Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1950-05-01 / 5. szám
4 TESTVÉRISÉG szeretet közössége. A tégla, kő, fa csak szétszórt anyag, mig nem jön az építőmester és otthonná, templommá, gyárrá szerkeszti egybe. Jött Isten szolgája, az építőmester és megszervezték a Református Egyesületet, megindul az egyházi szervezkedés. Egy ember felállott prédikálni és az elkeseredett szivüek megérezték, hogy örökkévaló hajlék az Ur és alant vannak az O karjai. Bánya és gyár-szerencsétlenségek után, koporsók sorai között járva, özvegyek, árvák, öregek nyomorúságát látva, kitermelődött leikéből életünk legértékesebb drága gyöngye. Molnár István, Nánássy Lajos látomása, ő általa öltött testet. Megszületett “az amerikai magyarság szive”, megindult a ligonieri szeretet munka, a gyermekek otthona, öregek otthona, a Bethlen Otthon. Egy ember felállott prédikálni és éreztük, érezzük, hogy Jézus itt jár közöttünk. Megáldja, karjára veszi az árvákat, gyermekeket, reménységgel, kenyérrel, otthonnal örvendezteti meg az elárvult öregeket. Egy ember felállott prédikálni és lelkének melegsége végigömlött gyülekezeteinken, kiváltotta az önfeláldozó, segítő szeretet lelkét. Mikor az árvák csoportjával megjelent a gyülekezetekben és elmondotta a gyermekek élettörténetét, mikor a gyermekek szavalták: “Három árva sir magába, elhagyott sötét szobába....” “Ily késő éjszaka ki jár ott künn a temetőn.... egy árva gyermek.... ki őt szerette még, sírjából fel nem kel....”, akkor még a közönyös, megkeményedett szivek is felmelegedtek, ő tanított meg egymás terhét hordozni, adakozni: “Adjatok, néktek is adatik.” Egy ember felállott prédikálni és meghallotta az egész amerikai magyarság. Megszervezték az Amerikai Magyar Szövetséget, sok más egyházi és magyar közösséget. Kalassay Sándor bölcsességével, írásával, beszédével, szolgálatával ott volt minden amerikai magyar szervezkedésben, építő munkában. Valaki itt járt közöttünk, szolgált életünkben és a szétszórt csontok megelevenedtek, Isten magyar református családjának Amerikába szakadt gyermekei csodákat müveitek. Valaki itt járt közöttünk és mi hálás szívvel valljuk: “Mily szépek az örömmondó lábai, ki örömöt mond, jót hirdet....” Kegyelemmel áldotta meg az Isten, mert megláthatta munkája gyümölcsét. Gyönyörködhetett benne. A Református Egyesület a kicsiny kezdetből hatalmas közösségé növekedett. Ma már 30 ezer tagja, több mint négy millió dollár vagyona van. Áldó, gyógyító hatását nemcsak itt, de az egész világon, szétszórtan, hontalanságban élő magyarok is érzik. Ezért irta nekem az 1948-as közgyűlésünk előtt: “Nagy áldása Istennek, hogy ezt az időt megengedte érnem. Megállhatok annak a terebélyes fának árnyékában, mely abból a magból sarjadzott ki, melyet 52 évvel ezelőtt elültettem. Gyönyörködhetem abban a virágillatban, mely erről a fáról árad szét....” Erről a fáról és a Bethlen Otthonból, Egyházunkból, magyarságunkból. Nagy áldása Istennek, hogy a hála édességét is megkóstoltatta vele. Magam tapasztaltam, hogy mily tisztelettel vették körül. Ereztük, hogy az óhazai esperes fogalmának ő volt az igazi, utolsó megtestesítője. Mikor régen, még 1915-ben, kijött hozzám egyházi vizsgálatra, kiment máshová is, még az utcát is fellocsolták, seperték, az épületeket kitakarították, hétköznap is ünneplőbe öltöztek, mert “jön Kalassay esperes ur.” Alig volt még szebb, bensőbb lelkipásztori jubileum, mint az, amit a pittsburghi egyház és Varga Lajos lelkész rendezett neki. Főként nem a papok, vezető emberek, hanem öreg bácsik, nénik, tettek itt bizonyságot. Egymás után állottak fel és egyszerű szavakkal, meleg szívvel mondották el: mit jelentett Kalassay Sándor és az ő munkája. Akik ott voltunk és hallottuk ezeket a bizonyságtételeket, úgy éreztük, hogy mint az a bibliai asszony, úgy Kalassay Sándor is, kiöntötte lelkének drága nárdus kenetét és annak illata betöltötte a sziveket, végigömlött életünkön. Istentől adott áldás volt az is, hogy megláthatta nyolc gyermekének, unokáinak, dédunokáinak nevekedését. Az ő kis családja, a refor- mátusság nagy családjával együtt tesz bizonyságot: jó az Ur, boldog az, aki Ő benne bízik. “Uram, mostan bocsásd el szolgádat békével, mert látták szemeim...” És hazahívta az Ur. Kalassay Sándor, élettársával együtt, Isten színe elé állva, elmondhatja: “Uram, a munkát, mit, 55 évvel ezelőtt, reánk bíztál, elvégeztük. Dicsőítettük nevedet e földön.... Atyám, most már Te dicsőíts meg magadnál.... A nemes harcot megharcoltam.... végezetre — korona!” Kalassay Sándor hazament. De itt maradt gyümölcsöző életének bizonysága^ és mi, vele együtt, mondjuk: Jó Mester Ő! Érdemes Neki szolgálni! Érdemes örömmondónak, Isten eszközének, követének lenni! Dr. Újlaki Ferenc A LIGONIERI TEMETÉS Irta: Vasváry Ödön Ha valaki elment Latrobe, pennsylvaniai kisváros csöndes vasúti állomása mellett 1950 május 6-án éjszaka éjféltájban, szokatlan látvány tanúja lehetett. A Pittsburgh felől New York irányában félelmetes gyorsasággal robogó express-vonat, amely máskor talán csak egy füttyszóra méltatja a kisvárost, de meg nem áll, most lelassított és megállt. Egyetlen utas szállt le róla, egv gyászruhás nő, az apja holttestét Chicagóból kisérő Kalassay Sári. Régi barátok várták Ligonierből a “hazatérő” koporsót és kisirt szemű kísérőjét. Pár perc múlva egy kis menet futott a közeli Ligonier felé az éjszaka sötétjében, hogy utolsó pihenő helyére vigye a megfáradt, végcélhoz ért
