem itt már elém állt az öreg is: — Én pedig azt mondom, hogy feleségem lesz Isten és jegyző előtt! Mert ha másvalaki próbálna taposni a kedves után, úgy csapom meg derékon, hogy leszakad valami belsőrésze! A beszélgetést követett három napon belül két újabb szekundát fogott ki Koponya, egyet latinból, egyet fizikából. A fizika professzora, mielőtt lekergette volna a pódiumról, kíváncsian mérte végig: — Mi van magával, ifjú barátom, hogy egyik rekordot a másik után állitja fel a négyesekből? — Szerelmes vagyok, tanár ur — vallotta be Koponya pajtás, csaknem áhítattal. A professzort meglepte a nyilt válasz: — Szerelmes? Ejnye, ifjú barátom, még ilyet se hallottam huszonhatévi tanárkodásom alatt . . . No, menjen csak szépen! S annyira a szivére ment ez az őszinte vallomás, hogy Koponya neve után elfelejtette beirni a szekundát. Vagy nem is akarta talán. Ez volt a helyzet, amikor olyan fordulat következett el, amely tökéletesen csődbe sodorta Koponyát, az öreget . . . Januári szelek dudáltak a Megyer felől s ezek a szelek maguk előtt seperték a havat. Hóförgeteg dúlt, de Koponya igy is kileste minden alkalommal, mikor haladt el kurta bundács- kájában a házunk előtt Unghy Böske. Olyankor vagy zongoraórára ment, avagy — Isten tudná! — melyik leánypajtásához indult látogatóba?! Koponya abban a szempillantásban magárarán- totta kaputrákját s két perc múlva már a leány oldalán mérte lábaival a járdát. Tudtuk, hogy a kislány nem húzódozott Koponyától s ha egy- egy ilyen útja után az öreg visszalihegett közös lakásunkba, szinte üvöltött a boldogságtól: — Vagy ő, vagy a halál! S ezzel indult meg a legriasztóbb csőd, amely nyolcadgimnazistát valaha ért a tiszáninneni református egyházkerületben... Hogy, hogy nem: de az ördög épp akkor találta a diákvároskába vetni az ungvári táncmestert, aki nyomban táncfolyamot nyitott felső- gimnazisták és növendék-kisasszonyok számára. Ez hagyján még! Hanem Unghy Böske is beiratkozott, noha álomszépen táncolt, Koponya pajtás viszont ugyanakkor kapta kézhez a második félévre szóló konviktusi táppénzt az édesapjától. Már készen is volt a tervével: — Én is tánciskolába iratkoztam be, testvér s azonfelül csináltatok egy mesebeli öltönyt. Nem holmi koca szabónál pedig, hanem László mesternél, magánál! Megütődve néztem rá: — Miféle pénzből? — A táppénzből! — vetette felém foghegyről Koponya. — Még ma rendelek egy zsák pa- szulyt, meg két zsák krumplit. Potom pénz s az életet is kihúzom igy matúráig... Összecsaptam a kezemet: — Ember! Ember! Félesztendőn keresztül paszulyt és krumplit akarsz enni? — Úgy van! — bólintott Koponya. — Paszulyt és krumplit s ráadásul galuskát, amelyet magam fogok meggyurni, lavórban. De ott leszek a tánciskolában! S aszerint cselekedett. Mindenekelőtt egy zsák fehér paszulyt vásárolt néhány koronáért, rendelt hozzá két zsák krumplit s odaállitotta közös lakószobánk sarkába. A konviktusi táppénz megmaradt összegéből a tánciskolába iratkozott be, úgyszintén fekete zakkót is varratott, csikós nadrággal. Lász- lófi mesternél. A kiváló szabász sajátkezüleg vett mértéket Koponyáról. S megkezdődött Koponya pajtás gigászi erőfeszítése; egyfelől, hogy kötelező Ígéretet csikarhasson ki Unghy Böskétől, másfelől, hogy magánkoszton húzhassa ki a második iskolai félévet. Mert az alkonyati órákban a csinos teremtést kisérgette a tánciskolába, gőgbeszegett nyakkal, a tánciskolában pillanatra el nem engedte magától a szegény leányt, tánciskola végeztével pedig ugyancsak ő kisérte el hazáig. Akkor aztán, hogy reámnyitott volna esti nyolc körül, nem a leckének feküdt neki, hanem a másnapra való galuskát kezdte gyúrni egy mosdólavórban. Ezek után érthető, ha még vallástanból is háromnegyedet fogott ki, miközben Pörci professzor ur szelíd megrovással csóválta a fejét: — Feri, te, Feri... Mars a helyedre s próbálj megjavulni erkölcsiekben! Koponya pajtás mintha nem is hallotta volna. Ahelyett esti hét óra után paszulyt kezdett főzni a másnapi ebédre, tánciskolában pedig peckesen tartott ki az Unghy Böske oldalán. Mert mindent megtudtam azért, szállongó hírek alakjában. Ezek a hírek arról tudtak, hogy Koponya, valahányszor tánchoz karolta át a legcsinosabb kislány derekát, nagyzási tébolyba esett minden alkalommal. Ekkorára ugyanis február hónap második felébe ért az idő, itt-ott tavaszias lehellet lengett a Bodrogköz felől s Koponya pajtás — ha hinni lehetett a szóbeszédnek! — annyi fesztelenséggel forgott a táncteremben, akár a velszi herceg. Megtörtént nem egyszer, hogy valamelyik negyedéves tanítójelölt vagy egy-egy meggondolatlan hetedgimnazista félfordulatra
