Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-07-01 / 7. szám
MOST SZÁZ ZVE 1852 JULIUS 1852 julius 14-én egy kis csoport magyar kisérte el Kossuthot és feleségét a new yorki kikötőben várakozó “Africa” nevű kis hajóhoz. Csak két magyar kisérte el az útra is: régi meghitt barátja, Ihász Dániel volt honvéd alezredes és gróf Bethlen Gergely. Előző nap Kossuth bucsulátogatást tett New York polgármesterénél és másoknál. Kossuth valószinüleg tudta, hogy soha többé vissza nem fog térni az Egyesült Államokba, főképen azért, mert amerikai útját sikertelennek tartotta. Legfőbb célját, hogy az Egyesült Államokat rábírja a fegyveres beavatkozásra Magyarország érdekében, távolról sem érte el. Utjának anyagi eredménye is messze alatta maradt annak, amit remélt. Ennél a pontnál meg kell emlékeznünk arról a még ma is visszajáró tengeri kigyó- ról, amely azzal vádolja Kossuthot, hogy rengeteg pénzt vitt magával Amerikából. Websterről irt nagy modern munkájában Claude Fuess ma is azt hangoztatja, hogy Kossuth százezer dollárt vitt el. Ez azonban nem igaz, amint azt már akkor is könnyű volt megcáfolni. Kossuth maga számolt el mindenről Websternek. Kossuthtot már ittléte alatt is rágalmazták, hogy a saját céljaira gyűjt pénzt. Kossuth előre tudta, hogy igy lesz és ezért sokszorosan vigyázott, hogy a vádnak ne lehessen alapja. Az igazság az, hogy a körülbelül százezer dollárnyi összegből talán semmit sem vitt magával, mert a többi elment részben itteni költségeire, részben olyan fegyver rendelésekre, amelyek az uj forradalmat szolgálták volna. Az egyik chicagói lap pár év múlva, amikor ez a kérdés még mindig fel-felbuk- kant, azt irta s valószinüleg az volt a teljes igazság, hogy amikor elhagyta Amerikát, Kossuthnak kevesebb pénze volt, amikor ide érkezett. Kossuth egy-két olyan földterületet kapott ajándékba, aminek akkor értéke alig volt. Egy ezerholdas texasi földdarabról tudjuk, hogy azt el is fogadta. Ez a terület Corpus Christi közelében volt. 1858-ban adta el Londonból, valószinüleg igen kis pénzért. Kossuth Amerikából Londonba ment, ahol hosszú évekig maradt, írásokból, előadásokból tartva fenn magát. A következő évben cikksorozatot irt a New York Times- nek “Democratic letters on European matters and American policy” címmel, de névtelenül, bár a lap itt-ott, nyilvánvaló büszkeségből célzott rá, hogy a cikkeket nem kisebb ember, mint Kossuth Írja. Nem érdektelen rnegemliteni, hogy azokban az években a New York Tribune-nek ugyancsak londoni tudósítója Kari Marx volt, akinek a mai kommunizmust köszönheti a világ. A külömbség többek között az, hogy mig Kossuth maga irta a cikkeit, a Marx nevével megjelent cikkeket nem ő, hanem az ő neve alatt barátja, Engels irta éveken keresztül. * Körülbelül négy és fél éven át ezen a helyen olyan cikkeket talált az olvasó, amelyek a száz esztendővel ezelőtti magyar eseményekkel foglalkoztak. Most elbúcsúzunk ettől az örökké friss és érdekes tárgytól, de csak azért, hogy alkalomadtán ismét foglalkozzunk egyes részleteivel. A tények kérlelhetetlensége parancsolja, hogy ezekben a búcsúzó sorokban Kossuth neve mellett Marxét is meg kellett említenünk. Csodálatos körülmény, hogy ezt a két embert, akinek politikai tanítása annyira rányomta bélyegét nemcsak arra az évszázadra, hanem az emberiség egész jövőjére is, a sors olyan közel hozta egymáshoz. A fiatal Marx, aki akkor alig volt túl a harmincon, mindent felforgatni akaró tanításával épen úgy Londonból próbálta már akkor aláaknázni a világot, amikor Kossuth ugyanott a tiszta demokratikus elvek érvényesülését sürgette. A két férfiú tudtunk- kal sohasem találkozott. Kossuth állandóan tiltakozott ellene, hogy szocialistának vagy pláne kommunistának tartsák és Marx tanításával soha a legkisebb közösséget sem vállalta. Szomorú, hogy Kossuth magyar ellenségei közül egyesek nagyon is keresték Marx barátságát, mint például Szemere Bertalan, Kossuth volt miniszterelnöke, aki éveken keresztül személyes összeköttetésben volt Marx-al. (1865-ben őrülten vitték haza, ahol nemsokára meghalt.) Vasváry Ödön
